Lehetne emberibb az élet ?

Egy kevés képzelőerő kell csak ahhoz,hogy valaki visszaugorjon a múltba akár 9 millió évet. Láttam egy kislányt, aki ezeket a Pannon tengerből származó kagylókat megtalálta a Fertőrákosi kőfejtő közelében. Kezébe vette őket, aztán elcsodálkozva füléhez emelte az egyiket. Ösztönösen a tenger zúgását szerette volna hallani. Régi játékot fedezett így fel. Nekem a nagymamám mutatta meg először ,hogyan lehet egy évmilliós kagylóban visszahallani a hatalmas víz morajlását. Igen a képzelőerő játszhat ilyenkor az emberrel.Ma már a tudósok kutatásai révén vissza tudjuk hozni a múltból napjainkba akár a Pannon tenger látképét is. Ismerhetjük az akkori növényeket, az állatvilágot, a tenger ősi teremtményeit, de nem látjuk az embert. Miért nem volt akkor még ember? Sehol nem látjuk magunkat.Miért nem kezdődött el hamarabb az emberiség evolúciója? Miért pont akkor mosta ez a híres tenger a Kárpát medence szigethegyeinek lábát? A Soproni hegység lábát, ahol finom homokot rakott le sok-sok ezer év alatt. Játszadozhatunk a kérdésekkel,de a legnagyobb kérdés az, hogy a káini utat választó emberiség, miért csak a gyűlölet és a háborúk mindennapjaiban tudja élni az életét. Igaz már az ősember is virágot tett a barlangi sírba egyik halottja mellé( régészeti feltárások bizonyítják ezt) , de néhány méterrel kijjebb egy másik ember összetört koponyája bizonyítja, hogy ölni is tudott, megható gyengédsége mellett. Azóta is tud. Csakhogy már nem szikladarabokkal,hanem ballisztikus és hiperszonikus rakétákkal. No meg képes gyerekek torkát is elvágni, megkéselni öreg embereket, ha úgy adódik gonoszságának erejéből (lásd a mostani gázai háborút).

Ahogy írásom elején kezdtem, vissza tudunk már lépni 9 millió évet és akár még sokkal többet is. Magunk előtt láthatjuk az ember nélküli világot, ahol az állatok és a növényvilág szövetségében az abszolút béke honolt, egy mesebeli tájon, ahol a tenger finom hullámokkal mosta a partot és kagylókat sodort a Napfényben fürdő fövenyre. (Ma megtalálhatjuk ezeket Sopron környékén is.)Ott ahol csak az éhes állat keresett prédát, de haragból, gyűlöletből soha nem gyilkolt, és önmagára sem emelt “kezet” mancsot, fogat, vagy lábat. Tiszták voltak a vizek, semmi sem szennyezte a tengerek , a folyók és patakok habjait. Élt az élet gondolatok és emberi érzelmek nélkül. Kinek volt unalmas ez a világ? Ki nem elégedett meg vele? Az, aki aztán a saját képmására teremtette az Embert? Valóban világraszóló csodát tett, ha az ember szép oldalát tekintjük csak. Ám az ember angyalból ördöggé válhat és megfordítva is igaz. Vagy az Anyag önmagát unta el és bonyolult kémiai és fizikai folyamatok révén öntudatra ébredt? És most hová tart ez a fejlődés? Ez a megállíthatatlan evolúció? Megállíthatatlan? Hiszen ez a technikai bravúroktól és az emberi elme hatalmas teljesítményeitől ragyogó világ törékenyebb,mint akár a dinoszauruszok kora volt, mert azok nem egyik napról a másikra pusztultak ki. De az ember képes lett erre is. Bizony már képes a világot akár órák alatt a lángok martalékává tenni. És hogyan tovább?

Most néhány nap múlva tegyünk koszorút és virágot a halottaink sírjára,mint százezer éve élt ősünk is tette, és képzeletben, mert lehet már csak úgy tehetjük, kezdjünk el újra felépíteni egy emberibb világot. Megvolt rá a lehetőségünk. Sok-sok évezred, de mégsem tettük.De vajon maradt -e még reményünk? Gondoljuk meg ezt emberek! Ne adjuk fel! Talán mégis menni fog! Cselekedjünk! És tegyük a kagylót a fülünkhöz. A tenger morajlása biztató hangot adhat,mint annak a kislánynak, akit a minap láttam…