2019
11
04

Magyar huszárok hőstette az Alpokban

Alig több, mint kétszázöt éve magyar huszárok mentették ki Napóleon fogságából VII. Piusz pápát. Veszélyes sziklafalak és hágók között, az Alpokban tették meg a mintegy 1300 kilométeres utat. Az épségben hazakísért Szentatya hálából zászlót adományozott a Radetzky-ezrednek, amit napjainkban a bécsi fegyvertárban őriznek. további részletek


2019
08
04

Százharmincöt éve bort kortyolt a Kaiser Sopronban

Két napig Sopron vendége volt 1884 májusában Ferenc József császár. Jóízűen megivott egy-egy pohár soproni és ruszti bort azután jótékonykodott. Összesen 10 ezer 186 forintot hagyott itt a városban, ami akkoriban tetemes összegnek számított. Adott a szegényeknek, a soproni szervezeteknek, intézményeknek. Látogatását három emléktábla is őrzi még napjainkban. további részletek


2019
03
04

“Akasztófát a Bécsi dombra!”

Akár egy véresszájú szélsőséges politikai program részese is lehetne a fenti követelés. Meglehet sokan szavaznának rá. A Kisalföldben megjelent egy hír arról, hogy ezelőtt (négy éve !) egy elítélt úgy megverte zárkatársát, hogy az súlyos és maradandó testi sérüléseket szerzett. A kommentelők áradata, helyeseli ezt az önbíráskodást. Magasztalja a tomboló erőszakot, mert a  sértett kiskorú sérelmére elkövetett nemi erkölcs elleni bűncselekmény miatt ült. további részletek


2019
31
03

“Mikor nem lesz többé szomorú?”

Azt hiszem ettől a megcsonkított szomorú fűzfától Reményik Sándor egy versével illendő elbúcsúznunk. Élhetett már vagy száz évet. Talán a törzsének még megkegyelmeznek. Talán…Mindez lélek kérdése, felbolygatott, feje tetejére állított értékrendű világunkban. Valahol Sopronban a Nemeskúti út (Edelbrunn ) mentén. további részletek


2019
29
03

Határkövek, harc minden négyzetméterért.

A hétvégén kiránduló idő lesz. Sokan járják majd a Sopron környéki erdőket és ma már nyugodtan átsétálhatnak Ausztriába is. Itt-ott határkövekkel találkozhatnak a gyalogtúrák során, amelyek eredetiben hirdetik Trianon lassan százéves gyalázatát. további részletek


Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide