2019
18
01

Sopron és Bécs együtt tüntet

Létezik olyan fogalom, hogy várostörténet. És vajon ez mit takar? Például Sopron több, mint hétszáz évvel ezelőtti városi rangra emelkedését, vagy az 1921-es népszavazást. A Páneurópai Pikniket. Ám ne tagadjuk az is a város történetéhez tartozik, hogy az elhíresült rabszolgatörvény ellen január 19-én, holnap 15 órától Sopronban, a Fő téren tüntetést szerveznek. Ehhez pedig a soproni históriában eddig még soha nem tapasztalt módon Bécsből is jönnek a demonstrálók. további részletek


2019
10
01

Reggeli káosz a soproni utakon

Hankiss Elemér írt egyszer arról, hogy miként tudjuk megkeseríteni egymás életét, hogy abból jól senki ki nem jöhet. Elég Sopronban autóval közlekedni a belvárosban úgy reggel hat és nyolc óra között, hogy ezekkel a dühítő stresszbombákkal szembesüljünk. további részletek


2019
06
01

Egységért kiált az ország!

Most, hogy az új év tüntetéseket és sztrájkokat ígér, valamint a kettészakadt ország tovább mélyülő szellemi válságát, nem ártana olyan hazafiakra tekinteni, akik mindig is a nemzet egységét kívánták erősíteni, és nemhogy bomlasztották az összetartást, de kiálltak minden egyes polgár szolgálatáért. Ilyen volt a komáromi Alapy Gáspár polgármester, akinek szobrát az elmúlt év végén avatták fel a szlovákiai Rév-Komáromban további részletek


2019
03
01

Hónosztalgia

Dermesztő hidegre, komoly havazásra figyelmeztetnek a meteorológusok. Mondják akár négy centiméter hó is eshet! Bizony megmosolyogja ezt az idősebb korosztály. Sajnos a mai gyerekek téli szünetéből egyszerűen eltűnt az igazi tél. Csupán adventi, karácsonyi dalokban hallhatnak a hó takarta erdőkről, a jégpáncél borította tavakról. további részletek


2018
30
12

Sopron a legdrágább vidéki város

Sokunknak a legdrágább város Sopron. Ám ezzel a fokozott jelzővel ragaszkodásunkat és szeretetünket fejezzük ki. Ugyanakkor jócskán felmegy bennünk a pumpa, ha a szó másik jelentése szerinti városra, a megfizethetetlenül legdrágábbra gondolunk. további részletek


Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide