2018
12
04

Amikor még szerettük Brüsszelt

Talán még vannak, akik emlékeznek rá, hogy Sopron volt az a város, amely üdvözölve az Európai Unióhoz való csatlakozásunkat egy óriási levelet küldött Strasbourgba. Az Európa Levél címzettje Pat Cox, az Európa Parlament akkori elnöke volt. A hatalmas borítékra több mint húszezer bélyeg került rá, amelyben a magyar polgárok kinyilvánították vágyukat, hogy csatlakozzanak az Európai Unióhoz.A levelet jómagam ötletére, de  négy kiváló társam rengeteg szervező munkájával -Hillebrand Imre, Juretzky Csaba, Nagy László és Winkler András – valósítottuk meg. A boríték 2000 őszén elkészült. Több helyen is kiállítottuk közszemlére, a média rengeteg hírt adott róla. A több, mint 25 kilogramm súlyú kartonból készült boríték, amely 8×4 méter méretű volt, és 32 négyzetméter felülettel rendelkezett valószínűleg a világ legnagyobb levele címet is elnyerhette volna. Végül sikerült elszállíttatnunk Strasbourgba, ahol Dr. Szájer József a magyar parlament akkori alelnöke  továbbította a címzettnek. Pat Cox nagy örömmel fogadta és levelében többek között ezt írta:

Tisztelt Uraim!

Nagyon köszönöm 2002. november 15-i keltezésű levelüket, amelyet egy hatalmas borítékkal adott át nekem Szájer József úr, a magyar Parlament alelnöke, amelyet a soproni és magyar állampolgárok által gyűjtött bélyegek százai borítottak. Levelük kiemelt módon került kiállításra a Parlamentben egyidejűleg a bővítési ünnepséggel, amelyet az Európa Parlament 2002. november 19-ére szervezett Strasbourgban.

Szép és csodálatos esemény volt ez, mi a szervezők, a levél megalkotói valamennyien ott lehettünk a személyes átadáson is. Egyetlen nemzet, egyetlen város sem talált ki és valósított meg azóta sem ehhez hasonló „gigantikus” üdvözletet. Azt hiszem mi az elkészítők és szervezők valamennyien tiszta és boldog érzéssel gondoltunk arra, hogy Magyarország újra Európa része lesz hivatalosan is. A csatlakozás megvalósításához büszkén járulhattunk hozzá. Ám az Európa Levél feladása nem sikerült volna a soproniak, a magyar emberek összefogása nélkül. Ugyanis ők gyűjtötték össze a bélyegek ezreit, és ezzel ők fejezték ki csatlakozási vágyukat. Köszönet és tisztelet utólag is ezért mindannyiuknak. Minden egyes  magyar polgárnak!

Akkor még legrosszabb rémálmaiban sem gondoltam, hogy 18 év múlva ilyen hírek jelennek majd  meg európai vezető újságok címoldalain:

Eszerint a „nagyon nagy koalíciók” ideje jön el Brüsszelben, amikor meg kell védeni a demokráciát, a jogállamiságot és az európai értékeket, így az Európai Parlament (EP) egységben és határozottan tiltakozott a lengyel állam „autoriter” átépítése ellen.

Ebben az EPP az élen jár, és a „jobboldali populista Orbán Viktor győzelmére is azonnal reagált – gratulációkkal” – tették hozzá, rámutatva, hogy a Fidesz az EPP tagja. Kiemelték, hogy az EP-t a tolerancia és a türelem képességének magas szintje jellemzi, de határokra is szükség van. Hozzátették, hogy „Orbán Magyarországon már súlyosan károsította a demokráciát, és megrögzötten uszít Brüsszel ellen”, az EPP viszont „megvédi”, arra hivatkozva, hogy pártját „be kell vonni”. Azonban inkább éppen ellenkezőleg kellene eljárni – írta a német lap, hangsúlyozva, hogy az EPP-nek „vagy néhány képviselőről kellene lemondania, vagy a hitelességéről”.

( A Süddeutsche Zeitung-ból ollózta az MTI.)

 

Utóirat: Eredetileg a levelet Romano Prodinak, az Európa Tanács elnökének címeztük, de Pat Cox vette át, és ő is válaszolt a levélre!


hozzászólások lezárva.

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

extrabetextrabet girişparmabettaraftarium24taraftarium24taraftarium24selcuksportstaraftarium24taraftarium24taraftarium24taraftarium24taraftarium24dinamobet güncel girişlordcasinodizipalcratosroyalbetsekabet giristambetbetovisjojobetjojobetjojobetjojobetsuratbettimebet resmitimebet günceltimebetjojobetjojobetjustin tvmaç izlecanlı maç izlepiabellacasinojojobetvaycasinoJojobetJojobetsahabetsahabetsahabet girişNews trendlinezirvebetzirvebet girişbovbetnitrobahisbetnefmaksibetkalitebetsüratbetjojobetjustin tvmetrobahisjojobetjojobetcasibom telegramjojobetvaycasinopusulabetpusulabet girişkargabetKargabetkargabet girişkargabet girisportobetportobet girişportobet güncel girişportobet yeni girişportobet instagrampusulabetpusulabet girişholiganbetvaycasinosekabet girişdeneme bonusu veren sitelerextrabetextrabet girişcasibomcasibom girişcasibom güncel girişbahislionvaycasinovaycasinovaycasinosweet bonanzasweet bonanza girişsweet bonanza demokavbetkavbet girişkavbet girişceltabetceltabet girişdizipaljojobetholiganbetmarsbahismarsbahiskavbetkavbet girişnakitbahisnakitbahis girişholiganbetholiganbet girişholiganbet güncel girişkavbetkavbet girişnakitbahisnakitbahis giriştaraftarium24justin tvselçuksportsmarsbahismarsbahis girişmarsbahis güncel girişnakitbahisnakitbahis girişkavbetkavbet girişcasibomcasibom girişcasibom telegramnakitbahisnakitbahis girişkavbetkavbet girişbetvolebetvole giriştipobetsweet bonanzaslot sitelerisweet bonanza oynasweet bonanzamatbet güncel girişextrabetsetrabet girişsetrabet girissetrabet güncel girişsetrabet guncel adresslot oyunlarıcasino oyunlarıslot sitelericasino sitelericasibomcasibom girişcasibom güncel girişvenombetbatumslotcasibomcasibom girişcasibom güncel girişcasibomcasibom girişsweet bonanza oynazirvebetzirvebet girişcasibomcasibom girişcasibom güncel girişcasibomcasibom girişjojobetcratosroyalbetcratosroyalbet girişcratosroyalbet güncel girişjojobet girişjojobet girişholiganbet girişholiganbet girişmarsbahis girişcasibom girişcasibom girişgalabetgalabet girişgalabet güncel giriştimebet güncel adrestimebet giriştimebetHoliganbet GirişHoliganbet Girişmarkajbet güncel adresmarkajbet resmimarkajbetvaycasinoextrabet girişbettiltlunabetextrabetextrabet girişcasibomcasibombahiscasino girişbahiscasino girisbahiscasino güncel girişcasibom girişcasibom güncel girişcasibomtaraftarium24casibomcasibom girişcasibom güncel giriştaraftarium24meritbetcasibomcasibom girişcasibom güncel girişoslobetoslobet girişbetsmovebetsmove girişsweet bonanzaslot sitelerimarsbahisjojobetgrandpashabetvaycasinoonwinonwin girişbetovisbetovisaresbet güncel girişaresbet resmiaresbettimebetcratosroyalbetcratosroyalbet girişcratosroyalbet güncel girişonwinonwin girişcratosroyalbetcratosroyalbet girişcasibom girişcasibom girişsahabetimajbetnerobetinterbahiselexbetradissonbetbahiscasinoextrabetbahislionjojobetjojobet girişonwinonwin girişcasinoroyal güncel girişcasinoroyal resmicasinoroyalaresbet güncel girişaresbet resmiaresbettimebet güncel adrestimebet giriştimebetcasinoroyal giriş, casinoroyal resmi, casinoroyalcasinoroyal giriş, casinoroyal resmi, casinoroyalcasinoroyal giriş, casinoroyal resmi, casinoroyalcasinoroyal giriş, casinoroyal resmi, casinoroyalcasinoroyal resmi adrescasinoroyal resmi adrescasinoroyalperabetperabet girişjojobetmeritkingteosbet girişteosbetteosbetteosbetteosbetpiabellacasino güncel girişpiabellacasino resmipiabellacasinojokerbetsahabet güncel girişbetnanocratosroyalbetwinxbetonwinonwin girişcasibomjojobetcasibom girişcasibom telegrammatbetmatbetonwinonwin girişsahabet girişsahabet girişholiganbetholiganbetholiganbetzirvebetzirvebet girişmatbetmatbet güncel girişmatbet girişcasibomsetrabetsetrabet girişbetsmovebetsmove girişpadişahbetpadişahbet girişpadişahbet giristeosbet girişsweet bonanzameritkingpusulabetpusulabetpusulabet girişpusulabet güncel girişHoliganbetmeritkingHoliganbet GüncelHoliganbet Güncel Girişmeritkingmeritking girişmeritking güncel girişmeritkingkargabetkargabet girişromabetromabet girişextrabetbahiscasinocasibom girişcasibomcasibom girişcasibom güncel girişonwinonwinonwin girişgalabetgiftcardmall/mygiftcasibomkavbetkavbetkavbet girişnesinecasinonesinecasino girişluxbetluxbet girişhiltonbethiltonbet girişhiltonbethiltonbet girişmasterbettingmasterbetting girişbetofficebetoffice girişbetebettaraftarium24betciocratosroyalbetcratosroyalbet girişcratosroyalbet gücel girişcratosroyalbetcratosroyalbet girişcratosroyalbet gücel girişperabetperabet girişperabet güncel girişperabet yeni girişperabet instagramhepsibethepsibet girişhepsibet güncelbetasusmeritkingjojobetmeritkingmeritking girişbetasus girişultrabetultrabet girişcasibommeritkingrestbetcasibomcasibom güncel girişcasibom girişjokerbetjokerbet girişjokerbet güncelBahiscasinoBahiscasino Girişgrandpashabet güncel girişmarsbahis güncel girişvdcasino güncel girişmatbet güncel girişbetnano girişartemisbet girişJokerbetJokerbet GirişteosbetbettiltbettiltNesinecasinoNesinecasino Girişsweet bonanzacratosroyalbet girişcratosroyalbetbetofficeextrabetextrabet girişbetsmovebetsmove girişbetsmove güncel girişvdcasinovdcasino girişvdcasinovdcasino girişikimisli güncel girişikimisli güncel girişvdcasinovdcasino girişikimisliikimislimatbetmatbet girişvaycasinorestbetcratosroyalbetnesinecasinonesinecasino girişnesinecasinonesinecasino girişjojobetjojobet girişvegabetnesinecasinonesinecasino girişpusulabetatlasbetgalabetpadişahbetbahiscasinobahiscasino girişbahiscasino girislimanbetlimanbet girişlimanbet güncelmeritkingmeritkingmeritking girişcasinoroyalbetsmovebetsmove girişholiganbetholiganbet girişivermectinselçuksportsunblocked gamesjojobetjojobet girişmeritkingmeritking girişmeritking girişcratosroyalbetai video generatorelexbet girişelexbet yeni adreselexbet1001 oyunkalebet girişkalebet yeni adreskalebetjojobet girişjojobet yeni adresjojobetcasibom girişcasibom yeni adrescasibomartemisbet girişartemisbet yeni adresartemisbetteosbetholiganbetjojobetjojobetvozolonwinbets10extrabetextrabet girişsuprabahissupra bahisjojobetjojobetjojobetjojobetsüratbetcasinofastjustin tvcanlı maç izlejojobetasyabahisai video generatorMadrdibetMadridbet GirişKingroyalsohbetKingroyal Girişivermectin tablets 12mgMadridbetMadridbet Girişceltabetbetticketbetticketatlasbetkalebet güncel girişbetplay girisbets10 girisbetmabet girisbetorder girisdellabet girisportobet girisjojobettaraftarium24casinoroyalgalabetbetsmovebetsmovebetsmove girişbetsmovebetsmove girişbetofficebetoffice girişpusulabetpusulabet girişbetturkeyyakabetyakabet girişbettilt girişhilbethilbetultrabetultrabet girişmeritbettipobetnesinecasinonesinecasino girişbetplaynesine casinonesine casino girişbetplay girişpadişahbetpadişahbet girişbetsmovenesinecasinonesinecasino girişnesine casinonesine casino girişholiganbetcasibomcasibom girişcasibom güncel girişbetvolebetvole girişbetvolebetnanobetvole girişholiganbetholiganbet girişholiganbet girişholiganbetmarsbahismarsbahismarsbahis girişmarsbahis girişmarsbahis güncel girişgüncel girişbetasusbetasus girişaresbetaresbet girişmatbetmatbet girişultrabetmarsbahismarsbahismarsbahis girişrestbetmadridbettimebetvdcasinovdcasinotimebet girişvdcasino girişvdcasino girişdizipaltimebettimebet giriştimebet girişmatbetmatbet girişholiganbetmatbetmatbet girişbahiscasinobahiscasino girişbahiscasino güncel girişbahiscasinobahiscasino girişbahis casinoinstagram takipçi satın aldamabetdamabet girişdamabetdamabet girişgiftcardmall/mygiftkralbetcratosroyalbetmeritkingmeritkingmeritking girişlunabetmeritking güncel girişMatbetbetasusbal kabağı çekirdeği yağıbetwooncasinofastmeritkingmeritkingmeritking girişluxbetluxbet girişmeritking güncel girişJojobetHoliganbetjojobetHoliganbettruvabettruvabettruvabet giriştruvabet güncel giriştruvabettruvabettruvabettruvabettruvabet giriştruvabet girişTruvabet güncel girişTruvabet güncel girişjojobetjojobet girişjojobetjojobet girişjojobet güncel girişistanbul escortbeylikdüzü escortmeritkingmeritking girişesenyurt escortmeritking güncel girişmeritkingjojobetjojobet girişjojobet güncel girişbetsmovebetsmove girişjojobetartemisbetjojobet girişartemisbet girişmarsbahisCratosroyalbethesap çalmaCratosroyalbet Girişinstagram hesap çalmatelefon takipwhatsapp hesap çalmajojobet güncel girişmeritkinggirişonwinholiganbet girişholiganbetonwin girişvaycasinobetixirMeritkingonwin