Soproni diákok, kanadai vadászok

Amikor legközelebb nagyapához mentem döbbenetes kép tárult elém. Mivel megbízott bennem és adott egy kulcsot, amivel bármikor bejuthattam a lakásába, rányitottam az ajtót, telve aggodalommal és rossz érzésekkel. A nappalijában ült kedvenc foteljében és csak egy alsónadrág volt rajta, de a kezében Sauer gyártmányú golyós puskáját szorongatta.

-Mit csinálsz nagypapa? A frászt hoztad rám!

– A legnagyobb nyugalommal nézett rám és a legdrágább kincsét egy puha ronggyal tovább simogatta.

– Ne félj nem akarom lelőni magam!

– Miért nem nyitottál ajtót a csengetésre? – korholtam le.

-Gondoltam úgyis be tudsz jönni!

-Na de ez a puska. Jócskán rám ijesztettél.

Igen ez a puska. Régi szép emléket idéz fel. Tudod-e, hogy a legtöbb erdőmérnök hallgató társamat, gyerekkorában az erdőhöz, a természethez az első vadászélménye kötötte oda. Más volt akkor még a világ. Minden más. Volt tisztelete és becsülete az erdőjáró embernek. Évfolyamtársamtól Jákóy Banditól tudom, hogy ő az édesapjával gyakran járt a Magas- Bakonyban vadászatokra. Egy alkalommal Iharkútra mentek a család egyik régi ismerőséhez, Baranyai Jóskához. És ezen az alkalmon ott volt velük Witt Lajos is, aki aztán jött velünk 56-ban Kanadába, az egyik legidősebb erdészként. Lajos bácsinak minden porcikájában ott volt az erdő, a vad szeretete, hiszen ő az Ugodi Erdőgazdaság megbecsült vezetője volt, az Eszterházy Hitbizomány jeles rangú alkalmazottja. Mint a tenyerét úgy ismerte a Bakony szívében rejtőző ösvényeket és sziklafokokat, a legrejtettebb zugokat is. Pedig a Bakony igazi vadon, rejtélyes sötét erdő, ahol a járatlanok könnyen eltévedhetnek.

– Ez a vadászat Jákóy Bandi életében meghatározó, szinte történelmi jelentőségű volt, mert a közeli Bakonybéli kolostorból díszvendégként Mécs László paptanár és költő is csatlakozott hozzájuk. Valószínűleg itt ihlette meg híres versét a csodálatos táj és annak történelme. Itt született meg a gondolataiban a Bakonyi látomás című verse. Maga a vadászat órákon át csaknem eredménytelennek bizonyult, szinte semmi sem került terítékre. Inkább maga a cserkelés, az erdei gyaloglás, a híres paptanár és poéta lelki kisugárzása és példamutatása volt Jákóy barátomra nagy hatással. Aztán jött a nap kiemelkedő eseménye. Bandinak sikerült egy nyulat terítékre vinnie. Az első igazi vadász élményét kapta ajándékul a Bakonytól. ”Szép lövés volt kis Bandus!” dicsérte meg Witt Lajos az örömtől sugárzó kisfiút. A sors úgy hozta, hogy Lajos bácsi legyen ezután a vadászkeresztapja. Aki ennyit mondott az újdonsült jágernek: – Az elszakított országrészek nemes vadjainak nevében vadásszá ütlek kis Tasziló! (Jákóy András édesapjának, a volt selmeci diáknak balekneve volt Tasziló)

-Hát igen most a puskámat tisztogatva ez a szép történet jutott eszembe. Tudod Dávid nagyon szeretném, ha ez is bekerülne az emlékkönyvembe. Igaz Jákóy Bandustól hallottam először, de nem csupán őt juttatja eszembe, hanem például Szy Ferencet, Major Ricsit is, akik ugyancsak imádták az erdőt és vadásztak is a szó legnemesebb értelmében. Mindketten könyvet is írtak kanadai vadászélményeikről. Nekem pedig ez a puska, amit most a kezembe fogok a te édesapádat, a fiamat juttatja elsősorban eszembe, ugyanis tőle kaptam ajándékba ezt a fegyvert. Szóval rá emlékeztet. Magyarországon, az otthoni erdőkben használtam először. Nekem a hazai tájakat és erdőket is felidézi: a Kőris-hegyet, mellette a Parajos-tetőt és a Tönkölös-hegy hátát, meg a Gerecse vidékeit a Nagy-Somlót, az Öreg-Hegyet, a Hajagost. Hosszú barangolásaimat, az erdő reggeli harmatát, a vadak alkonyi surranását és a völgyek feletti madárfüttyöket látom és hallom benne, ha a szemem behunyom.