A pad

A pad a világ legbékésebb találmánya.A padra öregek ülnek elmélázni a múltról, élvezni az őszi napsugarak búcsúzó melegét. És a padon szerelmesek ülnek, hogy bele ragyogjanak egymás tekintetébe, vágyukat izzítsák egymás érintésében. A padra bárki leülhet békével, megnyugvással, szemlélődéssel, pihengetéssel és többnyire soha nem rossz szándékkal.

Erre a most már időtlen bronzpadra is bárki leülhet. Sőt mi több erre a bronzpadra szinte kötelező minden soproninak leülnie. Ez a gyönyörű mű Sopronyi-Thurner Mihályé, városunk egyik polgáráé, akinek a történelem adott egy „pillanatot” amikor példaként, polgármesterként  bizonyíthatta lehet szeretni a várost, és lehet szeretni a hazát mindenek felett. Ezért aztán nemcsak a Leghűségesebb város polgárainak lehet szívparancsa, hogy itt helyet foglaljanak, hanem mindenkinek, aki a hazáját megkülönböztetett érzelemmel gondozza lelke mélyén. Aki pedig ideül az nyilván az önmagában hordozott személyisége szerint viselkedik majd. Nem baj, ha csupán egy fotó erejéig teszi ezt. Nem baj, ha csak „idegenforgalmi látványosságként” viszi hírét ennek az alkotásnak. Nem kívánhatjuk senkitől, hogy átérezze azt az eszmei mondanivalót is, amit üldögélése jelenthet. Mert biztosan lesznek olyanok is, akik elgondolkodnak majd azon, milyen hatalmas ereje van egy-egy döntő történelmi pillanatnak. Mert bizony kicsinek és nagynak, fiatalnak és idősnek, szegénynek és gazdagnak olykor a történelem kinyitja a lehetőségek kapuját. Például szavazhat sorsdöntő kérdésekben, eldöntheti azt ,hogy legyőzve gyávaságát, természetes emberi alkatát,   akár fegyvert is fog a hazájáért, mi több életét áldozza azért. A magyarnak sokszor kellett már így döntenie. Voksát csak a jövő igazolhatta be. Elég az példának, ha arra gondolunk, hogy azok a hős egyetemisták, akik életüket adták a Rongyos gárda tagjaként, amennyiben a soproni polgárok mégis Ausztriára szavaztak volna – persze amit ma már mindenki képtelenségnek tart – napjainkban a feledés homályába vesznének, sírjukat már senki sem találná, befedné azt az elmúlást rejtő hideg föld. Bizony ilyen forgandó a történelem kereke. A bronzpadra ülőnek akár ez is eszébe juthat. Meg az is, hogy néhány évtizede még szélsőséges, gyilkos horhtystáknak, terroristáknak tartották a felkelőket a hivatalos politika hirdetői, a nemzet egyik legszebb tettének gyalázói. Éppen ezért ez a pad a megbocsátás, az elmélyülés, az emlékezet , a tisztelet, az összetartozás padja is egyben, egyetlen szóval a magyar nemzeté. Elmondhatjuk, ezen a padon mindig ott ül majd Sopronyi-Thurner Mihály és egy áldozatot meghozni képes, a kicsinységeken és emberi gyarlóságokon felemelkedni tudó város és haza örök szelleme. Bátran foglaljanak helyett mellette!

fotó: e.nyugat.hu

hozzászólások lezárva.