2023
18
09
A Szellem ereje
Van egy hely Sopronban, amely a Szellem erejét hirdeti. Mély csendben, elég távol mindentől, mégis sorskérdéseink tűz közelében. Itt a lélek szavától remeg a levegő, mint az élettől búcsúzó test utolsó izomrángása a nyakat szorító kötéltől, az utolsó sóhaj, a még néhányat vergődő test és a hullák rázkódása, amint velük dübörögnek a teherautók a sopronkőhidai földúton. És van a hideg föld ölelése, a homokdombon húzódó akácfák leveleinek zizegése, ha nyugat felől áramlik a légsodor, és ha erősebb, a távolban sorjázó szőlőkarók is beleremegnek, ott ahol kilenc mártír meggyalázott földi maradványa várta sorsát, a feltárásukat, mikor végre eljött a szabadság. Eljött a szabadság???Miféle szabadság???Ezt várta sírjában több, mint 33 éven át Czifrik Lajos, Földes Gábor, Gulyás Lajos, Kiss Antal, Tihanyi Árpád, Török István, Weintrager László, Zsigmond Endre, és kilencedikként Szigethy Attila, a Dunántúli Nemzeti Tanács egykori elnöke.? Ezt várták ott a Sopron és Fertőrákos közötti út közelében, légvonalban alig néhány száz méterre az úttól, ahol naponta buszok zöreje, autók tülkölése, bringázó turisták nevetgélése törte meg a gazzal és szúrós tövisbokrokkal fedett csendet harminchárom éven át? Ezt várták, amikor Márai Sándor már közreadta a világnak a megdöbbentő verssorokat, közöttük ezt is:
Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.
Igen ők kilencen is ott lógtak az akasztófán, aztán nyugalmat leltek a kőhidai sírjaikban, és három évtized félelemben, fájdalomban, elnyomásban ölelő csendet. Ahol térdig érő fűcsomók és gaztenger, csipkebokor védte összetört csontjaikat a gyűlölettől. És amit most is gaz és rendetlenség fed, rozsdás drótkerítés ölel körbe, száradó kopjafák jelölik a neveiket, mert testüket végül megkaphatták családtagjaik, már a rendszerváltás küszöbén. És aki nem hiszi ,hogy léteznek szellemek, az is megborzad az emlékhely fölött lebegő SZELLEMTŐL, amely alkonyatkor minden áldott nap leereszkedik a sírok hűlt helyének fölébe, a lehanyatló napsugarak pedig elismerően simogatják meg az itt porladtak emlékét, a szabadságszeretők emlékét, az életükkel áldozatot hozók emlékét, az egy jobb világban álmodók emlékét, igaz Magyarországban hívők emlékét.
Most közeleg az évforduló megint, mint minden újabb esztendőben október 23-án, és kötelező itt fejet hajtani, koszorút vinni, virágszálat fogni, úgy tenni mintha…Aztán magára hagyni megint egy évre a kopjafákat és a hantokat, a hantok felett daloló madarakat. Egy év alatt pedig alapos munkát végez a természet, a sírhelyek örök barátja. A gaz, a tüskebokor, meg a gyomnövény, a felnövekvő fák, az esők és a napfény. De a forradalmárok lelke egykori sírhelyeik felett most is ott lebeg. Aki nem hiszi menjen oda egy csendes nyári estén, mert ott őrzik ők a szent tudást, testük nélkül is őrzik azt, és ők tudják még, hogy mi is a SZABADSÁG.