Küzdelem öt NER fellegvár ellen

Október 13-án megyénkben öt fellegvárát kellene megostromolnia az ellenzéknek. Ahhoz azonban, hogy valamelyest le tudják faragni Csorna 66,9%-os, Kapuvár 65,7%-os, Sopron 55,2%-os Győr 53,2%-os és Mosonmagyaróvár 51,0%-os előnyét, szerintem jóval nagyobb harci kedvre, sokkal több szenvedélyre és persze munícióra volna szükségük.

A kormánypártiak már hetek óta táblaerdőkkel préselik  az emberek fejébe a „megválasztandó” arcokat. A szinte száz százalékig uralt média megállás nélkül ontja a kampány- propagandát minden csatornáján keresztül. Látogatnak, üzengetek a NER politikusai olykor nyíltan fenyegetve, máskor ravaszul ígérve: Biztonságot, további fejlődést, egységet, védelmet csak ők adhatnak, mert szerintük az ellenzék bomlaszt, veszekszik egymás között és beengedné a migránsokat. Főként pedig lerombolná az eddigi ” nagyszerű” eredményeket. Szóval mit lehet tenni, amikor Tigris tankokkal lovaskatonák szállnak szembe? A küzdelem kimenetele szinte előre megjósolható. Pedig hát maguk a NER kihívói is tisztában vannak vele, hogy ha”most nem tör át az ellenzék, akkor soha”. Ezért volna szükség nagyobb harci szellemre, felfokozottabb küzdelemre, mozgósításra és vészkiáltásokra. Ez azonban igazán hatékonyan talán csak Budapesten jut el az emberek fülébe. Na persze az sem lenne rossz üzenet, ha legalább a főváros felszabadulna. Erőt adna a vidéknek és bátorságot. Most úgy tűnik a NER katonái nagyobb harci szellemben vetik bele magukat a küzdelembe, foggal-körömmel törnek előre, mert tudják nem szabad veszíteniük, mert akkor mindent elveszíthetnek. Félniük persze nem kéne, azért mégis szoronganak valahol, a bomlást éppen Budapest elvesztése indíthatná meg. Az öt fellegvár esetében azonban minden lehetőséget számba véve is valószínűleg csak néhány pozíciót szerezhet az ellenzék. Ekkora túlerő, ennyi fegyver ellen csoda lenne a nagyobb győzelem. Dehát vannak még csodák! És főleg akadnak történelmi példák bőven, amikor a százszoros, ezerszeres túlerő ellen is küzdeni mertünk és nyertünk. Éppen 1479. október 13-án, pontosan 540 éve Kenyérmezőnél, a magyarok tizenkétezres hada ronccsá verte az oszmán Mehmed seregét. A 20 ezer fős török sereg Isza bég vezérletével eddig a napig már végig rabolta a Kárpátokat és éppen a hatalmas zsákmánnyal, elégedetten távozni kívánt, amikor Báthory István erdélyi vajda rájuk tört. A támadás azonban elsőre balul sikerült, mert Báthory a keresztény központi had vezére leesett a lováról, a látvány pedig csaknem futásra sarkallta a keresztény derékhadat. Báthoryt egy Nagy Antal nevű közvitéz mentette ki a török gyűrűből, a csatát pedig Kinizsi Pál döntötte el a jobbszárnyról. Miután a vele szemben álló Ali bég és lovasai megfutottak, Kinizsi oldalba kaphatta a török főerőt. „Kinizsi Pál két kardot vesz kezébe s üvöltő oroszlánként mindenütt vérben gázol. Amerre ront, feltarthatatlanul mindent, amit talál, letipor, széles sorban hatalmas öldöklést és mészárlást visz végbe. Most azt harsogja, hogy utolsó szálig vágják az ellenséget, majd övéinek dühét lobbantja lángra, s úgy dörög, hogy még a küszködők és hátrálók is meghallják. […] Majd legázolja a küszködő vajdát körülfogó török csapatot, s társának a törökök gyűrűjében a túlerőtől már-már veszendő lovas csapatát megmenti a pusztulástól. Lelket önt a csapatba, s harcra indítja őket”.- írta a korabeli krónika. Ez hát az egyik 540 éves történelmi példa, pontosan a választás napján érkező évforduló. Lehet győzni a túlerő ellen is, de ehhez Nagy Antalokra volna szükség. Meg olyan vadállatként, szenvedélyesen küzdő, megállíthatatlan  harcosra, amilyen Kinizsi Pál volt. Máskülönben tényleg csak a csoda segíthet az ellenzéknek.

Képen:  1479. október13. Kenyérmezei csata