A múlt pillanata 1923-ból
1923-ban vagyunk, a trianoni sokk után. Nagyszüleim mégis boldognak látszanak. Apám a képen a nagyobbik fiú, nyolcéves, öccse mindössze hat. 96 évvel ezelőtt ilyen volt egy átlagos polgári család nyaralása. Néhány év múlva összetört ez a családi idill. Nagyapám gyomorfertőzésben fiatalon meghalt, nagymamám pedig egyedül tartotta el a félárvákat a gazdasági világválság kellős közepén. további részletek
Plakát Sopron legforgalmasabb útja mentén
A rasszizmus az rasszizmus. Ám ki gondolná, hogy a kultúrájára és identitására oly büszke Sopron egyik legforgalmasabb útja mellett( az elkerülő út és Balfi úti körforgalom) adja valaki bizonyságát gyűlölködésének. további részletek
Migráns gyűlölőknek ajánlom
Június 24-én egy édesapa és nyakába kapaszkodó kislánya holttestét találtak meg a Rio Grande folyó partján. Ferenc pápa kifejezte fájdalmát tragikus haláluk miatt, és imádkozik minden migránsért, aki életét vesztette menekülés közben.
Újságírók kérdéseire válaszolva Alessandro Gisotti, a szentszéki sajtóközpont megbízott igazgatója elmondta: „A Szentatya mély szomorúsággal látta annak az apukának és kislányának a fényképét, akik a Rio Grande folyóba fulladtak, miközben igyekeztek átjutni Mexikó és az Egyesült Államok határán. A pápát mély fájdalommal tölti el a haláluk, imádkozik értük és minden migránsért, akik életüket veszítették, miközben a háború és a nyomor elől menekültek.”
Úgy találtak rájuk a parthoz közel, arccal lefelé fordulva, hogy az édesapa, Óscar Martínez pólója a mellkasig fel volt húzva, 23 hónapos lánya, Valeria pedig belé kapaszkodott: karja a pólóba csúsztatva átkarolta édesapja vállát.
Ikonikus fotó, amely az erőszak és nyomor elől Észak-Amerika felé menekülő közép-amerikai migránsok szenvedéséről árulkodik. Eszünkbe juttatja Ajlan Kurdi fényképét, a kisfiúét, akit Bodrum strandján találtak holtan, piros pólóban, arccal lefelé fordulva. Ő is a remény felé indult, veszélyes utakon a családjával, amikor elérte a halál.
Forrás: Magyar Kurír
Fotó: ANSA
„Nobozmeg”!!!
Most hogy a kormányunk állig felfegyverzi az országot. Pénzzel, paripával, új egyenruhával látja el honvédjeinket, dukálna már egy új csatakiáltás is, mert anélkül bizony nincsen honvédelem, nincsen háború.
Radu Banzaru, mint Orbán Viktor
„Ami nem öl meg, az megerősít.” Friedrich Nietzsche gondolata örök érvényű. Naponta és óránként, de inkább percenként érik a kormánypártot és holdudvarát a támadások, de úgy tűnik ettől az csak még szívósabbá válik. Most pedig filmet forgatnak a legendaképzés új eszközeként Angela Merkelről és a filmben megjelenik Orbán Viktor is.
további részletek





