2019
01
11

Forró, ahol Napóleon legyőzője megszállt

Nagy derültségemre, a mai reggelen az időjárás jelentések szerint „a leghidegebb Forró településen volt”. Ezért aztán utánanéztem hol is van ez a falucska. Mint kiderült Forró község az ország északkeleti részén, Abaúj központjában a Csereháti dombvidék és a Hernád völgy találkozásánál, félúton Miskolc és Kassa között található. Ám átlagosnak tűnő helytörténete valami komoly meglepetéssel szolgált…Ugyanis 1815-ben a bécsi kongresszusra tartván, itt szállt meg a helyi Kakas nevű fogadóban I. Sándor cár. A Kakas fogadó ma is áll és hirdeti az egykor nagy hatalommal bíró cárnak,  Napóleon serege legyőzőjének emlékét.

Napóleon és a 600 000 fős Grand Armeé 1812. június 24-én támadta meg az Orosz Birodalmat. Az orosz csapatok a felperzselt föld taktikáját alkalmazva folyamatosan vonultak vissza a franciák elől, mivel az ellenség számbeli fölényben volt. Napóleon abban bízott, hogy ha elfoglalják Moszkvát, a cár kapitulál. Mihail Illiaronovics Kutuzov, az orosz seregek főparancsnoka szeptember 7-én Borogyinónál megütközött a franciákkal, akik 40 000 embert veszítettek. Ám a Grande Armeé még mindig sokkal nagyobb volt az orosz seregeknél, ezért Kutuzov úgy döntött, feladja Moszkvát. A járványoktól és éhségtől mintegy 100 000 főre apadt francia sereg szeptember 14-én érkezett meg Moszkvába, amit az oroszok addigra teljesen kiürítettek, majd este tüzek gyulladtak fel, és pár nap elteltével szinte teljesen leégett. A felgyújtást a város kormányzója, Rosztopcsin gróf rendelte el. A cár annyira félt a nép véleményétől, hogy 11 nappal késleltette a hír bejelentését.

Napóleon viszont a téltől való félelmében még októberben elrendelte a visszavonulást: a franciák október 19-én kivonultak. A francia sereg október 24-én  még győzni tudott a Malojaroszlavecben lezajlott ütközetben, ám Kutuzov folyamatosan követte őket, és lesből támadt rájuk. Ráadásul az orosz szabadcsapatok is megnehezítették a franciák dolgát, és a tél is szokatlanul korán köszöntött be. A Grand Armeé már csak 25 000 főt számlált, amikor decemberben átkelte k a Nyemenon, ezzel elhagyva az Orosz Birodalmat. A franciák visszavonulása visszaállította Sándor népszerűségét, amit Moszkva és Borogyino miatt vesztett el.

A cár ezek után személyes ügyként kezelte Napóleon legyőzését 1813-ban rávette Ausztriát és Poroszországot, hogy csatlakozzanak hozzá. Átvette a hadsereg vezetését, majd 1813 októberében súlyos vereséget mért a franciákra a lipcsei „népek csatájában”. A chaumont-i egyezményben kötelezte magát arra, hogy véglegesen leszámol Napóleonnal, 1814 márciusában Sándor győztes hadserege élén, bevonult Párizsba. Napóleon lemondott, Sándor pedig – némileg vonakodva – beleegyezett a Bourbonok visszatérésébe.

Dióhéjban tehát ennyi az oroszok Napóleon felett aratott győzelmének története. Az izgalmas életű cárról azonban még érdemes tudni, hogy hódításban ő sem szerénykedett. Oroszországhoz csatolta Grúziát. A Perzsia elleni háború eredményeként pedig az oroszoké lett a Kaukázus térsége, és a kazah törzsek is orosz fennhatóság alá kerültek. A cár 1825. december 1-én Taganrogban halt meg. Holttestét a szentpétervári temetés előtt nem ravatalozták fel, ezért olyan mendemondák kaptak szárnyra, miszerint nem is halt meg, csak lemondott a trónról, és vándorló szerzetesnek állt. Az évek folyamán többen is I. Sándornak adták ki magukat, így a hatalmas Orosz birodalom szerte többen is felismerni vélték szerzetesi álruhájában.

 

 

 

Forrás és fénykép wikipédia. A festményen I. Sándor cár, Napóleon legyőzője

 

 

 

 

 

 


hozzászólások lezárva.

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

extrabetextrabet girişvaycasinotaraftarium24taraftarium24taraftarium24selcuksportstaraftarium24taraftarium24taraftarium24taraftarium24taraftarium24dinamobet girisbahiscasinodizipalcratosroyalbetsekabet giristambetbetovisjojobetjojobetjojobetjojobetsuratbettimebet resmitimebet günceltimebetjojobetjojobetjustin tvmaç izlecanlı maç izlepiabellacasinojojobetvaycasinoJojobetJojobetsahabetsahabetsahabet girişNews trendlinezirvebetzirvebet girişvaycasinonitrobahisenbetmaksibetyakabetsüratbetjojobetjustin tvbahislionjojobetjojobetcasibom telegramjojobetvaycasinopusulabetpusulabet girişkargabetKargabetkargabet girişkargabet girisportobetportobet girişportobet güncel girişportobet yeni girişportobet instagrampusulabetpusulabet girişholiganbetvaycasinosekabet girişdeneme bonusu veren sitelerextrabetextrabet girişcasibomcasibom girişcasibom güncel girişbahislionvaycasinovaycasinovaycasinosweet bonanzasweet bonanza girişsweet bonanza demokavbetkavbet girişkavbet girişceltabetceltabet girişdizipaljojobetholiganbetmarsbahismarsbahiskavbetkavbet girişnakitbahisnakitbahis girişholiganbetholiganbet girişholiganbet güncel girişkavbetkavbet girişnakitbahisnakitbahis giriştaraftarium24justin tvselçuksportsmarsbahismarsbahis girişmarsbahis güncel girişnakitbahisnakitbahis girişkavbetkavbet girişcasibomcasibom girişcasibom telegramnakitbahisnakitbahis girişkavbetkavbet girişbetvolebetvole giriştipobetsweet bonanzaslot sitelerisweet bonanza oynasweet bonanzamatbet güncel girişextrabetsetrabet girişsetrabet girissetrabet güncel girişsetrabet guncel adresslot oyunlarıcasino oyunlarıslot sitelericasino sitelericasibomcasibom girişcasibom güncel girişvenombetbatumslotcasibomcasibom girişcasibom güncel girişcasibomcasibom girişsweet bonanza oynazirvebetzirvebet girişcasibomcasibom girişcasibom güncel girişcasibomcasibom girişjojobetcratosroyalbetcratosroyalbet girişcratosroyalbet güncel girişjojobet girişjojobet girişholiganbet girişholiganbet girişmarsbahis girişcasibom girişcasibom girişgalabetgalabet girişgalabet güncel giriştimebet güncel adrestimebet giriştimebetHoliganbet GirişHoliganbet Girişmarkajbet güncel adresmarkajbet resmimarkajbetvaycasinoextrabet girişbettiltlunabetextrabetextrabet girişcasibomcasibombahiscasino girişbahiscasino girisbahiscasino güncel girişcasibom girişcasibom güncel girişcasibomtaraftarium24casibomcasibom girişcasibom güncel giriştaraftarium24meritbetcasibomcasibom girişcasibom güncel girişoslobetoslobet girişbetsmovebetsmove girişsweet bonanzaslot sitelerimeritkingmarsbahisjojobetgrandpashabetvaycasinoonwinonwin girişbetovisbetovisaresbet güncel girişaresbet resmiaresbettimebetcratosroyalbetcratosroyalbet girişcratosroyalbet güncel girişonwinonwin girişcratosroyalbetcratosroyalbet girişcasibom girişcasibom girişsahabetonwinonwin girişimajbetnerobetinterbahiselexbetradissonbetbahiscasinoextrabetbahislionjojobetjojobet girişonwinonwin girişcasinoroyal güncel girişcasinoroyal resmicasinoroyalaresbet güncel girişaresbet resmiaresbettimebet güncel adrestimebet giriştimebetcasinoroyal giriş, casinoroyal resmi, casinoroyalcasinoroyal giriş, casinoroyal resmi, casinoroyalcasinoroyal giriş, casinoroyal resmi, casinoroyalcasinoroyal giriş, casinoroyal resmi, casinoroyalcasinoroyal resmi adrescasinoroyal resmi adrescasinoroyalperabetperabet girişjojobetmeritkingcasinolevant girişteosbetteosbetteosbetteosbetpiabellacasino güncel girişpiabellacasino resmipiabellacasinojokerbetsahabet güncel girişbetnanocratosroyalbetwinxbetonwinonwin girişcasibomjojobetcasibom girişcasibom telegramcasibommatbetmatbetonwinonwin girişsahabet girişsahabet girişholiganbetholiganbetholiganbetzirvebetzirvebet girişmatbetmatbet güncel girişmatbet girişcasibomsetrabetsetrabet girişbetsmovebetsmove girişpadişahbetpadişahbet girişpadişahbet giristeosbet girişsweet bonanzameritkingpusulabetpusulabetpusulabet girişpusulabet güncel girişHoliganbetmeritkingHoliganbet GüncelHoliganbet Güncel Girişmeritkingmeritking girişmeritking güncel girişmeritkingkargabetkargabet girişromabetromabet girişextrabetbahiscasinocasibom girişcasibomcasibom girişcasibom güncel girişonwinonwinonwin girişgalabetgiftcardmall/mygiftcasibomkavbetkavbetkavbet girişnesinecasinonesinecasino girişluxbetluxbet girişhiltonbethiltonbet girişhiltonbethiltonbet girişmasterbettingmasterbetting girişbetofficebetoffice girişbetebettaraftarium24betciocratosroyalbetcratosroyalbet girişcratosroyalbet gücel girişcratosroyalbetcratosroyalbet girişcratosroyalbet gücel girişJojobetperabetperabet girişperabet güncel girişperabet yeni girişperabet instagramhepsibethepsibet girişhepsibet güncelbetasusmeritkingHiltonbetjojobetmeritkingmeritking girişbetasus girişBetzulaultrabetultrabet girişcasibommeritkingrestbetcasibomcasibom güncel girişcasibom girişjokerbetjokerbet girişjokerbet güncelBahiscasinoBahiscasino Girişgrandpashabet güncel girişmarsbahis güncel girişvdcasino güncel girişmatbet güncel girişbetnano girişartemisbet girişJokerbetJokerbet Girişcasinolevant girişbettiltbettiltNesinecasinoNesinecasino Girişsweet bonanzacratosroyalbet girişcratosroyalbetbetofficeextrabetextrabet girişbetsmovebetsmove girişbetsmove güncel girişvdcasinovdcasino girişvdcasinovdcasino girişikimisli güncel girişikimisli güncel girişvdcasinovdcasino girişikimisliikimislimatbetmatbet girişvaycasinoHoliganbetjojobetrestbetcratosroyalbetnesinecasinonesinecasino girişnesinecasinonesinecasino girişjojobetjojobet girişvegabetnesinecasinonesinecasino girişpusulabetatlasbetgalabetpadişahbetbahiscasinobahiscasino girişbahiscasino girislimanbetlimanbet girişlimanbet güncelmeritkingmeritkingmeritking girişcasinoroyalbetsmovebetsmove girişholiganbetholiganbet girişivermectinselçuksportsunblocked gamesjojobetjojobet girişmeritkingmeritking girişmeritking girişcratosroyalbetai video generatorelexbet girişelexbet yeni adreselexbet1001 oyunkalebet girişkalebet yeni adreskalebetjojobet girişjojobet yeni adresjojobetcasibom girişcasibom yeni adrescasibomartemisbet girişartemisbet yeni adresartemisbetteosbetcratosroyalbet girişcratosroyalbetholiganbetjojobetjojobetvozolonwinbets10extrabetextrabet girişsuprabahissupra bahisjojobetjojobetjojobetjojobetsüratbetcasinofastjustin tvcanlı maç izlejojobetasyabahisai video generatorMadrdibetMadridbet GirişKingroyalsohbetKingroyal Girişivermectin tablets 12mgMadridbetMadridbet GirişCratosroyalbetcratosroyalbet girişceltabetbetticketjokerbetjokerbetjokerbet girişjokerbet güncel girişbetticketatlasbetkalebet güncel girişbetplay girisbets10 girisbetmabet girisbetorder girisdellabet girisportobet girisjojobettaraftarium24casinoroyal girişgalabetbetsmovebetsmovebetsmove girişbetsmovebetsmove girişbetofficebetoffice girişpusulabetpusulabet girişbetturkeyyakabetyakabet girişbettilt girişbetasusbetasusultrabetultrabet girişmeritbettipobetnesinecasinonesinecasino girişbetplaynesine casinonesine casino girişbetplay girişparobetcapitolbetpadişahbetpadişahbet girişjojobetbetsmovetrendbetnesinecasinonesinecasino girişnesine casinonesine casino girişholiganbetcasibomcasibom girişcasibom güncel girişbetvolebetvole girişbetvolebetnanobetvole girişjojobet girişholiganbetholiganbet girişholiganbet girişholiganbetmarsbahismarsbahismarsbahis girişmarsbahis girişmarsbahis güncel girişgüncel girişbetasusbetasus girişaresbetaresbet girişmatbetmatbet girişjojobetmarsbahismarsbahismarsbahis girişimajbetmatbetmatbet girişsekabetsekabet girişpusulabetrestbetpusulabetpusulabet girişgrandpashabetgrandpashabet girişmarsbahismarsbahis girişmadridbettimebetvdcasinovdcasinotimebet girişvdcasino girişvdcasino girişdizipalholiganbettimebettimebet giriştimebet girişmatbetmatbet girişholiganbetmatbetmatbet girişbahiscasinobahiscasino girişbahiscasino güncel girişbahiscasinobahiscasino girişbahis casinoinstagram takipçi satın aldamabetdamabet girişdamabetdamabet girişgiftcardmall/mygiftkralbetcratosroyalbetmeritkingmeritkingmeritking girişlunabetmeritking güncel girişMatbetbetasusbal kabağı çekirdeği yağıbetwooncasinofastmeritkingmeritkingmeritking girişluxbetluxbet girişmeritking güncel girişJojobetHoliganbetjojobetHoliganbet