2019
03
12

Diáktakarítók

Most miért sopánkodunk, amiért számos iskolában a diákok takarítanak. Legalább megtanulják mi a munka. Aztán amikor Ausztriába, Németországba vagy Angliába mennek, már képzett takarítóként állhatnak munkába.

A takarítóból nagy ember lett. Számos fokozatai vannak ennek a munkának. Két-három diplomásként egy angol pubban takarítani nem semmi mulatság. Azt hallottam kinn élő rokonaimtól, hogy az angolok munka után rengeteg sört és hozzá finom whiskyket engednek le a torkukon, nem is lehetne másként kibírni azt az éghajlatot, ami még a klímavész ellenére is, különösen ilyenkor télvíz idején,  ködös és borongós. Persze fogyasztásuk közben szemetelnek is nem is keveset. Takarítókra van tehát szükség.! A drága jó briteknek pedig már hosszú ideje koszos ez a munka. Külföldiekre van szükség. Ezért pedig elsőrendű fizetség jár nekik is. Lehet hát gyűjteni magyarok, kocsira, itthoni vállalkozásokra, majd csak lesz valahogy! Hát jobb annyi bizonyos  ,mint az osztrák meló, mert az angolok hiába is lustultak el, a korábbi évtizedek jóléti világában, azért mégiscsak mások, mint mondjuk a burgenlandi sógorok. Ráadásul ez utóbbiak száz, meg száz magyar közül válogathatnak áldozatot. Próbálkozót. Munkáért esdeklőt. Kiszolgáltatottat. Ennek ellenére mégiscsak jól keresnek ők is. Ide azonban már nem is kell diploma. Csak bírni kell az ingázás gyötrelmeit, ám ez még mindig jobb, mint itthon takarítani. Vagyis nem minden esetben, mert például egy jól prosperáló soproni fogorvosi rendelő kénytelen megfizetni a portörölgetőt és felmosót. Ott pedig a higiéniára mindenképpen  adni kell, mert ugyebár idejárnak a nyugati szomszédból a páciensek rengetegen és még angol fogturista is akad köztük. Aztán a magáncégek is jobban fizetnek, ők meg is tehetik, ha nyereségesen üzemelnek. Ám egy iskola a legtöbbször nem teheti meg. Itt kötött bérek vannak. A munka pedig sok és fárasztó. Ezért aztán nem is sokan keresik ezt a lehetőséget. Így alakul ki az a bizonyos hiány. És akkor jöhetnek a diákok. Például az  ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Iskolában heti két alkalommal a tanulók teszik rendbe a termeket. Az igazgató is elismerte az RTL Híradónak, hogy több hónapja nem találnak takarítót, így intézményi egyeztetés és a szülők tájékoztatása után a diákokat is bevonták a munkába, amíg nem találnak megoldást. A Független Diákparlament szerint a probléma nem egyedi, sok iskolában hetekig, hónapokig is eltart ez az állapot. Legfőképpen azért, mert az alacsony bérek miatt, mint utaltunk rá,  a takarítók inkább magáncégeknél vállalnak munkát. A takarításban a részvétel nem kötelező, önkéntes alapú. Szóval ezek a diákok legalább alapképzésben részesülhetnek ily módon. Aztán, ha tehetségesek és jól tanulnak, szerezhetnek a későbbiekben egy vagy két diplomát is. A remény hal meg utoljára, hogy itthon is elboldogulnak majd jól. És a kiábrándulás után pedig irány valamelyik fejlett nyugati ország.  Hajrá mindent bele, mosogatni, padlót súrolni, port törölgetni! Ehhez azt sem kell tudni ki volt Shakespeare.  Jó erre a munkára a magyar és valamiből azért meg is kell élnie!!!!

 


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide