Minden a fiatalokon múlik

A választások előtt nekem mindig az előtérbe kerülnek 1956 eseményei. Most hogy az elmúlt évnek a végén megjelent a könyvem azokról az erdőmérnök hallgatókról, akik motorjai voltak a soproni történéseknek méginkább gondolatokat ébreszt bennem a hetven évvel ezelőtti forradalmunk és szabadságharcunk. Úgy tűnik nekem mintha az akkor feladott „lecke” megoldásai még mindig nagyon hátra volnának. Még sokkal, nagyon sokkal tartozunk az 56-os szabadságharcosainknak. De a jövőnknek erőt adhat a fiatalok példája,akik akkor megmutatták, hogy a szabadság eltiprása és a durva elnyomás ellenére is egyik napról a másikra képesek felébredni, képesek lerázni magukról tizenegy év minden szennyét és mocskát, amit a nemzet árulói és a szovjet megszállók igyekeztek minden erővel beléjük tuszkolni. Néhány nap alatt emelkedő pályára állították az egész országot, szervezni kezdték a haza útját, a demokrácia útját, a magyar remény, a szólásszabadság, egy kibontakozó európai nemzet útját. Itt Sopronban úgy vonultak utcára, fegyelmezett rendben és büszkén, hogy nem féltek a Postapalota tetején megbuvó álig felfegyverzett ávosóktól, nem féltek példát adni Sopron polgárainak. Vonulásuk közben a soproniak kezdtek gyülekezni a járdákon. Először félve, majd egyre büszkébben, felszabadultabban: hiszen ezek a mi fiaink és lányaink gondolták. Egy idősebb asszony odalépett a főiskolásokhoz és könnyezve mondta: Mindig tudtuk, hogy ti nem olyanok vagytok!Igen ők nem voltak olyanok, az elkövetkező napokban ezt is megmutatták. A rendőrökkel, a katonákkal együtt járőröztek, fenntartották a rendet, segítettek a boltok zavartalan ellátásában, gyógyszert, kötszert, élelmiszert szállítottak a pestieknek, a pesti srácoknak, akik fegyverrel küzdöttek az utcákon. Mindenütt ott voltak, nem aludtak, lázban égtek, érezték a csodálatos esélyt, egy új ország felépítéséhez, egy új Magyarország álmához. Akár vérüket is adták volna a közös ügyért és nem rajtuk múlott a forradalom eltiprása.

Most úgy érzem megint a fiatalokon múlik minden. Hogy újra feltámadjon bennük a magyarság évszázados vágya, az összefogás, a szabadság és a nemzeti büszkeség vágya. A megdermedt, beavasodott, eladott és foglyul ejtett ország sorsának jobbra fordítása. Hogy a „Ruszkik haza!” ne elkoptatott, ünnepi kényszerből idézgetett lassan elsikkadó jelszóvá váljon, hanem a valóságot adja újra vissza. Egy szabad és független Magyarország valóságát, amely végre nehéz kötelékek, eltévelyedések és hazugságok nélkül elindulhat egy igazi nyugati demokrácia fejlődésének útján! Egy szebb világba!