Professzorok

Szerencsére Sopronnak nem kellett soha a szomszédba kopogtatnia a szellem és a tudás nagy kaliberű koponyái után. Velük a találkozás akkor is nyomott hagyott volna az emberben, ha nem ír semmit a gondolataikról, a kutatásaikról, világlátásukról. Most,hogy negyvenéves újságírói emlékeimben kutakodom sorra tolulnak fel ezek az interjú alkalmak.

Már kezdőként volt alkalmam megismerni Kubinszky Mihályt. Nem kívánom felidézni, hogy vérbeli építészként mi mindennel járult hozzá Sopron gyarapodásához. Erről rengeteget írtak már. Ám magát az embert látni is kellett ahhoz,hogy el tudja helyezni személyét a város szellemi panteonjában. Valamiféle örökös nyugtalanságot, megismerni vágyódást és átadni akaró késztetést láttam kimagasló alakjában. Szaktekintély volt teljes formátumában. Utolsó vele kapcsolatos élményeim a közgyűlésekhez kötődtek, amikor is már nagyon idős emberként is érdeklődéssel követte nyomon a politikusok szeretett Sopronjához fűződő vitáit és döntéseit. Amikor felelőtlen kijelentést, hozzá nem értő javaslatot észlelt lehunyt szemeit azonnal tágra nyitotta, megrázta magát és már mondta is a magáét. Pillanatok alatt képben volt.Éberré vált, pedig előtte látszólag  bóbiskolt, de az ilyen habitusú ember talán soha nem képes a közügyeken elszunnyadni egy percet sem, főleg ha a városának sorsáról volt szó. És éber volt mindig, amikor már gyerekként vonatokat fényképezett, amikor gyűjteményét gyarapította egyre gazdagabban. Könyvet is írt a vasútról, és még mennyi minden építészeti szakmai kérdésről is. Jómagam akkor készítettem vele riportokat,amikor a soproni egyetem Építéstani Tanszékét vezette.Egy alkalommal csupán egyszerű tanszéki tervekről érdeklődtem, de rövid időn belül már Kós Károly erdélyi népi építészeténél kötöttünk ki, akkor ismerhettem meg azt a szenvedélyt, ami benne mindig ott égett és ez magával ragadott engem is. Élete utolsó szakaszában életműve tiszteleteként az egyetem díszdoktorává avatták, 2002-ben pedig Sopron városa díszpolgári címmel ismerte el tevékenységét. Ez valóban nagyon hiteles elismerés volt.

Faragó Sándor még “csupán ” adjunktus volt, amikor felkereshettem és életének nagy kihívásáról a túzok kutatásairól készíthettem vele újságcikket 1985-ben. A későbbiekben szakmai pályája magasra ívelt, dékánja, majd rektora lett a soproni tudományos műhelynek. A nagy madár azonban végigkísérte egyetemi évtizedeit,mondhatom egész életét. Nem tudom, hogy miért de ezek a kutatásai fogtak meg engem leginkább. Valószínűleg azért, mert a természettudós mellett egy valódi természetvédőt is megismerhettem. Ebben a témában egyetemi doktori értekezést írt, majd 1993-ban kandidátusi értekezést a magyarországi túzokállomány fennmaradásának ökológiai alapjairól.Több mint másfél évtizedig a soproni egyetem első embere lehetett, számos tudományos elismerést, díjat kapott, számtalan könyv és publikáció fémjelezte tudományos munkásságát, de akárcsak Kubinszky Mihály esetében, az ő emberi arculata is akkor bontakozott ki előttem a leginkább, amikor legnagyobb szenvedélyéről a túzokokról, a vízivad kutatásról, a hazai apróvad-gazdálkodásról esett szó közöttünk.  Sopron lakói egy nagy -sőt egyre inkább óriási -családnak is tekinthetők,  közismert polgárai itt élnek velünk, együtt lélegeznek velünk és olykor megjelennek magunk között a legkülönfélébb fórumokon is. Ők a professzorok ,akikből soha nem volt hiánya Sopronnak, bizonyára szellemi vezetőknek is elismerhetőek. Értékrendjük és szellemi képviseletük a Civitas Fidelissima értékrendjét gazdagították és gazdagítják. Velük beszélgetni, róluk írni a számomra mindig élményt jelentettek.

hozzászólások lezárva.