Egy hiteles könyvről

Mintha kiveszőben lenne a szó: humanista. Mintha új világ váltaná fel, évezredek emberi világát. Mocskolódó jelzők, gyűlöletkeltő szavak és vad indulatok keringenek a digitális médiában és a befeketített közbeszédben. Most egy olyan könyv jelent itt meg Sopronban, amely mintha ennek a torzzá rángatott és megsebesített közéletnek homlokegyenest ellenkezője lenne. Ez a könyv Fiziker József 145 oldalas munkája, amelynek a műfaját nehéz lenne meghatározni. Mert mondják sokan, hogy az regény, de aki veszi a fáradságot és belelapoz a kötetbe, anélkül hogy előzetesen dicshimnuszokat,vagy akár ítéleteket alkotna róla, ráébred, hogy ez a könyv minden inkább, mint regény. Talán memoár, talán vallomás, talán hitvallás, talán még ennél is sokkalta több, egy már kihaltnak tekinthető ember fajta, a humanista mélyen lélekrázó kiáltványa.

A kilencvenes évek elején amikor a legőszintébb és leghívőbb időszakát élte Sopronban a rendszerváltást követő helyi sajtó is, akkor egy kicsi lap, a Soproni Hét című újság szerkesztője lehettem. Akkor jelent meg a Jóskával készült interjú, ahol ő mint írta, kibeszélhette magából a felgyülemlett feszültséget.Egyrészt amiatt mert “sok mindent elhallgattak előlünk”, a párton belül , ezért “becsapva éreztem magam”. Másrészt elmesélhettem , hogy egy mocskolódó levél írója később bocsánatot kért tőlem. Az újságírók pedig szembesülhettek azzal , hogy voltak olyanok , akik – miután a munkások pártjában alig voltak már munkások – “önként távoztak a pártapparátusból” , és a közkeletű vélekedéssel szemben “nem zöldövezeti villákban nosztalgiáznak”, hanem egy panelben a Jerevánon”.

Azt hiszem, az én értelmezésem szerint legalább is, itt jelenik meg a könyv ars poeticája. Sokan ismerik Fiziker Jóskát és tudják róla, hogy az őszintesége a személyének fémjele is egyben. Amit ír az emlékeiről, azok kristálytisztán őszinte egybecsengésűek. Egy kolónista melós srác marad ő közöttünk mindörökre, aki szegénységből, nagycsaládból érkezett. Gyerekkorának soproni kalandjai már-már helytörténeti dokumentumoknak is beillenek, miként a folytatás, a fiatalkora, a családalapítása, a munkahelyei, a korabeli, már-már tényfeltáró helyi közélet szociológiai szintű leírása, és igen a munkáspártban betöltött “karrierje” amit ő maga is önmarcangoló kritikus szemmel néz. Bátran néz szembe a múltjával, nem tagadja le, sőt szinte csontig ki is elemzi azt. Nem úgy mint sokan mások, akik hasonló utat jártak be, de ma már buzgó kiszolgálói az új hatalomnak és mintha életük korábbi szakaszát a felejtés mély gödrébe ásták volna el. Jóska szavával ők a köpönyegforgatók, de név szerint meg sem nevezi őket, hiszen mindenki ismeri valamennyiüket, itt élnek , itt működnek ma is közöttünk és haszonélvezői a mai rendszernek, amiként azok voltak annak a réginek is.

Jóska soha nem volt köpönyegforgató, ezért hiteles a könyve. A bejárt életútját a nagy átmentők, a közpénzekből meggazdagodók, az újba behelyezkedők és a régi időket ma már megvetők mégis valahol lelkük mélyén megirigyelhetnék őt. Mókuskerék a könyvének címe, de valójában egy egyenes tartású, egyenes gerincű humanista visszaemlékezése, aki még arra is összpontosít fogyatkozó erejéből, hogy a jövőre nézve is tanácsokat, biztatást adjon. No nem olyan fontoskodó tanácsokat, hanem olyan Fiziker Józsiasakat, helyenként kicsit türelmetleneket, de a végeredményét tekintve és a hosszú élettapasztalatból következően is igazi bölcsességeket. A család és a haza szeretetének imáját, a barátok megbecsülését, a jóért való örökös tenni akarást, az elesettek megsegítésének időket álló törvényét, a természet védelmét és a sport imádatát. És igen, ha kell a megbánást is,ami éppenséggel az egyik legfontosabb keresztényi jelző és tanítás. Na de milyen ateista is az, mert Jóska nyíltan vallja magát annak, aki ma is csodálattal megy be egy templomba, aki a közelmúltban bibliaórákat vett, hogy jobban megértse az Istenhit lényegét, és aki Istent el nem fogadóként, mégis gyerekkorára visszatekintve a legmeghatóbb családi ünnepek közé sorolta a karácsonyt, Jézus születésnapját, és azt amikor huzsonhárom tagú családja, a gyertyagyújtás után , körülállva a fát, elénekelték a Menyből az angyalt? És végül az “ateista” végső következtetése éppen ebben a könyvében: “Hogyan is mondta Ferenc pápa: Nem szükségszerű hinni Istenben ahhoz, hogy jó ember legyél. A történelem során a legjobb emberek némelyike egyáltalán nem hitt Istenben, míg mások a legszörnyűbb dolgokat is elkövették az Ő nevében.”

Az újdonsült író – óriási energiáit súlyos betegsége ellenére is összeszedve – végül a sortársainak is reményt, erőt és az életbe vetett hitet kíván könyvének végé. Jobb világot és az aggódást a maiért, pedig mindnyájuknak: “Mi még karórával, könyvvel is beérhettük. Jó, hogy megérhettem a kort, a jólét korát, ha nekem személy szerint most sem jut több az átlagánál. De félek, mert ez a világ nagyon más.Veszélyekkel teli és embert próbáló. Sajnos a szeretet belülről fakad, nem lehet tanítani és én veszni látom. “

(A fényképen a könyv szerzője: Fiziker József,aki a kötetének bemutatója utáni napon elhagyta ezt a világot.)