Muszlimként sárga csillaggal
Igazából csak azok érthetik meg a Kelet és a Nyugat közötti szemléletbeli különbségeket, akik mélyen ismerik is azt. Ilyen tudós,orientalista, iszlámkutató, művelődéstörténész volt Germanus Gyula. Hetvenöt éve, amikor Magyarországon a zsidó embereknek sárga csillagot kellett viselniük, hithű muszlimként, de zsidó származásúként ő sem kerülhette el ezt a megaláztatást. további részletek
Ki építi majd az első templomot a Holdon?
Minden életerős és fejlett kultúra templomok, pagodák, zsinagógák, dzsámik, Istennek szentelt építmények tető alá hozásával kezdte meg regnálását. Éppen ezért érdekes kérdés a Holdat, a Marsot, a Szaturnuszt és a többi bolygót meghódítani vágyó emberiség vajon épít-e még majd azokon templomokat ? további részletek
Világszerte elnémultak a harangok
Ma a nagycsütörtöki úrvacsora után a világ minden táján elnémultak a harangok. Két napon át hallgatnak a szombati feltámadás ünnepéig. Ez a hallgatás legalább annyira megrázó, mint amikor Magyarország ezer meg ezer harangja zúgott 1920. június 4-én, délelőtt tíz órakor a trianoni gyalázatot hirdetve…
Balkáni gyűlölet
Tegnap porig alázták a délvidéki magyarokat. Trifunovics a belgrádi ellenzék vezetője tízezrek előtt azt mondta: „Szerbiából elűzik a fiatalokat és helyükre szíreket és magyarokat telepítenek”. Azóta is sokan találgatják honnan vette ezt az őrült téveszmét a szónok. Erről a balkáni gyűlöletről jut eszembe egy különös történet, amelynek magyar szereplője és társai éppen önként vállalt mártírsorsukkal álltak ki a gyűlölet és a gonoszság ellen. további részletek
Magyar huszárok hőstette az Alpokban
Alig több, mint kétszázöt éve magyar huszárok mentették ki Napóleon fogságából VII. Piusz pápát. Veszélyes sziklafalak és hágók között, az Alpokban tették meg a mintegy 1300 kilométeres utat. Az épségben hazakísért Szentatya hálából zászlót adományozott a Radetzky-ezrednek, amit napjainkban a bécsi fegyvertárban őriznek. további részletek





