2018
24
06

Emlékezzünk a bátor bányászokra !

35 évvel ezelőtt június 22-én az ország legnagyobb bányaszerencsétlensége vitt el harminchét emberi életet. Ez az Oroszlányi Szénbányák Márkus-hegyi üzemében történt, de Brennbergbányán is belefájdult az öreg bányászok szíve. Mert a legtöbbjük az itteni széntermelés megszűnte után Oroszlányban és Tatabányán talált munkát. Aztán nyugdíjasként sokuk szívét hazahozta az otthonuk melege.Ma már egy sem él a régiek közül. Brennbergbányán lakott az egyik legidősebb, aki 2007-ben nyolcvannyolc éves volt. Csellik Mihálynak hívták és  ő mindössze tizennégy esztendős volt, amikor 1933-ban megkezdte a munkát az egyik szénosztályozóban. Majd évtizedekig a Borbála aknában dolgozott vájárként. Vele volt szerencsém riportot készíteni. Ma is jól emlékezem rá, kis termetű, vékony ember volt, de még  agg korában is kemény tartású; kicsi házából, ahol feleségével együtt lakott, előhozta csákányát és lámpásait, amelyekkel annak idején  föld mélyén dolgozott. Kincsként őrizte azokat. Elmondta, hogy 1945-ben Brennbergbányán, a Szent István aknában metál robbanás történt, aminek következtében tizennyolcan haltak meg. Szerencséjére ő a másik műszakba volt beosztva azon a tragikus napon, így a mentőmunkálatokban kellett részt vennie. Felidézte azt, amikor hat társával együtt 72 órán át küzdöttek a mélyben rekedtek megmentéséért. Brennbergbányán azóta is minden bányásznap alkalmával megkoszorúzzák a közös sírba helyezett áldozatok emlékművét.

Így van ez Oroszlányban is, ahol megint csak a sújtólégrobbanás tépett szét 37 bányászt, köztük 4 lengyel munkást is. Az ő emlékművükhöz is minden évben ilyenkor visznek koszorúkat és virágcsokrokat a hozzátartozók és az emlékező munkatársak, barátok. Akkor a szocialista termelési lázban hajszolták magukat a bányászok. Harmincnyolc évvel korábban pedig a bányatulajdonosok hasznáért. Talán a brennbergi szerencsétlenség mentsége, hogy a második világháború utolsó évében  a technológia ugyancsak maradi volt még. Márkus-hegy alatt azonban már voltak biztonsági berendezések. Teljesíteni kellett azonban az előírt tervet, és amikor leálltak a szellőző berendezések, a bányászok szünetet tartottak a beindításukig. Három óra telt el ezalatt, és a metán felgyülemlett, az újrainduló motor szikrája  hatalmas robbanást eredményezett. Tíz tonnás marópajzsokat dobott arrébb játékszerként a detonáció, elképzelhetjük mi történt a sokkal védtelenebb emberi testekkel.

A történtek óta, a rendszerváltás után,   legtöbb bányánkat bezártuk, ma már kevés ember életét kockáztatja a föld alatti termelés. Brennbergbányán sincsenek ma már bányászok, de a hegyoldalak és a völgyek, a nyugati szélben suttogó fenyvesek, és a föld alatti járatokban maradt rengeteg barna szén őrzi az álmaikat, könnyeiket és izzadságukat.

 

Fotó: A Márkus-hegyi tragédia emlékműve (Vincze Péter)

ez is érdekelheti


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d blogger ezt szereti: