Látogatóban az UBC egyetemén – A genetikai professzora

A szigorú professzor úr, Sziklai Oszkár tanári szobájában vagyunk. A helyiség falán a Páneurópai Piknik plakátja és egy darab szögesdrót a vasfüggönyből, amit Sopronból küldtek neki. Aztán a polcokon tudományos művek, közöttük magyar nyelvűek is. -Ezeket mind a soproni egyetemnek ajándékozom majd nyugdíjazásom után – mutatja. Egy kutatási műhely, dolgozó szoba berendezése sokat elmond a benne tevékenykedő emberről. Így van ez most is, az elismerés az ötvenszeres kanadai véradónak, jelen esetben a mi professzorunknak szól. Magyar vérét a kanadai hazának adta és ez szépen hangzik mindenképpen, még ha egy kis éle is van a dolognak. A kínai erdőket és különféle fásításokat bemutató fényképek kutatásairól vallanak. Ahogy a professzor beszél, nyílt és könnyen kapcsolatteremtő ember benyomását kelti. Azt írták róla:” Széleskörű érdeklődése, remek kapcsolatteremtő egyénisége a világ minden sarkában megnyitotta előtte a kapukat. Svédországban, Egyiptomban és Kínában nemzetközi nemesítési programokban tevékenykedett” A nemzetközileg is elismert genetikai kutatások eredményei jó részt abban a laboratóriumban születtek meg, amit most egy ajtó kinyitása után bemutat nekem. – A növekedés olyan lehetőségeit kutattuk itt, amellyel egy fa 10-15 év alatt eléri a másfélszeresét növekedésben akár egy 1300 éves Duglász fenyőének is! -említi meg. Félelmetesen hangzik, de ugyanakkor nagyon biztató is, hiszen a fa a papírgyártás, a bútoripar, az építőipar és számos más ipari tevékenység alapja, millió tonnaszámra szüksége van rá az emberiségnek, de a kutatásoknak óriási anyagi támogatást kell ehhez adni, hogy az egyre növekvő igények éhes szája beteljék vele. – Amikor kijöttünk Kanadába még hoztuk magunkkal a szovjet genetika őrültségeit, Micsurin és Liszenko tanait, persze nem azonosultunk vele, de a kényszer rávitt bennünket, hogy az előadások, mondvacsinált publikációk témája legyen, tudtuk hogy az egész úgy ahogy van szamárság, hiszen a modern nyugati biológia eredményeiről, ha fű alatt is, de tudomásunk volt. Brit Kolumbia egyetemén már az első években óriási ugrottunk előre ! Itt kemény lecke volt a számunkra, hogy a nagy cégek a kutatások eredményeinek függvényében adják a pénzügyi támogatást. Ezt a szellemet vettük át mi is!

A szellem pedig ott van az UBC falai között . A magyar szellem, amivel a soproni professzorok legjobbjai sokban hozzájárultak a kanadai erdőkutatások, a faipar látványos eredményeihez. Sziklai Oszkár érdeme az is, hogy az elsők között vette fel a kapcsolatot a hazai tudományos műhelyekkel. Ő

már 1961-ben létrehozott Bánó Istvánnal egy duglászfenyő származási kísérletet Szombathelyen , melyet később további telepítések követtek a Bükkben és a Nyírségben. Ezért jó, ha kicsit helyesbítek, ha vérét nem is adta eredeti hazájának, de tudását megosztotta vele.

Persze a professzor is ember, tanítványai mesélték róla, hogy amikor Vancouverbe megérkezve ő is rászorult a gyors angol tanulásra, akkor a legtöbbet, az angol konyhanyelvét, az ottani favágóktól tanulta. Kemény fickók voltak azok, naponta kockáztatták az életüket a toronymagas fenyők és cédrusok kivágásával. Szavaikban sem finomkodtak: ebédidőben a tábortüzeiknél sült a hús, forrósodott a teának készülő víz és ha elkészült, csak annyit mondtak egymásnak: Add ide azt a kiba..ott teát! Sziklai professzornak több sem kellett, amikor a vendéglátó kanadai egyetemi tanárok egy úriasabb steak partira meghívták, a háziasszonynak, érlelődő tudására büszkélkedve, csak ennyit mondott. Kérlek add ide az a kiba..ott kávét! Először nagy szemeket meresztettek rá! De, mielőtt felháborodtak volna megértették, komolyabb nyelvi leckékre is szükségük van a befogadottaknak, attól fogva pedig nagyobb súlyt helyeztek a minőségi angol oktatására. De hát nem is illett Oszkár tanár úrhoz ez az alpári fogalmazás, aki még otthon Roth Gyula, selmeci professzor mellett volt tanársegéd, azt ő nem engedhette meg magának. Ráadásul ő is alaposan hajlott a misztikumok felé. Jobban mondva a mind szélesebb gyakorlati tudása mellett sem mellőzte a legendák világát. Kanadában pedig nem volt hiány az ilyesmiben. Az őslakos indiánok, hittek a természet szellemi alkotásaiban, a haidák a hatalmas fenyőket egyenesen isteni lényként tisztelték. Egy alkalommal a Queen Charlotte-szigetek felett repültek kutató gépükkel, amikor a magyar professzor éles szemével megpillantott egy különleges, aranyló tűjű lucfenyő óriást. Azt közelebbről is látnia kellett. Hát leszálltak és a terepen felkereste famatuzsálemet, amiről kiderült, hogy a haida indiánok szent fáját találta meg. A fáról oltványokat készített, ami végül is nagy szerencsének bizonyult, mert időközben a kapzsi fakitermelő cégek áldozatául esett.

( A kanadai ősvadon, ahol a haidák szent fájára bukkant a professzor)