Vancouveri magyarok

Életre szóló emlékek fűznek Kanadához. 1989 őszén Vancouverben töltöttem két hónapot. Találkoztam az 56-os soproni diákokkal, akik a „Sopron Division” történetét írták bele az emberiség Nagy könyvének lapjaira. A történet szereplői a soproni Erdőmérnöki Főiskola egykori hallgatói, és professzorai, akik az 1956-os forradalom következményeként Kanadában, Brit Kolumbia tartományban,Vancouver városában, a University of British Columbia keretében fejezték be Sopronban megkezdett tanulmányaikat és szereztek erdőmérnöki oklevelet, vagy folytatták oktatói munkájukat immár a nyugati parti nagyvárosban. Vancouvert, a csodálatos várost például így idéztem fel egyik írásomban:” Itt mindig vibrálóbb a levegő, mint Európában, vagy akár New York környékén. Szédítőek a toronyházak, az üzletek roskadásig, a választék pazar. A száguldó rendőr és mentőautók szirénái az utcai zenészek gitárszólamaival keverednek. A dél felől áramló meleg tengeri levegő San Francisco és Los Angeles lehelletét őrzi. Talán emiatt özönlenek ide Kanada belsejéből, a fagyos prérikről, a nagy keleti iparvárosokból…”Vancouver csodáján túl, azonban a Kanadában új hazára talált soproniak élete érdekelt engem a legjobban. Ezúttal sem emlékezhetem meg mindenkiről, olyan sokukkal hozott össze a sorsom és annyira lenyűgöző találkozásokban volt részem, hogy csak valóban egy könyv terjedelme adna erre lehetőséget. De talán ami késik, nem múlik, volt már arra példa, hogy valaki több évtizeddel korábbi élményeit elevenítette fel egy könyv alakjában. Itt most azokat a találkozásokat idézem fel, amelyekről itthon valóban írtam, vagy nagyon élmény gazdagok, meghatározóak voltak. . Sziklay Oszkárral, Adamovich Lászlóval, Jablánczy Sándorral, Kozák Antallal, Pászner Lászlóval is összehozott a sorsom. Mindannyiukhoz csodálatos élmények fűznek, de azt a repülőutat soha nem felejtem el, amit egy kétmotoros sportgéppel tettünk meg Victoria főváros és Vancouver között. Az apró Cessna 210 világlátott gép volt, amellyel korábban távolsági világrekordot állított fel a tulajdonosa Födő Lajos, most azonban Adamovich professzor, azaz Cinke, és Benkő Géza, valamint jómagam voltunk az utasai az óceán felett, alattunk pedig a tenger felszínén számtalan apró szigetet, a szárazföldön pedig smaragdzöld erdőket és kékeszölden csillogó tavakat csodálhattunk meg . – Hol vannak az ávósok ! – hirtelen így kiáltott fel a szabadság mámorában Benkő Géza, aki évekig harcolt, politizált odakinn Victoriában a szovjet és a kommunista elnyomó rendszerek ellenében. Így szinte a legbizalmatlanabb volt azokkal a törekvésekkel szemben, amely a volt soproni főiskolások újra befogadását szorgalmazta az Alma Materbe, még a rendszerváltás előtt. Azután ez is okafogyottá vált, mert 1990-ben ünnepélyes keretek között megtörtént. Ettől kezdve Benkő Géza is megenyhült és elismerte, hogy a magyarság, illetve vele együtt Sopron is visszatért a szabad országok népes táborába.

( A fényképen a repülőút előtt Victoriában. Bal oldalamon Adamovich László, alias Cinke professzor, akit a diákjai nagyon szerettek és tiszteltek, jobbomon Benkő Géza egykori soproni főiskolás)