2017
07
12

Fegyverért banánt

Az idősebb korosztály még emlékezik  arra, amikor a banán luxuscikknek számított hazánkban. Évente talán egyszer telítették az üzleteket a szinte elérhetetlennek számító csemegével. Olyankor hosszú sorok álltak érte, mások a pult alól kaptak, mert a korrupció már akkor is nemzeti átokként működött. Északi szomszédunk sokkal jobb helyzetben volt, ők kiváló fegyvergyártókként, a fejlődő országoktól cserében banánt és más déli gyümölcsöket kaptak, a magyarok meg átmentek érte Csehszlovákiába.Most egy híradásban azt olvastam a banán nagy részét jelenleg is Szlovákiában vásároljuk meg. A szlovák kereskedők pedig a banán körülbelül 70%-át tényleg egyenesen a termelő országokból – elsősorban Ecuadorból, Kolumbiából és Kamerunból – veszik. Úgy tűnik a régi kapcsolatok még kitűnően működnek. Géppisztolyért, egyéb kézifegyverekért, és Semtexért, a kiváló robbanóanyagért a csehszlovákok szépen javítottak annak idején  a lakosság ellátásán. Éppen ezért náluk gyakran lehetett vásárolni méghozzá nem is drágán trópusi gyümölcsöket. Csupán ki kellett szolgálni a Moszkva irányította szocialista internacionalizmus cserekereskedelmét. Mi nyugati kölcsönöket vettünk fel, és nyugati műszaki cikkekkel, élelmiszerekkel javítottunk a lakosság közérzetén. Jól el is adósodtunk cserében. A csehek meg a szlovákok a Coca Colát és a Pepsit sem vették meg, helyette kitalálták a Kofolát , nem is adósodtak el annyira. Banánjuk azonban volt bőven. Néha irigyeltem is őket. Aztán eszembe jutott, hogy a fegyverüzlet hány ártatlan ember életébe került Afrikában és Dél-Amerikában, ahol aztán nem sikerültek a felszabadítások, ezek az érintett országok mégsem csatlakoztak hosszútávon a nemzetközi kommunista közösséghez.

A fegyverüzlethez ma is vér tapad. Rengeteg ártatlan vér. És most Amerika, Oroszország, Kína a fő szállító. A volt gyarmatokon pedig most is napi 1 dollárokért termesztik a banánt a szerencsétlen feketék és az inkák, valamint az indiánok leszármazottai. A világ semmit sem változott, sőt erkölcsi normáiban még lejjebb csúszott. Gyermekkatonák ölik a lakosságot, törzsi és vallási háborúkat szítanak nagyhatalmi érdekekért és ott van a gyilkos Arab Tavasz, aminek következményeként aztán jöttek a migránsok Európába.

Boldogabb világ épülhetne, ha a banánért végre tisztességes fizetést kapnának a volt gyarmatok modern rabszolgái, és nem fegyvert vásárolnának most is cserében, hogy ölhessék egymást a világ urainak érdekében. Most Magyarországon is tele vannak az üzletek banánnal, de csak kevesen gondolnak arra, hogy ehhez a kedvelt trópusi gyümölcshöz a világkereskedelem végső mérlegén most is csak rengeteg emberi vér tapad.

ez is érdekelheti

  • Szobrot az ingázóknakSzobrot az ingázóknak Újabb rekord dőlt meg. Immár 91 ezer 715-en dolgoznak Ausztriában. A nagyobb részük […]
  • CiklámenCiklámen Az idén megkésett a ciklámen virágzása. Biztosan a tikkasztó meleg és a szárazság okozta […]
  • Színeket a közterekre A november a legszürkébb hónap. De lehetnének-e a városaink színesebbek, ha […]
  • Soproni “Bermuda háromszög”Soproni “Bermuda háromszög” Nekünk is van egy híres háromszögünk, amely azonban nem katasztrófákról szól, nem hajók […]
  • A vírus legyőzhetőA vírus legyőzhető Most San Francisco de Paula falujában szeretnék lenni. Ott ahol Hemingway megírta az […]
  • Jobb későn, mint sohaJobb későn, mint soha Szaúd-Arábiában rövidesen engedélyezik, hogy nők is autót vezethessenek. A történelmi […]
  • Az afgán meg az agárAz afgán meg az agár Az afgán agár eredeti neve: Tāzī. Az afgánok szerint olyan ősi fajta, hogy már Noé is […]

Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d bloggers like this: