2026
06
07
Amerika születésnapja
Ma gyönyörű, korabeli vitorláshajók élethű másaival ünneplik az USA 250-ik születésnapját.Ezek úsznak be méltósággal, dagadó vitorlákkal a new yorki kikötőbe. Csodálatosak, elragadóan szépek, megidézik a 16-ik század armadáit, amelyek elindultak a Föld addig ismeretlen tájainak felfedezésére. A látványuk valóban megigézően szép, de ezúttal arról nem mesélnek, hogy mennyi küzdelem és szenvedés állt útjukba, amikor sikerült bebizonyítaniuk hogy a bolygónk gömbölyű, hogy a Csendes óceán szinte végtelenül hatalmas, a felfedezők pedig életük kockázatásával naponta ismertek meg új szigeteket és tájakat, létrehozták az első világvárosok alapjait. Szinte megbecsülhetelen azoknak a tengerészeknek a száma ,akik életüket adták a nagy kalandban. Elsőként portugál és spanyol gályák, galleonok hatoltak be az addig ismeretlen Amerikák földjeire, eljutottak a Fűszer szigetekre is, Jávára és Borneóra, a Molukka szigetekre, Malakkába. Többek között szegfűszeget, borsot, szercsendiót hoztak haza viszontagságos útjaikról Európába. Ezek a fűszerek akkor többet értek az aranynál is.
Most New Yorkba is ellátogat a világhíres Molukka flotta egyik hasonmása a Noa Victoria. Ez a hajó Magellán kapitánysága alatt indult el a Molukka szigetek feltárására, de végül elsőként a világon körbe kerülte a Földet. A flotta többi hajója a Concepción , a San Antonió, a Trinidad és a Santiagó mind-mind odaveszett legénységével együtt és maga Magellán is áldozata lett a végtelenül hosszú útnak,bennszülöttek ölték meg egy partra szálláskor.Egyedül a Victoria tért vissza alig 18 emberével a spanyolországi Sevilla kikötőjébe, három év emberfölötti küzdelmei után, félelmetes viharok, zátonyok, éhezések, járványok és betegségek túlélőiként. Ma tehát születésnapot ünnepel a világ vezető hatalma, de nem feledkezhet meg azokról az európaiakról, akik feltárták a földjét. Akik ha súlyos bűnöket is elkövetve( indiánok mészárlása, rabszolgasorba taszítása) de egy egészen új világ, új kultúra megteremtésével járultak hozzá a világtörténelem színpadának új fejezeteihez.
(A felvételen a Victoria hasonmása, a Noa Victoria)
1776. július 4-én írták alá a Függetlenségi nyilatkozatot. Ettől a naptól számítják az Amerikai Egyesült Államok létrejöttét.
2026
06
07
„Ember küzdj és bízva bízzál”
Valami különös véletlen folytán éppen a mai napon halt meg Nostradamus a híres jövendőmondó és Ernest Hemingway a híres amerikai író. Semmi közös nincsen bennük. Nostradamus a jóslataival igyekezett félelmet kelteni a jövendő nemzedékek tagjaiban. Hemingway pedig kimondta a világtörténelem talán egyik legnagyobb biztatását az emberiség számára: …az ember nem arra született, hogy legyőzzék … Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet.” Ha Nostradamus az ő idejéből elkövetkező évszázadok történéseiben a jó és szép dolgok eljövetelét is megírta volna, a szememben akkor vált volna igazi, hiteles jövendőmondóvá. De nem ezt tette. Viszont Hemingway egész életével és nem csupán írói munkásságával bizonyította – csak példaként mondom a sok közül, részt vett a spanyol polgárháborúban mint önkéntes katona és haditudósító, számos háborús sérülést szerzett, a második világháborúban a Párizsba bevonuló felszabadítók különleges osztagával haladt át elsőként a diadalív alatt, vadászott Afrika erdeiben és szavannáin, bikaviadalokra járt Spanyolországban. Volt amatőr ökölvívó, és szeretett halászni – hogy a küzdelem az emberi lét alapja. Úgy mondta ezt ki minden sorában, mint a mi Madáchunk az Ember tragédiájában: „Ember küzdj és bízva bízzál”. Hemingway és Madách is ezt a biztatást hagyta számunkra örökül. És ha valaha mégis bekövetkeznének Nostradamus rémséges , ijesztően végezetes jóslatai, mindig akadnának emberek, akik soha nem adnák fel és az utolsó pillanatokig küzdenének, harcolnának a fennmaradásunkért, a jövőnkért, gyermekeink jövőjéért. Mert egyszerűen kifejezve, ez a mi örök küldetésünk ezen a kicsi Földön, a hatalmas világmindenség egyik galaxisában.
(Hemingway 1953 -ban kedvenc íróasztalánál. Fénykép wikipédia)
2026
17
06
Mentőövet a Fertőnek!
Szinte hihetetlen ez a történet. De sajnos igaz. Szemtanúk szerint nyolc évvel ezelőtt Orbán Viktor legidősebb lánya vitorlázott egyet a Fertő tavon. Ráchel akkor még csak vendége volt a szépséges természeti tájnak, nem csoda hogy, megszédítette a tó különlegessége, a sehol sem ilyen szelek, az egyedülálló napsugarak, a hajó orránál szétcsobbanó lágy vízfodorlatok. És hát persze az ebben a vidékben rejlő, „eddig még kihasználatlan óriási lehetőségek”.
Ám ami ott elkezdődött, az a miniszterelnök legidősebb lányának fejében kezdődhetett el. Azt gondolhatta- Mi lenne ha !? Mi lenne, ha a vendégből sokkal több is lenne. És ebből az ötletből indult ki minden baj. Egy napon minden megváltozott. Az idilli öblöt kapzsi szellemek írányítása alatt dúlni kezdték a földmunkagépek és egymást követték az őrült beruházók megalomán ötletei. Nyolc év telt el azóta. Ami most maradt az sokaknak csupán fájdalmas emlék maradt. Az örömteli fürdőzésekről, a gyermekzsivajtól hangos strandról, a sehol nem látható hangulatú cölöpházakról, a falatozókról, a fociról, a röplabdáról, a nevetésről, a kajakozásról, a vizi labdázásról.
A közös kincs elveszett. A pusztítás martalékává vált. Csak az ígéretek és a magyarázatok maradtak, és többé már semmi sem lesz olyan ,amilyen egykor volt. Betonfal, drótháló, lezárt partszakaszok, sivár táj emlékeztetnek a barbár tettekre. De a Fertő nem maradhatott és remélhetően nem marad néhány ember magánügye. A Fertő mindannyiunké, mindenkié ,aki szereti ezt a csodálatos vidéket, örzője akar maradni ennek a leírhatatlan természeti szépségnek.
Sok jó ember összefogott a Fertő megmentéséért. Mentőövet dobtak, nyolc éve tartó küzdelmüknek már így is sok eredménye van. De folytatják a harcot, azért, hogy tó újra mindenkié lehessen.
Június 27-én, szombaton 10 órakor „A Fertő legyen mindenkié” címmel közös kiállást szerveznek a tó partjára (Fertő, Strand utca vége). Szeretettel hívnak mindenkit erre az eseményre. Ott lesznek azok a civilek és civil szervezetek , akik évek óta dolgoznak ezért az ügyért. A kiállás főszervezője a Fertő tó Barátai Egyesület, továbbá a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége, valamint az aHang helyi csoportja, az aPont Sopron is. A Greenpeace környzetvédő szervezet vendége lesz az eseménynek.
Az esemény fővédnöke Udvaros Dorottya színművésznő lesz.
(Fénykép:Kuntz Zoltán)
2026
17
06
Kétszázéves az omnibusz
Idén kétszázéves az Omnibusz. A világ első rendszeres, menetrend szerinti omnibuszjárata 1826-ban indult a franciaországi Nantes-ban. Magyarországon az első társaskocsit 1832. július 1-jén húzták a lovak Pesten, a Színház tér és a Városliget között. Sopronban rangjához méltóan, a vidéki várok között elsőként, már 1847-ben omnibuszozhattak a polgárok. A zárt kocsik kezdetben 8-16 főt szállítottak, később pedig megjelentek a népszerű emeletes változatok is. Az alul oldalt nyitott ülésekkel rendelkező járműre a jegyek megváltása után lehetett felülni. A főváros utcáin mindössze néhány krajcárért lehetett végig furikázni. A nyitott tetejű kocsikon élvezetes lehetett az utazás ezekben a békebeli időkben. Az utolsó járat 1929. november 5-én haladt át a Villányi úton. Valószínűleg Sopronban a helyi villamossal együtt ezt az utazási formát is kiszorították az új idők technikai vívmányai. És ezzel egy korszak is lezárult hazánk történelmében. Ma már az omnibuszok emlékét talán csak a népszerű sláger őrzi: „Éjjel az omnibusz tetején, / emlékszel kicsikém, de csuda volt / Lent nyikorogtak a kerekek, / s felettünk nevetett a telihold.” Mindenesetre időnként valaki napjainkban is mindig újra elindít egy ilyen nosztalgikus járatot. Miként tette azt Sopronban a Lomnici Lovasiskola vezetője, Lomnici István is a kilencvenes évek második felében. Különleges élmény volt ezzel a soproni omnibusz járattal végig baktatni az óváros girbegurba utcáin, fentről, ritkán látott szögből rátekinteni az ódon házak tetőire és az ablakokra. Kár, hogy manapság már nincsen ilyen járata a városnak, pedig Sopron hangulatához nagyon is illene. Az omnibuszról Arany János is megemlékezett híressé vált versében az Epilógusban.
„ Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon’…
Legfölebb ha omnibuszon”
(A fénykép forrása Fortepan)
2026
03
06
Tíz éve hunyt el Muhammad Ali
A mai nap tükrében. Úgy döntöttem ezzel a címmel indítok egy sorozatot már évek óta működő blogom, az Europali égisze alatt. Naplószerű elmerengést a világ és a város dolgairól. Napi élmények, világlátások, örömek és felháborodások, szomorúságok és vidám életérzések napi híradásáról. Az oldal kindulópontja a legtöbb esetben egy könyv, újságcikk, fontos hír lehet, amitől az ember gondolatai elindulnak, vagy egy vélemény, amely másnak is érdekes lehet.
A MAI NAP TÜKRE
Ahogyan a világirodalom egyik leghíresebb írója Goethe mondta: Alles Nahe werde fern, azaz „minden közeli távolodik”. Goethe mondásában az esti alkonyatra gondolt, de átvitt értelemben mindez igaz az életünkre is, az ifjúság, a felnőttkor alkotó évei után következő öregedésre, ami kivédhetetlenül a lelassulást, a nagyobb magunkba mélyedést, az élet alkonyát jelenti. Mindenkit másként érint meg ez az alkony. Aki kimagasló szellemi és fizikai teljesítményeiért komoly elismeréseket ért el korábbi életében, annak az utolsó szakaszban nyílvánvalóan még nehezebb megélnie a változás éveit. Pontosan egy évtizede, a mai napon halt meg Cassius Clay, azaz a későbbiekben magát Muhammad Alinak nevező nehézsúlyú amerikai ökölvívó. Nem csupán „nagy pofájával”, hanem öklének ütőerejével, gyorsaságával is világhírt szerzett magának. A sportág történetében ő volt az első nehézsúlyú bokszoló, aki háromszor nyerte el a profik világbajnoki koronáját. Legendás mérkőzéseket vívott, összecsapásai Joe Frazierrel minden idők legnagyszerűbb küzdelmei közé tartoznak, akkoriban a fél világ nézte harcukat a képernyők előtt. (Ezt a mérkőzést fekete-fehérben még magam is láttam gyerekkoromban. )Pályafutása alatt 22 világbajnoki győzelmet és mindössze három vereséget könyvelhetett el. Aztán öregkorára a Parkinson-kór végül őt is kiütötte. Amikor számára már minden közeli távolodni kezdett még utoljára felmutatta életének csillagragyogását, 1996-ban Atlantában, igaz már nagy betegen ,remegő kézzel, de ő gyújtotta meg az olimpiai lángot.