Mi atyánk nem vihet a kísértésbe
Rájöttem klassz ez az új pápánk Ferenc, de a világ számára cseppet sem veszélytelen. Hiszen régi, évezredes egyházi tabukat és értelmezéseket dönget, döntöget. Nagyon bátor és megújító szellemű. Ezzel pedig cseppet sem kíméli magát az ellenségektől.
Régi ismerősöm, Józsi bácsi nyolcvannégy évesen azt vallja, hogy ő most már vén korára nem változtat a Mi atyánk szövegében.
– Úgy mondom azt, ahogy gyerekkoromtól fogva. Mondom, ahogy a házunk pincéjében nyolcévesen, amikor az amerikai liberátorok szórták ránk a bombákat és én a nagyapám ölébe fúrtam a fejem. Remegtek a ház falai, táncolt a fakereszt az öreg ajtó felett, hullott a vakolat a százados terméskövek közül. Apa nélkül, aki viszont az orosz fronton nézett farkasszemet a halállal, megriadt nyájként reszketett kicsi családunk, csak az ima maradt egyetlen menedékünk. Mondom, a Mi atyánkot ahogy, apámtól tanultam, és mondom, ahogy a vizsgáim előtt a Széchenyi gimnáziumban mondottam. És akkor is, amikor ötvenhatban kalasnyikovot szegeztek ránk a szovjet katonák. Meg legutóbb amikor Rozikám halálos ágyán, kértem az Úristent, hogy vegye végre magához, már ne osszon rá több fájdalmat…
És bizony igazat kell adnom ennek a régi vágású, kedves öregúrnak. Már ő minek mondaná a Mi atyánk új szövegét, amit Ferenc pápa most a keresztény világ számára kihirdetett. Mondják azt az új értelmezéssel a következő nemzedékek. Különben is, a keresztény világ legelterjedtebb imáját Máté evangéliuma szerint Jézus tanította a tanítványainak a hegyi beszéd részeként. Az „Úrtól tanult imádság” pedig bizonyára sokak számára továbbra is félreérthetőség mentes maradt. Ám mégis, Ferenc pápának is igazat kell adnunk, mert ha az ima régi értelmezéseként mondjuk ezeket a sorokat,”És ne vígy minket kísértésbe! „, akkor némi okoskodó, kissé eretnek emberi logikával akár, azt is mondhatnánk ,ne hozz ránk több borzalmat, kímélj meg bennünket a pusztító járványoktól és a háborúktól, az éhezéstől és a nyomortól! Ezzel pedig egy ősi gyökerű, a12. század közepén keletkezett gnosztikus filozófiai áramlatot és hitet ébresztgetnénk fel, miszerint a szellemi világot az örök Jó Isten teremtette, míg a szenvedésektől rogyadozó anyagi világot, egy Rossz. Ez volt katharizmus, amely a gnosztikus, platonista és manicheus gyökereivel a bogumilok tanításain alapult, és amely szerint két ellentétes, egyenlő hatalmú Istenség volt a mindenség létrehozója. Ez a tan ugyanakkor nem véletlenül kezdett szédületes gyorsasággal terjedni, főleg az egyszerű emberek körében. Akikben csodálatot váltott ki a katharok mozgalma, amely az alázatot, az erkölcsi tisztaságot, a földi javak és a testiség bűneinek teljes elvetését hirdette. A katharok példás életvitele pedig egyre több hívet szerzett a mozgalomnak. Ezzel szemben a katolikus papság egyes köreiben megtapasztalt erkölcstelenség és megvesztegethetőség megbotránkozást keltett és fokozatosan eltávolította a híveket. Azok a bűnök, amelyek Luther Márton vezetésével, később a reformációt is életre hívták, már akkor is jelen voltak a katolikus egyház bizonyos köreiben. ( Egyes papok és pápák házasok voltak, vagy nyíltan ágyasságban éltek. Voltak, akik kocsmákat nyitottak, hogy feleségüket és gyerekeiket eltarthassák. Mivel pártfogóikat pénzelniük kellett, a katolikus papok minden kiegészítő vallásos szolgáltatásért: esketésért, keresztelésért, betegekért vagy halottakért mondott miséért térítést követeltek. A búcsúcédulák megvásárlásáért pedig bűnbocsánatot hirdettek.) Éppen a fentiekből következően a katolikus egyház, hogy úgy mondjuk veszélyes ” konkurenciára talált” a katharok mozgalmában. Ezért aztán az elkövetkező évtizedekben és évszázadokban tűzzel-vassal üldözte és az eretnekség vádjával megbélyegezte őket. A későbbi századokban sikerült is száműznie és eltüntetnie a gnosztikus mozgalmak képviselőit. Nyomai azonban mind a mai napig fennmaradtak tovább ágazó filozófiai irányzatokban és tanokban is.
Lehet, hogy kicsit messzire mentem ennek a bizonyos filozófia háttérnek a felemlegetésével, gondolati boncolgatásával. Valószínű, hogy az agyafúrt gondolatok, nem mindig a lelki szegénység, vagyis a boldogság javára szolgáltak. Azt hiszem Józsi bácsihoz, az ő őszinte hitképéhez érdemesebb visszatérnem, aki az imádságot életmentő, kegyelmet adó és lelket erősítő, Istennel kapcsolatot tartó eszközként használta sok millió embertársához hasonlóan. Az imádság számomra is ezt jelenti, de azt már tudom, hogy a világ Teremtőjéhez a legegyszerűbb saját szavaink és segítségkérő, vagy éppen csodálattól teli, hálaadó igéink is minden további nélküli elvezetnek. A Pater Noster pedig régi és új változatában is ugyancsak erre hivatott. Ezért aztán, ha valaki szívből, lelke legmélyéből mondja, hogy „ne vígy minket a kísértésbe ” szerintem az még mindig ugyanannyit ér, mintha azt mondaná „ne engedd, hogy kísértésbe essünk” , mert a a bűn vágyát Isten soha, csakis a Sátán keltheti, márpedig egy immár évezredek óta fennálló anyagi és emberi világot a gonosz, vagy egy rossz isten nem teremthetett, még akkor sem, ha a szabad akarattal rendelkező ember tengernyi gonoszságot követett el.(Lásd például holokauszt) A világ fennáll, és a végül mindig győzedelmeskedő jó és a szép benne örök reményt ad mindenkinek. Még az ateistáknak is!
Carl-Heinrich Block: A hegyi beszéd
hozzászólások lezárva.