2020
27
01

Idősek Európai Háza: Csak egy álom maradt?

Álmodni tudni kell. Csakhogy ez a nyolcvanas éveiben járó örökké nyugtalan, örökké agilis asszony meg is valósította álmait. Legnagyobb vágya mégsem teljesülhetett. Meg akarta építeni Sopronban az Idősek Európai Házát. Túl merészet kívánt? Átlépte a valóság szabta határokat? Falakba ütközött? Vajon mi akadályozta meg abban, hogy álma megvalósulhasson ?Hiszen az alapítványainak halála után is működnie kellett volna a fő cél megvalósítására, amit ő maga határozott meg…

dr. Hegedűs Ödönnére mindenki emlékezik, aki az idős emberek patronálásával, életük szervezésével, gondozásával foglalkozik. Ő alapította évtizedekkel ezelőtt a Lövér Vöröskereszt Idősek Szervezetét. Azoknak a nyugdíjasoknak a klubját, akik problémáik ellenére szeretnek együtt örülni az alkonyodó életnek is. A tánccal, dallal, vigassággal, az egymásnak való segítéssel azonban nem merülnek ki a szervezetük tartalékai. A kis sejtből nagyobb csoport, majd szövetség alakul. Előbb városi, majd megyei, végül országos és nemzetközi egyesületté növekszik. A programok pedig évről évre sokasodnak, színesednek, már várostörténelmet írva terülnek szét az időben. Mindezt köszönhetően Mária néni szívós , kitartó munkájának. 1993. szeptemberében pedig már arra is telik a szervezők erejéből, hogy Mária néni irányításával megrendezzék az Idősek Európai Napját. Ezen a kétnapos nemzetközi eseményen, ahová szinte Európa minden részéről érkeznek a meghívott időseket tömörítő szervezetek küldöttei, itt döntik el a soproniak, hogy megkezdik az Idősek Európai Házának megépítését városunkban. Ehhez azonban 1995-ben létre kellett hozni egy alapítványt, amely az Idősek Világszervezete névre hallgatott. Céljai közt pedig nem kevesebb szerepelt, mint egy modell értékű otthon felépítése és üzemeltetése, 50 férőhelyes apartmannal a hazai és ugyanennyivel a külföldön élő és hazatelepedni vágyó idősek számára. Ezenkívül az elképzelésekben szerepelt egy 20 férőhelyes átmeneti szállás is a pihenni, gyógyulni vágyó hajlott korúak részére. Mindehhez teljes körű szolgáltatási hátteret is biztosítottak volna (egészségügy, kultúra, gerontológia, rekreáció, tisztító, fodrászat, vegyesbolt, étterem, stb.)
Mária néni és az általa irányított közösség annak rendje és módja szerint a számlákat meg is nyittatta az OTP-nél. Ő maga pedig felajánlotta az építmény elhelyezésére akkoriban is már nagy értékű családi építési telkét. Minden készen állt tehát ahhoz, hogy a nagyszabású terv megvalósulhasson. Mária néni álmából mégsem lett semmi. Vajon mi lehetett ennek az oka? Az oknyomozás úgy érzem, immár nem az én feladatom. Mindenesetre szomorúan gondolok arra, hogy ebből az igazán nagyszerű és egyedülálló, európai színvonalú tervből semmi sem lett. Bizony szegényebb lett ezzel a városunk és be kell vallanunk, most már örökké tartozni fog egy  nyughatatlan lelkű, de másokat mindig segíteni akaró, meleg szívű asszonynak, aki mert nagyokat álmodni. Bizonyosak lehetünk abban, ha még élt volna néhány évet az Idősek Európai Háza  most ott állna, azon a családi telken, amit ő ajánlott fel erre a célra.  Sopron és Európa büszkeségére.
 


hozzászólások lezárva.

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

extrabetextrabetmyhitbettaraftarium24taraftarium24taraftarium24selcuksportstaraftarium24taraftarium24taraftarium24taraftarium24taraftarium24kalitebetdizipalkalitebetmyhitbetjustin tvmaç izlecanlı maç izlegrbetscasinoroyalpiabellacasinopiabellacasinotambetvizebetportobetportobet girişportobet güncel girişportobet yeni girişportobet instagramdeneme bonusu veren sitelercasibomcasibom girişcasibom güncel girişenbetdizipaltaraftarium24justin tvselçuksportssweet bonanzaslot oyunlarıcasino oyunlarıslot sitelericasino sitelericasibomcasibom girişcasibom güncel girişpiabellacasinovizebetcasibomcasibom girişcasibom güncel girişcasibomcasibom girişcasibomtaraftarium24taraftarium24casibomcasibom girişcasibom güncel girişcasibomloyalbahisloyalbahisteosbetteosbetteosbetbahiscasinocasibomcasibom girişcasibom güncel girişperabetperabet girişperabet güncel girişperabet yeni girişperabet instagramextrabetextrabet girişunblocked gamesimage upscalervozolsuprabahissupra bahisjustin tvcanlı maç izleesohbetdizipaltemu coupon codelunabetartemisbethizlicasinomavibetnakitbahismarsbahiskingbettingmegabahismegabahisbetasuskalitebetcasinolevantngsbahisngsbahis girişzirvebetzirvebet girişzirvebetzirvebetzirvebet girişgoogle reklam ajansıseo ajansıhava durumunesinecasinobetsmovebetsmovebetsmove girişcasinolevant girişmarsbahismarsbahis girişngsbahisescortdizipalsahabetsmm panelivermectindizipalvdcasinovdcasino girişvaycasino güncel girişpokipokiholiganbetholiganbet girişbetofficebetofficeholiganbetholiganbet girişholiganbet güncel girişcasibomzirvebetzirvebet girişcasinolevantultrabetultrabet girişultrabet güncel girişteosbettimebettimebet girişbahiscasinobahiscasino girişdeneme bonusu veren siteler 2025timebettimebet girişgrandbettinggrandbetting girişcasinolevant girişlikitrealbahisrealbahisKulisbetKulisbetcanlı tv izlebahiscasinobahiscasino girişbahiscasino güncel girişmatbetmatbet girişzirvebetzirvebet girişgalabetgalabet girişgalabet güncel girişgalabet güncel girişultrabetultrabet girişultrabet güncel girişsekabet girişbahiscasinobahiscasino girişgalabetgalabet girişultrabetultrabet girişbettiltcasibom girişhiltonbetkulisbetmatbetmatbetjokerbet girişjokerbet güncel girişkavbetpadişahbetjojobetKulisbetcasinolevantgalabetgalabet girişgalabet güncel girişlunabetlunabet girişlunabet güncel girişpusulabetpusulabetpusulabetholiganbetvaycasinobetturkeybetturkey girişbetturkey güncel girişbetturkey instagrambetturkeyholiganbet1xbet1xbet giriş1xbet güncel1xbet1xbet giriş1xbet güncel1xbet1xbet giriş1xbet güncel1xbet1xbet giriş1xbet güncel1xbet1xbet giriş1xbet güncelvozolenbetenbet girişenbet güncelenbet güncel girişJojobetJojobetcasibomcasibom girişcasibom güncelcasibomcasibom girişcasibom resmi girişcasibomcasibom girişcasibomcasibom girişlerionwinonwinonwinpusulabetpusulabet girişpusulabetpusulabet girişpusulabetpusulabet girişJojobetvaycasinovaycasinonerobetnerobet girişpusulabetpusulabet girişonwinbetebetngsbahisngsbahis girişkulisbetngsbahis güncel girişkulisbetbettiltibizabetHoliganbetHoliganbet Girişsahabet girişjojobet giriş 2026jojobet girişjojobetJojobetJojobetzirvebetzirvebet girişJojobetparmabetbetistbetistsahabetbetturkeyonwinbetsmovebetsmove girişultrabetultrabet girişbetciobetcio girişbetofficebetoffice girişyakabetyakabet girişmarsbahismarsbahis girişbetmoonsüratbetbetovisbetturkeyromabetromabet girişJojobetyakabetJojobetgoldenbahisgoldenbahis girişmeritbetgoldenbahisgoldenbahis girişgoldenbahis güncel girişbetnanotipobetbetsmovevevobahisvevobahisvevobahisMatbetMatbet Girişmarsbahismarsbahis girişsweet bonanzavevobahisvevobahisvevobahisjokerbetjokerbet giriştimebetcasibomcasibom girişcasibom güncel girişcasibomcasibom girişcasibom resmi girişbetcioultrabetultrabet girişultrabetultrabet giriştimebettimebet girişwinxbetwinxbet girişbetnanoextrabetextrabetbetnanojasminbet girişonwinngsbahisngsbahis girişonwinngsbahisngsbahisngsbahis girişgoldenbahisgoldenbahis girişibizabetibizabetibizabetkulisbetholiganbetkulisbetnetbahismeritbetjojobet girişholiganbet girişcasibom girişbetistmatbetmatbet girişbetsmovebetsmove girişbetsmovebetsmove girişmatbetmatbet girişArtemisbetArtemisbet Girişkulisbet girişjojobet güncel girişkulisbetbetnanotaraftarium24matbetmatbet giriştrendbettrendbettrendbettrendbetbetnanoHoliganbetHoliganbet GirişHoliganbet Güncel GirişLunabetbetnanobetzulatimebetbetzula giriştimebet girişbetnanobetzulabetzula girişvdcasino güncel girişmatbet girişbetciobetcio girişvipslotgrandpashabet güncel girişcandycasinobetnanobahiscasino girişBahiscasino Girişbahiscasino giris güncelbahiscasino girisgiriş bahiscasinohiltonbethiltonbet girişrestbetLunabet Girişrestbetrestbet girişkulisbetteosbetteosbetvipslotvipslot girişvipslot güncelvipslot güncel girişbetofficeJojobetJojobet GirişJojobet Güncelpadişahbetpalacebetextrabet girişJojobetHoliganbetkralbetcasibom güncel girişnakitbahisbetofficeikimisliikimisliikimisliikimisliikimislibetofficeyakabethiltonbetromabetcratosroyalbet1xbet1xbet giriş1xbet güncelNakitbahisNakitbahis Girişzirvebetzirvebet girişzirvebet güncel girişbeygirbethiltonbetbetkoliktrendbetultrabetultrabet girişbetebetbetebet girişpusulabetpusulabet girişbetnanomatbetmatbet girişbetnanokingroyalbetasusbetasus girişjokerbetjokerbet girişhiltonbethiltonbet girişkingroyalkingroyal girişbetasusbettilthiltonbetbetnanoholiganbetbetasusbetasus girişbetnanobahiscasinobahiscasino girişsonbahistrendbet girisbetlike giriskavbet girisenobahis adreswbahis girişnakitbahis adresinakitbahis girişvbet girsisonbet girsibetasusbetasus girişnesinecasino girişpalacebetatlasbetatlasbet girişkargabetkargabet girişkargabetdinamobet güncel girişkralbet girişcratosroyalbetkralbetpashagamingpaşacasinohilbethilbet girişrestbetsahabetvegabetCasibomCasibomgrandpashabet telegramtimebetcasinofastcasibomcasibom telegramJojobetJojobetmilosbetcasinolevantikimislitipobettipobettipobet giriştipobet güncelmadridbetNakitbahisNakitbahis GirişCratosroyalbetCratosroyalbet Girişbetciobetcio güncel girişvaycasinobets10 girişbets10 güncel girişjojobetjojobetjojobet girişjojobet girişbetciobetcio girişjojobetjojobetbetciograndpashabetJojobetJojobet GirişJojobet Güncel Girişbetciobetcio girişbetcio güncel girişbetcioPiabetİmajbetbarbibetbarbibet girişbarbibet güncel girişjojobetLeogranddgrandpashabetMatbetjojobetjojobetbetofficebetcio girişgrandpashabetbets10bets10 girişbets10 güncel girişbetnanotipobettipobet giriştipobet günceltipobettipobet giriştipobet güncellinkmarketbetnanoRestbetbetnanoonwin girişjojobetjojobet girişonwin girişonwinonwin girişbetebetvaycasinobetsmovebetofficetrendbetholiganbetVaycasinoVaycasino GirişVaycasino Güncel girişvaycasinovaycasino girişvaycasino güncel girişnitrobahispiabellacasinoparobetbetebetpusulabetkingroyallunabetholiganbetjojobetjojobet girişholiganbetholiganbetholiganbetholiganbetholiganbetultrabetholiganbet girişholiganbet girişholiganbet güncelkavbetkavbet girişbetasusbetciobetciobetcio girişbetcio güncel girişcasibomvaycasino girişhitbethitbet güncel girişJojobetsekabet güncel girişbetnanoyakabetaresbetnesinecasinokalebetbetpipojojobetbetkolikjojobet girişbetasusbetasusbetasus girişbetasusbetasus girişbetasusbetasus girişbetasusbetasus girişcasibomcasibom girişjojobetjojobet girişmatbetmatbet girişZirvebetZirvebet Girişmatbet güncel girişvdcasino güncel girişmatbetmatbet girişmatbetmatbet girişmatbetmatbet girişmatbetmatbetmatbet giriş