2025
17
01
Karácsony a salzburgi hegyek alatt
A karácsony előtti napok mindenkit megterheltek érzelmileg. Haza gondoltunk, az otthonainkra, ahol már készülődtek a szentestére. A fenyőfaállításra és a családtagok találkozásaira. Édesanyánk kalácsára, az ünnepi vacsorára és az ajándékozásra, ami akkor 1956 telén, a forradalom utáni hetekben ugyancsak szerényre sikeredett, de a legnagyobb szomorúságot mégis az okozta, hogy nélkülünk kellett szeretteinknek az ünnepet eltölteni. Később évek múltán nem titkolhattuk el, hogy menekült csoportunk tagjai akkoriban kétségbeejtően egyedül érezték magukat, úgy gondoltuk a világ megfeledkezett rólunk. A hellbrunni Rosenau táborban, Salzburg külvárosában szállásoltak el bennünket. Fűtetlen deszkabarakkokban, silány vacsorák mellett töltöttük a téli éjszakákat. Csak a remény tartott életben bennünket, hogy hamarosan sorsunk jobbra fordulhat. Az első kedvező változás akkor ért el bennünket, amikor karácsony előtt néhány nappal vendégeink érkeztek. Jól öltözött, finom úri hölgyek, akikről kiderült, hogy az osztrák arisztokrácia képviselői voltak valamennyien és a magyar menekültek megsegítésére hirdettek akciót és gyűjtöttek adományokat. Sorsunk nehézségeit nem kellett szavakkal ecsetelnünk, látták a nyomorunkat, a fűtetlen szobákat, ahová a rossz szigetelés miatt beáramlott a salzburgi hegyek jéghideg lehelete. Azt is megtudták tőlünk, hogy gyakorta csak egy tányér leves a napi élelmünk, tisztálkodni pedig ezek között a körülmények között egyáltalán nem tudtunk. Utólag sok hírt adtak arról az újságok, hogy a nagyvilág nemzetei óriási segítséget nyújtottak az ötvenhatos magyar menekülteknek és ez teljességgel igaz is volt. Mi magunk is megtapasztaltuk, mert látogatóink még aznap este szénnel megrakott teherautót irányítottak a barakkjainkhoz és mi végre megrakhattuk a vaskályhákat, amelyek rövidesen kellemes meleget árasztottak.
Hölgyismerőseink másnap reggel rengeteg élelmiszer csomaggal tértek vissza. Ládákban hozták segítőikkel együtt a frissen sült kenyereket, vajat, kolbászt és szalámikat.
Aztán eljött a jótékonyság legszebb napja. December 22-én meghívtak bennünket egy igazi karácsonyi vacsorára. Salzburg belvárosában egy díszes étterembe gyalogoltunk le, ahol bőség asztalok vártak bennünket. Mielőtt pedig neki láttunk volna a finom ételeknek és italoknak a felszolgáló hölgyek kórust alkottak és énekelni kezdtek. A legszebb karácsonyi dalokból válogattak, megszólaltatták a Csendes éjt is, persze németül adták elő azokat, mi pedig a Menyből az angyallal viszonoztuk kedvességüket, szívük jóságát és szeretetét, bár igaz alig tudtunk énekelni a meghatottságtól, még a legkeményebb szívű erdésztárasaink is könnyeiket morzsolgatták.
Ám ezzel még nem ért véget az emlékezetes nap, amit azzal tetőztek be, hogy sporttáskákat osztogattak mindenkinek, tele édességgel, ajándékokkal és egy 100 schillinges bankóval. Később elkérték otthoni hozzátartozóink címét is, hogy nekik is ajándékot küldhessenek.
(Hahn Fülöp soproni erdőmérnök hallgató visszaemlékezései alapján)
(Fényképünkön a Csendes éj kápolna Salzburg mellett, a helyszín, ahol a híres dal megszületett.)
hozzászólások lezárva.