Az ősz “Emberi-túlságosan is emberi.”,ahogy Nietzsche szelleme ráfestené ezekre a levelekre is a filozófiai színeket. Ám az ősz semmit sem kér ebből. Évről évre, századról századra és ezer éveken át az ember nélkül színezi meg önmagát. Mi aztán meghajolhatunk szépsége előtt, írhatunk verseket mulandóságáról megfesthetjük melankolikus hangulatát, gyönyörű zenéket komponálhatunk róla. Ő semmit nem kér ebből. Mégis ha ki akarjuk lesni a titkát, akkor bizony meg kell állnunk előtte. Akkor időt kell szakítanunk a szemlélésére. Mert ki tudja hány embernek lesz ez az idei az utolsó ősze, vagy kinek kinek még hányadik ősze? Ilyenkor kérdezhetjük ezt leginkább, amikor halottaink szelleme felsejlik a temetői csendben. És mindez azért túlságosan emberi, mert könnyek gyűlhetnek a szemünkbe, mert fáradt mosoly ülhet ki arcunkra és fájdalom lebeghet lelkünk mélyén,ha megidézzük őket. Mert míg velünk éltek, senkinek sem tehettünk eleget, mert senkit sem szerethettünk eléggé és mert senkinek sem bocsáthattunk meg úgy ahogy kellett volna, és magunk pedig senkitől sem kértünk elégszer bocsánatot.

Olyan idők járnak, amikor féktelen hangzavarban élünk. Kapkodva, levegőt sem véve mondunk ki féligazságokat, üzenünk bántó szavakat, meggondolatlan sértéseket, sebeket okozó szitkokat. És mivel leírjuk például a közösségi média lapjaira, azok még jobban megmaradnak, még inkább átokként hullanak vissza mindannyiuk fejére. Ez emberi, túlságosan is emberi visszaélés és büntetés, bűnragasztás egy 21-ik századi technikai találmány nagyon rosszvoltából.

Talán nem lehet véletlen az sem, hogy Ferenc pápa vasárnapi Úrangyalán éppen a lelki kevélység veszélyére hívta fel a figyelmet, ami arra késztethet sokakat, hogy jónak higgyék magukat és ennek alapján ítélkezzenek mások felett. Hány ilyen ítélet születik meg nap,mint nap a facebook posztjaihoz fűzött hozzászólásokban. Ki tudja? Bizonyosan sok millió és milliárd az egész világon.De nem kell ilyen nagyra bővíteni a kört. Tegye a kezét a szívére az és őszintén mondja meg ,ha még soha nem bántották meg, soha nem sértették meg ezekben a hozzászólásokban. Jómagam például írtam egy jegyzetet a vasárnapi diáktüntetésekről, ott szerintem senkit sem sértettem meg. Ám a cikkemre érkező rengeteg pozitív reagálás mellett, érkeztek sértő, sőt egyenesen zaklató és már a magánéletemet érintő aljas rágalmak is. Aki ezeket írta az vajon szentül megvan győződve arról, hogy csakis kizárólag a jót képviseli és ennek alapján megteheti azt, hogy gyalázatosan megítélhet másokat. Tudom az ilyen ítéletek nagyon emberiek, túlságosan emberiek. Benne vannak káini fajtánk másokat és önmagunkat is pusztító szellemiségében. Azonban mint a cikkem elején is írtam az ősz nem vesz tudomást erről. Sírhatunk halottaink sírjai felett, emlékezhetünk jóra és rosszra egyaránt. Megbocsáthatunk és kérhetünk is bocsánatot, de azok akik ott nyugszanak már az ősz törvényei szerint hamvadtak el. Lehullottak mint a színesedő falevelek a téli álomra készülő fákról, és eggyé váltak az örök természettel. Itt a Földön nincsen sok időnk. Megtehetjük -e hogy nem bántunk meg szívfacsarón másokat, hogy nem tépünk sebeket a lelkükre gonosz szavakkal és meggondolatlan ítéletekkel. Annak alapján ,hogy azt hisszük csakis nekünk van igazunk, a másiknak nem lehet egy csepp igazsága sem és ezért a földig kell taposni őt. Ha nem tesszük meg, akkor ezt hívhatjuk a lelki kevélység csapdájának. De az ősz erről persze mit sem akar tudni, csak múlik és múlik évezredeken át, emberi életeken át. Alázat nélkül pedig eltöröljük Istenünket és erről persze az ősz semmit sem akar tudni…

A csoda megtörtént. Városunk egyetlen papíralapú újságja, a Soproni Téma október 12-én hírt adott a múlt heti pedagógussztrájkról. Hogy mit és mennyit, azt most megjelenítem hajszálpontosan:

“Pedagógus-demonstráció

Ez a rádió 66 évvel ezelőtt ezekben a napokban is folyamatosan hazudott.Azután egy véres forradalom árán a Rákosi címert felváltotta az itt látható felirat. Féléves voltam akkor ,de már a történelem része. Még nem érthettem az új kezdet beköszöntőjét: „A rádió hosszú évekig a hazugság szerszáma volt. Parancsokat hajtott végre. Hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon. Még a minap, hazánk újjászületésének órájában sem bírta abbahagyni a hazugságot. De ez a harc, amely az utcán kivívta a nemzet szabadságát és függetlenségét, a rádió falai közt is fellángolt. Akik a hazugság hirdetői voltak, e perctől fogva nem munkatársai többé a Magyar Rádiónak, mely ezentúl joggal viselheti Kossuth és Petőfi nevét. Mi, akik itt állunk a mikrofon előtt, mi új emberek vagyunk ezen a helyen. A jövőben a régi hullámhosszon új hangokat fognak hallani. Ahogy híressé vált régi-régi esküminta követeli, az igazságot, a teljes igazságot és semmi mást, csak az igazságot fogjuk elmondani. Egy részecske vagyunk az ország testéből. Kérjük, adják meg azt a figyelmet munkánknak, mely minden dolgozó magyar embernek jár. Mi az egész forradalmi mozgalom szószólóinak valljuk magunkat, és a magyar nemzet hangját akarjuk hallatni ország-világ előtt. A rádió régi vezetőit és munkatársainak egy részét leváltottuk. Kelt Budapest, 1956. október 30-án.”

Most szomorú szívvel emlékezem erre, mert a mai napig párhuzamok vonhatóak a mai magyar közszolgálati elektronikus és az írott sajtó híradásaiban és tájékoztatásaiban. Az október hatodikai pedagógussztrájkot a legtöbb kormánypárti médium elhallgatta, vagy megcsonkítva közölte csak. Voltak akik patkányoknak nevezték a tüntető diákokat. Sopronban a helyi televízió mindössze tíz másodpercben reagált a nem mindennapi eseményre. Azt pedig várhatjuk ,hogy a város egyetlen újságja a Soproni Téma bármit is megjelenítsen az eseményről. ( Bárha megtenné, az kész csoda lenne ! Legfeljebb egy érdekes főszerkesztői jegyzetben…) Ha elhallgatják, ha manipulálják, megcsonkítják és csúsztatják is, mondhatnánk az ő dolguk, megtehetnék ezt, persze csak akkor ha egy, csupán egyetlen párt vagy mozgalom médiájaként dolgoznának. Ennek a pártnak az érdekeit képviselnék, mondjuk a Fidesz-KDNP-ét, de ezek az orgánumok soproninak vallják magukat mindannyian. És büszkén hirdetik is ezt. Ha tehát azt hirdetik ,hogy Sopronnak a soproniaknak írnak, üzennek, akkor megkérdeznénk vajon miért hallgatják el eseményről eseményre ezeket a rendezvényeket, miért csonkítják, rövidítik, manipulálják és miért nem adnak lehetőséget a nem kormánypárti oldal véleményének közlésére is. Ráadásul-ne feledjük – a mi adóforintjainkból működnek. Az adót, a közpénzeket fizetőknek pedig jó része egyáltalán nem kormánypárti.

66 év után ezért vagyok nagyon szomorú. A hiteles, többoldalú és objektív tájékoztatás hiánya miatt. Éppen amiatt, amit hatvanhat évvel ezelőtt is követeltek a végre felébredt magyarok, a forradalmárok. A tiszta szívűek és igazságot követelők. Miért kellett a vérüket adni azért,hogy a szitává lőtt homlokzatra, a harcok ütötte sebekre felkerüljön ez a felirat: Magyar Szabad Rádió!

Hány nagy formátumú, európai embert adott hazánk a világnak. Büszkék lehetünk arra,hogy közülük számosnak Sopron és a Soproni Líceum adta szellemi töltelékét. Ilyen Eötvös Károly, aki igaz csak egy évet töltött városunkban 1859-től 1860 -ig, de nyilvánvalóan ez az egyetlen esztendő is hozzájárult szellemi kiteljesedéséhez. Eötvös Károly a széles látókörű és művelt liberális nemes ember tiszteletreméltó képviselője. aki mezőszentgyörgyi falujából kiindulva tett szert világhírnévre,amikor a Tiszaeszlári vérvád perben megvédte a gyalázatos módon megvádolt egyszerű zsidó embereket, véget vetett ezzel a felkorbácsolt gyűlölethadjáratnak. Erről az esetről pedig tudni illik,hogy egy Solymosi Eszter nevű cselédlány eltűnt 1882 áprilisában, rövidesen a falu zsidó közösségét vádolták meg ezzel kapcsolatban, felelevenítve egy középkori babonát, miszerint a fiatal lány nyakát zsidók vágták el és vérét belesütötték a húsvéti ünnepi pászkába. Jóval később a cselédlány holttestét kivetette a Tisza és ezzel végleg lezárult a borzalmas vérvád ügye.

Eötvös Károly volt egy személyben a politikus, ügyvéd, író, publicista, országgyűlési képviselő, „a Vajda”. Korának egyik legnevesebb ügyvédje és legismertebb közéleti személyisége. Aki kíváncsi szellemi nagyságára, az bátran olvassa el a Nagy perről írt könyvét, vagy az Utazás a Balaton körül című kötetét. Élete utolsó éveiben nevezték el Vajdának, aki minden este ott ült az Oktogonon, a híres Abbázia kávéházban és ahol jogászok, újságírók, államférfiak, öreg tisztviselők és ifjú rajongók népes gyűrűje vette körül. Vajda pedig mindenkit szívesen látott. Ismert volt jogi tudásáról, anekdotáiról, politikai elemzéseiről, és asztalánál szívesen adott tanácsot a legegyszerűbb embernek is, hogy eligazodhasson a jog és az élet dolgaiban. Mennyire hiányzik korunkból egy pontosan ilyen hiteles és magasan művelt, mindenki által tisztelt közéleti személyiség, aki rendkívül csiszolt stílusban, de a humort sem nélkülözve írta könyveit, elbeszéléseit, társadalmi rajzait és anekdotáit. És soha ne felejtsük el, egy évig Sopron vendége is volt.