2018
06
01

Isten Veled Elza Néni!

Ma délután egészen véletlenül a Rózsa utcában jártam.  Elmentem a ház mellett is, amely 1963 óta Brandeisz Elza néni otthona, félelmetes csöndbe burkolózott ott minden. A kiáltó némaság éles ellentétben állt a sarki kocsmát látogató kétes elemek lézengő alakjaival. Egy fiatal pár már tipegő babáját sétáltatta, ez mosolyt hívott arcomra.  Később azonban borzongás tört rám, a megérzés furcsa energiája. Megtudtam 111. évében  a reggeli órákban csendben örökre elaludt a “A világ igaza”.Ők hazánk polgáraiból mindössze 823-an vannak. Izrael állam egyik legnagyobb kitüntetését pedig azért kapták, mert életük kockáztatásával zsidókat mentettek a holokauszt ideje alatt. Elza néni a Soros család megmentőjének mondhatta magát. Ezért is került ő reflektorfénybe az elmúlt évek alatt. De biztos vagyok benne, ha Jákob, a sarki fűszeres kért volna tőle menedéket, őt is habozás nélkül megmentette volna. Ismertem ez a törékeny alkatú asszonyt. Finom mosolya, embertisztelő gesztusai mély benyomást gyakoroltak rám. Elrejtette magában hatalmas érdemeit, hiszen ő egy igazi klasszikus mozgásművész volt, Kállay Lili tanítványa. Nevét egy művészi ugrásfajtával örökre beírta a táncművészet halhatatlanjainak panteonjába. Hogy vérbeli pedagógus, testnevelő tanár, aki a mozgás örömét és az egészséges élet példáját hirdette tanítványainak, ezt sem hangoztatta. És azt sem, hogy soha nem kért Soros György milliárdjaiból, hogy luxusban éljen, pedig bármikor megtehette volna.

Nem tudom hol kísérik utolsó útjára Elza nénit, de remélem hazai földbe, talán soproni földbe temetik majd. És bízom abban is, hogy búcsúztatásánál ott lesz a félelemkeltés bálványává kikiáltott milliárdos. Ott áll majd a megmentője sírjánál és megmutatja emberi arcát, amit nem a dollármilliárdok jelképeznek majd. Biztosan könnyezik is majd, hiszen ki tudná könnyek nélkül elviselni azt, ha az az ember hal meg, aki odaadta volna az életét is értünk. És Soros Györgynek bizony nemcsak pusztán humánumból, de a protokoll szerint is kijár  a részvétnyilvánítás majd. Hiszen senkije más nem maradt ennek a kicsi asszonynak ezen a kerek földtekén, mint az általa szeretett Gyurka. És nagyon bizarr helyzet  lesz ez majd, mert valakinek, valakiknek politikusaink és kormánytagjaink közül is képviseltetnie illik majd  magát a szertartás alatt. Esetleg maga Orbán Viktor is megjelenik a majd?

Ha Soros bátor ember megteszi ezt majd, és szembenéz egymással a két különös ellenfél. Talán még levetik néhány pillanatra a magukra húzott maszkokat is, csupasszá válik lelkük néhány pillanatra egy nagyszerű, csodálatra méltó ember búcsúztatásakor. Ha Soros gyáva, akkor megmentőjét elviszi a Tengerentúlra.

 

 

 


hozzászólások lezárva.

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide