Dióverés ősszel
Sopron kertjeiben és a környező mezőkön, domboldalakon és erdei tisztásokon is rengeteg diófa terebélyesedik. A diófa az ősz lelkét táplálja és családtörténetekről, mesékről szól. Mert ez a fa őshonos nálunk és már honfoglaló magyarjaink is örömmel fogyasztották.Diófát a nagypapák ültetnek előszeretettel, mert velük a jövőnek üzennek. Az unokáknak, hogy szép dolog felnőni az ősi fával együtt. Üldögélni egyre nagyobb árnyat adó lombja alatt és szagolni zöld levelének utánozhatatlan illatát. És szép dolog padot, székeket tenni a fa alá, hogy ott egybegyűljék a család és hallgassa az öregek történeteit. Az ifjabbak és a gyerekek, az unokák játszhatnak alatta, miközben vidám zsivaj tölti be az őszi kert hűvöset lehelő gyepjét. A magyar ember szeretettel ülteti a csemetéjét és hagyományosan szívesen gondját viseli ennek a fának. Régebben sokat ültettek belőle a legelők köré, az utak mellé, a szőlők közé és a kertekbe. Ezért van olyan sok magányos diófa környékünkön. Kár hogy nem gyűjtik be gyümölcseit mindenhol. Pedig egyre többet ér! Igazi exportcikké válhat, mert korai érésével megelőzi a nagy európai termelőnek számító Franciaországot, valamint az olcsó import kaliforniai dió megjelenését is. Legalábbis a nagyüzemi termelésben.
A dióról őszi kirándulások csemegézései jutnak eszembe, meg Juliska néni, akit gyerekkoromban ismertem meg és tizenöt fát nevelt fel. Nyugdíjas éveiben az eladott termés árából tartotta fenn magát. Ő ismerte a dió titkát. A néphit szerint azok a legjobb fák, amelyeket a varjak szórnak szét, mert ők a nagyobbakat és a könnyebben feltörhetőket kedvelik. Az erős és gyorsan növő magoncok így terjednek el.
Az őszi dióverés csodálatos dolog. Ám erről igazán vallani csak egy vérbeli költő tudhat, mint Nagy László. Őt érdemes megidézni a vén diófa termésének összegyűjtésekor:
hozzászólások lezárva.