2019
24
03

Találkozni 45 év után

Milyen találkozni négy és fél évtized után? Megremegtető és felemelő is egyben. Nézzük egymás arcát, amire a kegyetlen idő rávéste mintázatát. Ki hogyan valósította meg önmagát, mit ért el ebben az életben? Ez volna itt a kérdés. Ám a válasz kibonthatatlan a rövid személyes beszámolókból. A válasz ott rejlik mindenkinek a lelke mélyén, amit a már kissé megfáradt testek őriznek  az előbbi kiteljesedéséig.

Ott volt például a mozi a Teleki teremben, ahol nagyon nagy filmeket játszottak abban az időben. A szelíd motorosokat, a Love story-t, a Halál ötven óráját, no meg Zabriskie Point[1]-ot. Ennél a filmnél az volt a mulatság tárgya, hogy a jó atyák a fiúk erkölcseinek védelmében, és hogy ne tegyék ki őket felesleges kísértéseknek, kivágtak a filmből néhány kockát. Pontosan azt, amikor a férfi főszereplő Mark Frechette kigombolja Daria Halprin ruháját és a kamera látni engedi a lány csodálatos lába közét. Na, nem mintha ettől sérült volna a film értéke, Antonioni első amerikai filmjével méltán sikert aratott a Kupac ádáz filmkritikusainak körében is.

Ilyen sztorik akadtak jócskán. A bálon például, ahol előadták a fiúk a tánciskolán elsajátított tudásukat a szabályos klasszikus mozdulatok kevésbé voltak már izgatóak. Bár így is akadt, akinek izzadt a tenyere, ha ráhelyezte a kezét egy ifjú hölgy derekára. Inkább az tűnt fel mindenkinek, ha egy-egy elvetemültebb „keresztény kanmajom”, ahogy megboldogult tornatanáruk, Zoli bá néha feldühített állapotában hívta őket, valamely formásabb fenékre rámarkolt és az istenért el nem engedte volna, csak hát mégis kénytelen volt, amikor a legszigorúbb atya odament a párocskához és szó szerint szétfejtette őket, mint két összetapadt szendvicset. Kétségtelen az is izgatóbb volt az esti vesperásnál[2] ,amikor tekintélyt parancsoló monostor ablakiból bámulták a turistákat, köztük a miniszoknyába bújt lányokat.

Hatékonyan mozgósította a tesztoszteron hadseregét Arányi Pali is, amikor a bál legszebb lányát odacsábította a „klauzúra”[3] felirat közelébe, ami annyit jelentett”Nőknek tilos a belépés !”.Hát persze, hogy nem volt szabad oda benyitni, mert ott laktak a bencés atyák a szobáikban szép sorjában. Ősrégi hagyomány volt ez szinte valamennyi apátságban.

Az a lány azonban annyira gyönyörű volt, hogy Arányi Pali nem tudott ellenállni a kísértésnek. Jézus nagy méretű keresztje alatt csókolta meg málnaízű ajkát Krisztinának, aki remegett a fiú érintéseitől.

De nem, valóban nem ezek voltak a legemlékezetesebb és legjelentősebb pillanatok. Ezek csak a vágy édes ízeit korbácsolták fel, bocsánatos bűnök, amelyek kamaszkorban talán helyénvalóak is. Mégis hol voltak ezek az epizódok attól a szellemtől, amit a Kupac kisugárzott immár ezer éve? Nyíltan egy fiú sem vallotta be soha, de azért bármennyire is hatottak rájuk kortárs érzelmek és szenvedélyek, azok a történelmi falak, a bástyák, a székesegyház lelkük mélyéig felkavarták őket, mert a Sacer Mons Pannoniae hősies önvédelemből és befogadásból is örök példát adott.

Befogadta Arányi Pált és osztálytársait is, mint oly sokakat az elmúlt évszázadok alatt, és bizony megvédte őket, abban a szellemben, ami immár időtlen idők óta sajátja volt az ősi várnak. Példának okáért Oros apátnak hívták azt a várvédőt, aki maga is fegyvert fogva, szerzetesi jámborsága ellenére, ha kellett oltalmazta az övéit és hazáját a tatárok dúlása ellen. A várat és az apátságot nem tudták meghódítani a vad mongolok. Vagy hétszáz évvel később pedig több száz zsidó embert, leventéket, katonaszökevényeket engedett be a monostorba a legkegyetlenebb náci és nyilas üldözések időszakában Kelemen Krizosztom főapát. Később ezért a történelmi tettéért, magát a főapátot is zaklatta a Gestapo 1944 októberében. Ezért kellett hát minden tanítványnak képzeletbeli kalapját megemelnie az iskolája előtt.

Mert sokaknak jól esett bohóckodni, ugratni egymást, csúfolódni és olykor gonoszkodni is nem keveset, de amikor egy-egy szünetből visszatértek és ránéztek Pannónia halmára, vagy régebbi nevén Szent Márton hegyére, mindig büszkeség fogta el mindnyájukat. És itt diáknak lenni az egypártrendszer idején valami különös küldetés is volt egyben. Minden egyes diák támadási felületet nyújtott a hatalomnak, mert magára vállalta, igaz nem önként, – hanem szüleinek sorsdöntő iskola választása miatt – a szovjetrendszer üldözöttjének szerepét.

Győződjünk csak meg róla, hogy a rendszerváltásig hány kiválóan érettségizett és felvételizett bencés diákot utasítottak el az egyetemek, vagy várakoztatták meg őket, egy két év csúsztatással elhalasztva a felsőfokú tanulmányaikat. A klerikális reakció dédelgetettjei és az osztályellenség kegyeltjei voltak ők, ezt a szerep kapták a legvidámabb barakk előadásaiban.

Pedig olykor véresen komoly előadások születtek, talán a főszereplőknek különösen is komorak. Mint 1956-ban is, amikor az iskola igazgatóját összeverték az ávósok, pedig ő volt az első, aki a diákjainak bármiféle ellenállást megtiltott. Aztán később is, 1965-ben, amikor országos híre lett a Baradlai cseppkőbarlangban történt tragédiának. Pászthory Valter bencés tanár szervezte túrán három diák az életét vesztette. A túravezető semmiben sem hibázott, mégis a kiváló paptanárt és a tanító-rendet is meghurcolták. Pászthory Valtert cserbenhagyásért szabadságvesztésre ítélték. A komcsik tehát ott rúgtak bele a Kupacba, ahol tudtak, de azért kicsit óvatos félelemmel lendítették meg mindig a lábukat, mert ezer év az nekik is ezer év volt, mégha végképp el is akarták törölni a múltat.

1973-ban azonban már kialakult valamiféle beletörődő konszolidáció, a bencések pedig igazából soha nem voltak ellenségei Kádár Jánoséknak – mint ahogy Szent Benedek regulája alapján senkinek sem- ,azok meg úgy gondolták, aki nincs ellenük az velük van. De azért a biztonság kedvéért a Kupacon is kiépítették III/III-as hálózatukat.

Mindez azonban semmit sem számított, amikor annak az évnek március 15-éjén felvonulást szerveztek a harmadik évfolyamosok. Arányi Paliék negyvenfős osztálya vitte ebben a prímet. A hatalom részéről az ilyesmi akkoriban szigorú tiltás alatt állt. A nemzeti ünnepet, ifjúsági forradalmi napokká silányították. Ám a fiúk meghallván a hírt, hogy Budapesten délelőtt gumibottal verték a felvonulókat és könnygázzal oszlattak, egyszerűen csak szolidárisak kívántak lenni. Apró nemzetiszínű zászlókkal, kokárdákkal mellükön méltósággal körbe járták a várat és a Millenniumi emlékműnél valaki elszavalta a Nemzeti Dalt, majd a Himnusz eléneklésével zárták megmozdulásukat. Kicsit feszült volt a hangulat. Az atyák aggódva, de büszkén nézték ablakaikból a tanítványaikat.

Pannonhalma a hétköznapokban is élmények tárháza volt. Együtt aludni a régi hálókban harmincan, hetente csak egyszer zuhanyozni, de azt aztán sokáig, miután szántóföldi síedzést tartottak az önként vállalkozóknak. Túrázni a Bakonyban, kerékpáron végig tekerni Magyarországon és Erdélyben. Kenuzni a saját maguk által készítette, műgyantából tunkolt lélekvesztőkön. Focirangadókat vívni első és másodosztályban a végkimerülésig. Ezek is Pannonhalmát jegyezték.

Aztán meg a misék hajnalban, misék vasárnap. Misék König bíboros jelenlétében és misék az év végi Te-Deumon[4]. Adventvárás, lelkigyakorlatok. Léleképítés, bűnbeesés a nyári szünetben. Gyónás az osztályfőnöknél, akinek lelkiismeretes, precíz matematika tanítását külön is oktatni lehetett volna. Aki minden „fiának” épüléséért valóságos harcot folytatott és lelkesedett, energiáit bőkezűen szétosztotta közöttük. Az ilyen habitusú atyák tiszteletet parancsoltak és annyi szeretetet, törődést adtak önmagukból, amennyi minden diákjuknak egész életére szólt. Minden paptanár egy hatalmas történetbe ágyazottan képviselte a rendjét. A história tanítója például, aki orruk elé terítette a Tihanyi alapítólevelet, és azt óvatosan mindenki megérinthette, megérinthette az ezer évet, mert az ott simult a sárgára konzerválódott oklevélen az első magyar mondatot szemérmesen elrejtve: „Fehérvárra reá menő…”

A földrajz tanár, aki úgy megtanította Japán szigeteit, hogy nyugdíjas korukban is felsorolhatták. Az orosztanár, aki tábori lelkészként a hadifogságban tanulta meg Tolsztoj nyelvét, de inkább szibériai túléléséről mesélt az óráin. Az ének-zene tanár, aki „másodállásban” tudós orgona szakértő és zenetörténész volt. A kémia tanár, aki titokban Jedlik Ányos életét kutatta és nem egyszer a nagy feltaláló korabeli eszközeivel mutatott be kísérleteket. Az irodalom tanár, aki olvasottságával, korszerű tudásával kiemelkedett az atyák közül, és az atyák között a legemberibb ember volt. Hibázott vajon akkor, amikor kicsit elfogulttá vált a jól fogalmazó, jól verselő diákokhoz.

Arányi Palinak például azért adott dicséretet a dolgozatára, mert Hemingway öreg halászában királyi realizmusnak nevezte, a vénember óceánba vizelését. Az osztály költőjének tehetségét is felfokozottan patronálta. Pannonhalma úgy öt-hat évenként jeles poétákat is adott az országnak. És miközben a Közel-Keleten a válság hátterében nagyhatalmi harcukat vívták a kettéosztott világ urai, olyan látogatók érkeztek a szent dombra, mint Sao Pauloból, a bencés iskola magyar származású perjele, aki a Jézus Krisztus Szupersztár rockoperát mutatta be 1971-ben!

Nehéz csokorba szedni Pannonhalmát, és azt, hogy mit adott gyermekeinek. Azok már szétszéledtek és vitték magukkal a Kupac feliratú tarisznyájukat a vállukon, abban pedig a tőkét, amit felhalmoztak jóból és rosszból egyaránt. Ezek arányát is mindenki maga tudta számadásba venni.

Arányi Palinak túlélő erejét sokszorozta meg, amire azután később égető szüksége volt, amikor másfél évtizedig félhalottként vegetált egy kórházi ágyon.

 

Részlet Hórusz megszállottjai című legújabb könyvemből. Megvásárolható  az Oriold és Társai Kiadó, a Líra és a Bookline honlapján, valamint a Líra-Móra könyvesbolt hálózatában.

 

A fényképet Korzenszky Richárd bencés atya, volt perjel készítette. Köszönet érte.

 

[1]A Zabriskie Point 1970-ben bemutatott színes, amerikai filmdráma. Michelangelo Antonioni első amerikai filmje világszerte heves vitákat váltott ki: témája és művészi eszközei miatt egyaránt lelkesedtek érte vagy éppenséggel ugyanezekért bírálták.

[2]Vesperás – közös esti ima, esti istentisztelet, vecsernye, esti templomi ájtatosság,

[3]Klauzúra – zárdák és kolostorok külvilágtól elzárt része, melyekbe kívülállók nem léphetnek be

[4] Te-Deum: Hálaadó imádság

ez is érdekelheti


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d bloggers like this: