A régi síp

Limlomjaim közt kutatva, kezembe került egy régi tárgy. Egy apró síp.Lehet vagy kétszázéves,vagy annál is több. Első látásra úgy tűnik az idő vasfoga már használhatatlanná tette. Talán éppen a föld alól került elő.De nem vált az enyészet martalékává! Belefújva éles, messzehangzó füttyjel keletkezik. Talán erdőn, dombon, hegyen-völgyön is túlhangzó. Fantasztikus teljesítmény egy ilyen kis jószágtól. Még fantasztikusabb, hogy ez az apró hangszer nem fűzfaágból, nádból, agyagból, vagy csontból készült , hanem mint a régi templomi sípok, ónból.

De vajon kinek volt a játékszere, vagy éppen munkaeszköze? Egy kisfúnak talán ,aki felismerve a hangok varázserejét, sokáig fújdogálta, élvezte az ajkával keltett levegőörvények muzsikáját, vagy egy katonáé, vadászé, még inkább egy csőszmesteré? Igen leginkább az utóbbié, hiszen itt Sopronban évszázadokkal korábban a szőlődombok őrei, a csőszök sípokkal jelezték, ha valaki idegen tévedt a földekre, hogy megdézsmálja a termést. A hüterek, mert így hívták őket, a szőlőbirtokok éber őrei voltak. Tavasztól őszig munkában álltak. Vezetőjük az Oberhüter osztotta be, hogy ki melyik dülőre, dülőkre vigyázzon. Ők pedig a Grünhüterek voltak. Csőszkunyhóban laktak, melyekből néhány még ma is látható a soproni borvidéken.Ezekben a kőből épített alkalmatosságokban , pad, asztal, nyitott tűzhely állt a rendelkezésükre. Élelmezésükről a szőlősgazdák gondoskodtak. Sípjaikkal háromféle jellel közölték egymással, hogy éppen merre jár a tolvaj, a tolvajok, veszélyes elemekkel van-e dolguk, vagy éppen csak egy megtévedt csenegetővel. Egy azonban bizonyos, napkelte előtt és napnyugta után bárki is a szőlősorok közé merészkedett, azt nem tűrhették meg, és ez még a tulajdonos személyére is vonatkozott. Bottal, puskával, sőt magával a sípokkal ijeszthették el az illetéktelen betolakodókat. Ezért aztán nagy becsben tartották a régiek ezeket a csősz urakat, akikben bátran megbízhattak, szüret idején busás borravalót kaptak, szolgálatuk lejártakor pedig áldomást ihattak.