2020
14
04

Új világhírnökök a koronavírus árnyékában

Akik napjainkban születnek azok majd évek múlva a koronavírushoz, a világjárványhoz kötik  jeles napjukat. Ám nemcsak az egyéni sorsuk nyitányára emlékeznek majd, hanem arra is, hogy akkor változott meg minden a Földön.– Tudod a szüleim mesélték, hogy egy őrült világban éltek és ezt szinte senki sem vette észre. Fontosabb volt mindennél, hogy a rafinált reklámok diktálta fogyasztás rabjai legyünk. Mindig újat, mindig többet tudót, mindig menőbbet, mindig trendibbet vásároljunk. Ez volt a parancs és ezt Északtól Délig és Nyugattól Keletig mindenki vakon szolgálta. A gyerekek egész nap mobiljaikat nyomkodták és a felnőttek is rajta függtek kütyüiken. A terroristák mobilokkal robbantottak, a szerelmesek virtuális vágyaikról üzengettek egymásnak és még a nagyszülők is így érintkeztek unokáikkal. Önző volt a hétköznap, önző a világ, gyorsítani kellett állandóan már csak a megélhetésért is. Valami megbomlott, tébolyult verseny űzte az embereket a bolygó minden részén. Ma már el sem tudjuk képzeli, hogy miként kezdődött akkoriban egy nap. Rúgóra pattant ki mindenki az ágyából és bírni, birtokolni, habzsolni akarta az elérhető dolgokat. Hamis vágyak ostorcsapásai alatt húztuk mindennapos igáinkat. És még többet is, mert a tárgyak irányították az embert. A tárgyak mindenek felett. A mobilok, az új autócsodák, az új dizájnos ruhák, emberszépítőszerek, meg az új kellékei a háztartásnak. Ilyen automata gépek és amolyan robotizált fogyasztói csodák. Azt hittük mindig szebb és jobb tárgyaink lesznek. Fétiseink váltak az Isteneinkké. A boldogság célpontját már ez jelentette és elsikkadtak mellette az igazi emberi érzelmek, a legalapvetőbb erőforrásaink. A mosoly, a nevetés, a bizalom, a megértés, az odaadás, a kedvesség, a szavakkal simogatás. És legfőképpen a szeretet, a világ legnagyobb rendezői elve, ami megadja egész életünk igazi értelmét.

– Most ha felébredek,nekem és mindannyiunknak első dolga, hogy egy “civil” Istenáldásra megyünk. Itt minden vallás egybefonódik, itt nincsenek erkölcsi, hitbéli, tanításbéli  eltérések. Egyek és ugyanazok vagyunk emberi csodánk “szülőanyjaiként”. Megáldjuk a Földet és egész világrendszerünket. Hitet adunk amellett, hogy a legfontosabb az élet, annak minden változata és folytonossága, amit védenünk őriznünk kell lelkünk legmélyén és a gyakorlatban is. Ott is legfőképpen a cselekedetek tartalmát kiteljesítve és száműzve a jelszavas ürességet.  Így kezdődik a napja aprónak és nagynak, tanulóknak és dolgozóknak, háziasszonyoknak és nyugdíjasoknak, cégvezetőknek és bankároknak, politikusoknak és papoknak egyaránt. Azután mindenki a közös megvallás és elmélyült gondolkodás után megkezdi bölcs és szeretettől átitatott napját. A legfontosabb adni és adni magunkból mindenkinek, hogy kapjunk és kapjunk, reményt, örömet, boldogságot, energiát és bátorságot minden óránkra és percünkre. Mert már nem annyira fontos a többi. A tanulás, a tudás, a munka, az építkezés, a fejlődés persze továbbra is jelen van, de nem öncélúan, nem mértéktelenül és agyonhajszoltan, hanem bölcs összerendezettségben. Többé már nem a technológiák uraink ebben a világban, hanem csak szolgálóink egy értelmesebb élet céljaként. És hogy miért történt mindez így ? Mert élni akartunk, mert rádöbbentünk, hogy vagy együtt valamennyien, vallástól, ideológiáktól és politikától függetlenül építjük tovább a világot, egy másik a korábbitól teljesen eltérő úton haladva; minden egyénieskedést, mindenáron győzni akarást, őrült versengést, barbár fegyverkezést félretéve, vagy együtt pusztulunk el. Azok a tudósaink mutattak erre rá, akik mindig is hittek abban, hogy belülről, szellemileg kell először megváltoznunk.

– Mert rá kellett ébrednünk, hogy “egyetlen globális család vagyunk, egy olyan rendszer, amelyben mindenki függ a másiktól, és vagy együtt fejlődünk, vagy együtt épülünk le. Mind a bolygón lévő élet hálójának részesei vagyunk, egységként kell tehát cselekednünk. A koronavírus megnyitotta számunkra a globális átalakulás lehetőségét. Most egy jobb világot hozhatunk létre, egy olyan világot, amely beteljesíti az emberi szellemiség erejét és potenciálját. Amikor a járvány alábbhagy és történelemmé válik, egy jobb világ létrehozása lesz az alapvető feladatunk. Ez a fontos és izgalmas feladat pedig közös összefogást és éles szemléletmódváltást kíván”.

 

 

Az idézett rész László Ervin, a Budapest Klub alapítójának és elnökének nyilatkozatából van.


hozzászólások lezárva.

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide