A soproni sport szelleme Vancouverben

Bőven volt mit átvinni az óceán nyugati partjára a soproni sport szelleméből, ami komoly eredményekre ösztönözte képviselőit. A főiskolások Kanadában letelepedett csoportjában kiváló sportemberek akadtak. Hagyományként vitték tovább a futball, a kosárlabda, az atlétika és a tenisz szenvedélyes szeretetét és e tekintetben is bizonyították a magyar virtus erejét. Legtöbbjük az Anger sporttelepen edzette fel magát a vancouveri szereplésekhez. Hiszen itt 1954-ben az Aranycsapat elleni küzdelemben avatták fel a létesítményt. A soproni főiskolások Puskás, Kocsis, Czibor és Deák ellen játszhattak, aztán tudásukat Brit Kolumbia Egyetemén mutatták be, amikor a futball soproni „sztárjai” a legnagyobb rangadókon megverték a helyiek csapatát nem is egy alkalommal. Még az itthoni évek alatt Háhn Fülöp jeleskedett az atlétikában. Ő az országos főiskolai versenyeken 800 méteres síkfutásban negyedik helyezést ért el. Grátzer Miklós is tagja volt a főiskola atlétikai csapatának. A tenisz kiválóságának pedig Szalkai András mutatkozott, aki később Vancouverben British Columbia „Mr.Tennis” címét nyerte el. Kozák Antal, akivel többször is találkozhattam kinn tartózkodásom ideje alatt, a fociban és a teniszben is egyaránt komoly sikereket ért el.

A soproni sportéletben is komoly érvágást jelentett az 56-os főiskolások távozása. Az összetartás, a küzdés, a kitartás és a legnehezebb helyzetekből is újra felállás jellemző volt erre a korosztályra. Ezeket a tulajdonságokat sikeresen kamatoztatták a Tengerentúlon. Valamit mindenki örökölt és valamelyik sportágban jeleskedett a nyugati parti nagyvárosban. Jákóy Endre például a vitorlázásban, amit a Balatonon kezdett el még itthoni diákévei alatt. Erről sokat mesélt nekem. A Magyar tenger örök szerelme maradt és mindig hiányzott neki Vancouverben is. Pedig – idős kora ellenére – a Kitsilano Yacht Clubnak évtizedek óta agilis tagja. Hajózik a tengeren, úgy ismeri a Lópatkó öböl (Horsesshoe Bay)környékét, mint a tenyerét. Még versenyeken is szerepelt, de nem ő aratta le a legnagyobb trófeát a családjában, hanem a felesége, Mrs. Marjorie June Jákóy, aki 1967-ben az év vitorlázója lett. Sajnos súlyos betegsége korán elvitte őt. Bandus folytatta töretlen energiával kiváló örökségét.

Vancouverben alig akadt sportág, amelyben az 56-os soproniak ne értek volna el jó eredményeket. Ilyen talán az ott nagyon népszerűnek számító jéghoki. Minden esetben, ha a Vancouver Canuks csapata bajnokságot játszott akkor szinte megállt az élet Kanada nyugati partján. Ám azt tapasztaltam, hogy amíg az üzletek kivetítőin is a jégkorong meccseket bámulták a kanadaiak, a soproni fiúkat ez abszolút nem kötötte le.

A kosárlabda egy kicsit más volt, amikor 1980-ban Orbay László a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem első küldöttjeként Vancouverbe érkezett, hogy letegye az ottani mester fokozatot az UBC egyetemén, egyben a SMAFC kosárlabdacsapatának és a magyar válogatottnak is kiválóságaként jelenhetett meg. Az UBC egyetemén nagyra becsülték itthon elért sporteredményeit. Sikeres vizsgái után rövidesen őt is befogadta a nagyváros. Évekig Vancouverben élt és öregbítette Sopron hírnevét a tudományos életben és a sport világában egyaránt. Elmondta, hogy kanadai életét a soproni divíziónak köszönhette. Jó kapcsolatokat ápolt Balatinecz Jánossal, Pászner Lászlóval, Kozák Antallal, Sziklai Oszkárral és Adamovich Lászlóval, akit nyolcvanadik születásnapján megrendezett ünnepségen ő köszönthetett.

( A fényképen az Aranycsapat. Velük játszottak a soproni főiskolások 1954-ben, amikor az Anger-réti sportlétesítményeket felavatták. A fénykép illusztráció)