A mentőtiszt és a rendőr

Kedves Soproniak!Tisztelt Olvasóim! Íme összeáll  a Sopron könyvem anyaga. Még egy-két hónap és már a szerkesztés lesz a legfontosabb feladatom. Az anyag rengeteg, tornyosulnak előttem egykori cikkeim és emlékeim. Nehéz kiválasztani mi kerüljön a könyvbe, hiszen annyi történet, esemény, jelenség, emberi megnyilvánulás köszön vissza. Most azonban megint egy részlet.

Valóban úgy van az, hogy egy bizonyos lélekszám fölött a nagyvárosi átalakulások  és folyamatok elhomályosítják egy vérbeli polgárváros közösségének kiemelkedő alakjait? Úgy gondolom, hogy három és fél évtizeddel ezelőtt ismertebb és karakteresebb soproni emberekről írhattam portré cikkeket. Vajon tévedek? Nem voltak ők úgynevezett  “nagyemberek”, de az egész város tudott róluk és megbecsülte őket. Tuba Jenőt, a mentőtisztet például rengetegen ismerték. Ahogy írtam akkor róla, az pontosan beleillett az akkori Sopron arculatába, mert városszerető és elhivatott embere volt az akkori közösségnek: “…első látásra senki sem hinné, hogy mentőtiszt, és hogy negyedszázada azon töri magát, hogy miként segítsen égetteken, vérzőkön, fájdalomtól összerándultakon, haldoklókon. Kossuthos körszakálla és patinás rézkarimájú pipája inkább egy tengerjáró szkuner sokat látott kapitányát idézi”. Emberi tragédiákkal találkozott, de az élet szép oldalait is testközelből megismerhette, például családi körben, száguldó mentőautóban vezetett le szüléseket. Az emberi  drámák tucatjai pedig arra vértezték föl lelkileg, hogy a bajba jutottakat  menthesse, autóbalesetek súlyos sérültjeinek életét  visszahozhassa  a halál torkából. Mégis a legnehezebb pillanatokban is a humánum, a segíteni akarás ereje ösztönözte, hogy aztán szíve mélyén nemesedjen  a történetekből. Ezek pedig kétoldali történetek voltak, mert akikkel összehozta a sors, azok is megőrizték őt, akinek gyógyulásukat, felépülésüket köszönhették. Hát ezért ismerték, és talán még ma is ezért ismerik olyan sokan Tuba Jenőt a mentőtisztet.

Karakteres jelleme, különleges személyisége persze másoknak is akadt. Írhattam én Csiszár rendőrzászlósról is. Évtizedekkel ezelőtt az a hír járta róla, hogy meglehetősen szigorú, a rend könyörtelen híve, aki ha kellett még rokonait is megbüntette, ha törvény ellen vétettek. No ez a szóbeszéd kísért el hozzá, és bizony magam sem hittem volna, hogy kötélnek áll, azaz interjút ad egy újságírónak. Gondoltam, ha egy mentőtiszt, mint Tuba Jenő rengeteg történetet őriz a tarsolyában, akkor egy közlekedési rendőr sem szenved azok hiányában. Csalódnom nem kellett és bevallom a leginkább az késztetett erre a találkozásra, hogy a “Csiszár zsaru” köré tornyosuló előítéleteket szétoszlathassam. Igaz büntetett meg ő civilben hangoskodó, kapatosan járműből kiszálló magas rangú kollégákat is, no meg bévés tiszteket ugyancsak. Voltak, akik az elbocsátását követelték, de Csiszár József, mindig arra hivatkozott, hogy amikor rendőr lett a szolgálati szabályzatban nem talált arra utalást, hogy különbséget tegyen ember és ember között. Így ennek szellemében teltek hát le szolgálatának évtizedei. És hogy a rend betartatásán kívül miket tett még? Felsorolni is nehéz. Bűnözőket fogott el, magas rangú politikusok kísérő konvojának felvezetője volt. Haladt akkoriban Kádár János, Grósz Károly, Antall József, Göncz Árpád Mercedese előtt is. Számtalan szolgálatot adott éjfélkor, ünnepnapokon  és karácsony este is. Soha nem volt kíméletlen azokkal, akik saját hibájukon kívül jutottak bajba: segített autót szerelni, és betegeket, sérülteket kórházba szállítani.Számtalan fiatalt készített fel a rendőri pályára. A sok-sok köszönő levél erről tanúskodik.

Két soproni polgár, a mentőtiszt és a rendőr. Nem nagyemberek ők, de fontos részei egy  városi közösségnek. Tették a dolgukat, és amit csináltak, azt valószínűleg jól végezték. Ha manapság felidézem a róluk írt cikkeket, megnyugtatóan hat rám, hogy alakjukat kicsit tovább adhattam a múló idő forgatagában. Dióhéjban emlékezem, de hányan is vannak még akikről portrét, riportot, újságcikket adhattam közre? Az elmúlt negyven év alatt,Sopronban. Azt hiszem a gyorsuló világ, a felszínesebb kapcsolatok az újságíróknak ma már nem engedik meg, hogy túlságosan elmélyedjenek egy-egy érdekes ember, színesebb karakter megrajzolásában. Boldog vagyok, hogy annak idején  sok kollégámmal együtt, ezt még megtehettük.

(A fényképen Tuba Jenő mentőtiszt. Soproni Hét, polgári hetilap.)

 

 

 

hozzászólások lezárva.