A szív kitüntetése
Aktív újságírói koromban gyakorta kellett kitüntetettekről portrékat írnom. Sok portrét írtam vagy negyven év alatt, de mindig tudtam, hogy kevés azok száma, akik igazán megérdemelték az oklevelet, emléklapot, vagy érmét.Egy alkalommal magas rangú főparancsnoknál jártam. Beszélgetésünk közben kihúzott egy fiókot és abban kilószámra jelvények, emlékérmék, díjak hevertek. Elképesztő volt az a sok plakett, medál, kisebb-nagyobb mellre tűzhető jelvény, díszdobozba zárt állami elismerés. Ha ez az ember mindet megérdemelte volna, akkor egy két lábon járó csodalény lenne, aki csupa jót és nagyon hasznosat cselekedett értünk emberekért, a társadalom javára. Igazából tisztában voltam vele, hogy abban a fiókban csupán csak különféle csecsebecsék hevernek, amik majd egyszer legfeljebb csak egy gyűjtőnek jelentenek nagyobb értéket; valós teljesítmény, olyan amit mi az igazán tiszteletre méltó nagy emberektől( például Deák Ferenc, Széchenyi István ) kaphatunk, nem volt mögötte.
Arra gondoltam, mit szólt volna Assisi Szent Ferenc, vagy Szent Benedek, vagy akár Mahatma Gandhi, Teréz Anya, ha a szeretet lángolásukat, a mellükre tűzve kellett volna mutogatniuk országnak, világnak, merthogy amit a szívünkkel írunk az emberek arcára, amit lelkünk erejéből mérünk ki a jóság jegyében az bizony jutalmazhatatlan. Mégis a hatása mindennél erősebb és nemzedékeken át él tovább, míg az aprócska Föld létezik ebben a Tejútrendszernek hívott galaxisban.
Most, hogy kenyerem javát már megettem, tisztában vagyok vele, hogy a mellemre én sem tűzhetek ki vagy öt kiló jelvényt, érdemrendet, elismerést. Mégis van, amire büszke vagyok. Egy tanítványomtól kaptam a digitális oktatási láz legjavában, amikor minden tanító a legjobbat akarta kihozni magából. A fiú, aki elküldte nekem, autista, de rajzai valódi műalkotások. Olyan gonddal és esztétikai érzékkel készíti őket, hogy ez már önmagában is csodálni való. Az eredmény azonban mindenkit lenyűgöz. Házak, emberek, repülők, autók, városképek a megszólalásig valóságosan. Mintha a legnagyobb művészek tehetsége mozgatná ügyes ujjait. Amit megfosztott tőle az élet, azt visszaadta neki bámulatos alkotásaiban. Nos hát ez a fiú küldött nekem egy rajzot, és jól tudom nem azért készítette el nekem, mert a laptopon keresztül olyan „kiváló feladatokkal” láttam el őt, hanem azért mert már korábban kialakult közöttünk egy lelki kapcsolat, egy angyali út, tanár és tanítvány, meglett korú férfi és fiatal fiú között, ami csak a lélek sugárútjain mérhető. Díjat kapni és adni érte, képtelenség. Legfeljebb megrajzolni lehet.
hozzászólások lezárva.