Közös álmunk

Valójában a rettenet világa költözött be a szívünkbe.Félünk a csendtől, az önmagunkba vonuló gondolkodástól, helyette a szavak erejével törtetünk előre. Önző boldogság keresésről, háborús félelmekről és az örökös egymást letaposni készülő győzni akarásról szólnak hétköznapjaink. A kérdés, ami bennünket mardos, most is ki fog majd győzni áprilisban? Bárki is legyen az a felhalmozódott morális válsággal, és zsákutcába juttatott gazdasági körülményekkel vajon elbír -e bármelyikük is? Közben elesünk az élet akarás ősi törvényeitől. Mert azt vajon megengedheti-e magának egy kis nép, hogy népessége napról napra vészesen csökkenjen, hogy ne szülessenek még a nemzet reprodukációjához elegendő gyerekek sem. Megengedheti -e magának, hogy minden hatodik órában életeket dobjon el értelmetlenül, mert ” a vonatgázolás iszonyata” szomorú divatba jött. Tömbökre szakítva, a gyűlölködés és a harag felkorbácsolásával márpedig nem lehet életeket menteni és a nemzeti felemelkedést mégcsak remélni sem.

Mi lehetne hát az a közös, amiben most minden magyar hinni merne? Ki tudná az egységet megteremteni, immár pusztán a fennmaradásunkért ?Nem csupán hamisságokkal, csalásokkal, ígéretekkel és hazugságokkal, hanem tisztára mosott útiránnyal, mint azt nemzetünk nagy kiegyezője Deák Ferenc is tette a19. század második felében. Igen a tisztára mosott út lehet az a szimbólum, ami minden józan gondolkodású embernek tetszhet. Az égi háború után, amikor a sötét felhőkből villámokat szórt a zivatar és elsöprő erejű szélvihar támadt, azután vízáradat zúdult le mindenre, mindent elmosva ,ami a lelkeket nyomasztotta, és felsütött a Nap. Bearanyozva a mezőket és a hegyeket, fényjátékot csalogatva a tavak és a folyók tükrére a fák levelein pedig gyémántként megcsillantak az apró vízcseppek, akkor az út is felszáradt, a megtisztult föld tavaszi illatot árasztott. És az úton szép volt elindulni a jövőbe. A tüdő megtelt a szabadság leheletével és mindenki felsóhajtott: De jó élni, de szép ez a világ! Ekkor egyesülhetett újra a közös akarat. Ehhez azonban álmodni is merni kell.Mert az álmok előzik meg a tetteket. Álmodni bárki is akarhat, életfelfogás, világnézet és vallási hovatartozás nélkül. Csak talán egyszer a nemzeti történelmünkben, együtt kéne álomra hajtani a fejünket. Ha pedig mindenki ezt tenné, semmire nem gondolva, semmit előre ki nem fundálva, a politikát, a napi gondokat, a tülekedést, az immár őrjítő szólamokat és útmutatásokat, a hatalmi győzködéseket és ördögi furfangosságokat félretéve csak egyszerűen álmodna, akkor ebből a közös álomból valami mégis megszülethetne.

Mert napjainkban a magyar nemzet megfosztva él létének legfontosabb elemétől, az összefogás, az egység szellemétől. Talán évszázadok, évtizedek óta így van ez, de még soha ennyire nem, mint most. Az egyetlen, ami mégis közös lehet a gyógyító és útmutató álom és az álmodás. Hogy reggel felébredve és végtagjait kinyújtoztatva mindenki elmondhassa: De szépet álmodtam! De jó magyarnak lenni !