A nyár megérkezett…

Mi sem jelzi jobban a nyár beköszöntét,mint a hársfák édes illata,amint szétterjed az Ikva patak mentén és az egész Pap réten és környékén. A patak tiszta, az égen gomolyfelhők,amint a kékség óceánjában úsznak méltósággal. A legharsányabb zöldben nyújtózkodik a fasor a magasban libbenő szellők felé.A csinos pincérlány asztalokat törölget a verőfényben .Egy kismama arany színűre festett kerekű babakocsiban tolja gügyögő lurkóját. Minden rendben van. Minden rendben van? Igen a gondolat nélküli világban minden rendben van. Mert a gondolatok szülik a szorongást, a kétséget és a rettegést. Dehát mitől is kellene félnünk, amikor itt a vakáció,amikor hívogat a hűs erdő, a parkokban nyílnak a nyári virágok, sétálnak a szerelmesek és süttetik a nappal megfáradt arcukat az öregek. Madárkák kotorásznak egy buszmegálló tövében, kukacokat keresnek a megbokrosodott fűben, de feljebb a váró üvegfalán “háborúpártiakat” hirdet az aktuális politika. Aki arra megy szinte már észre sem veszi az újabb propaganda elemet, de valahogy mégis rögzül elméjében, hozzáadódik a permanens, sajátosan harsány és immár megszokott kormányüzenetekhez, hiszen immár tizenegy éve folyamatosan, harcban álló (Brüsszellel, Sorossal stb.) “békepártiaknak” hirdetik azt. Közelednek az új választások, kellenek az új szavazatok. A hatalom birtoklása kényes játék, muníció nélkül elhamvad ereje. De akik valóban békepártiak, azok minden ravasz igyekezet és befolyásolás ellenére is egészen más energiákból táplálkoznak.  Elég ha röviden végigfutjuk a történelmet. Ez mindig így van. Nékik más a táplálékuk,ők a szellem és a lélek erejéből gyarapodnak. Minden túlhajszolt autokrácia ellenfelei ők. Igen ott ülnek a parkokban, mosolyognak a játszó gyerekeken, sétálnak az erdei ösvényeken, felkutatják a tudás forrásait, olvasnak, színházba járnak, tánciskolát látogatnak és élvezik a művészetek üzeneteit, most pedig a nyár beköszöntével útnak erednek, folyókon, tavakon úsznak és eveznek, fröcskölik vizet, a felszabadult mozgás mámorában élnek. De valójában nincsenek is békepártiak és nem léteznek háborúpártiak sem. Mindezek a beteges és immár zaklatóan  idegesítő propaganda szótárába tartozó fogalmak. Béke van, és ha nincs, akkor háború van. Persze lehet békétlenséget szítani aljasabbnál aljasabb módszerekkel, de hosszútávon senki sem vevő erre. Kár, hogy következményeit mégis kénytelenek megszenvedni éppen azok, akik a legártatlanabbak ebben a kérdésben.

Láttam egy videót, ahol mint egy modern  sci-fi-ben orosz katonát üldöznek a lövészárokban egy ukrán drónnal  több száz méteren át. A táj agyonbombázott, kietlen és pusztává égetett pokol, a katona egyedül maradt, társait már mind megölték, ott fekszenek mozdulatlanul körülötte és ő menekülne, futna az életéért,de mindhiába. Végtelenségig kiszolgáltatott emberhangya.Talán a családjára gondol, talán érzi csak percei vannak hátra és a fiatal szíve megáll örökre a bekövetkező robbanás erejében. Egy gombnyomással eltaposható, egy gyors mozdulattal megsemmisíthető. De amikor a drón fölé ér, a katona felnéz rá. Arcán nem tükröződik félelem, szemében nincsen kétségbeesés, csak mutatja ujját a torkán végig húzva, hogy nem akar meghalni. Élni szeretne. Kegyelmet kér. Igen ez a videó sajnos valóságos, sajnos valódi háborút ábrázol a lehető legnagyobb szörnyűségben. Egy ember élete másodperceken múlik, és hány emberé immár? A katona kegyelmet kap. A végén, a háborúk végén minden ember kegyelmet kap. Élünk tovább és  leéljük az éveket, amit a sors számunkra ad. Az emberek soha sem állnak a háború pártján, mert mindenki élni szeretne. Boldogulni, családot alapítani, szeretetben és megbecsülésben végigjárni a neki kiszabott  utat. Ezért nincsenek háborúpártiak és nincsenek békepártiak sem. Csupán a háború gonosz szellemével ijesztgető, az emberek félelmeivel visszaélő, hatalmukat kiterjeszteni és megőrizni akaró despoták vannak, akik a végén mindig elbuknak. Ők készíttetik a rettegést keltő plakátokat és ha érdekükben áll a háború sötét szellemének kiszolgálóivá is válnak. Az ő plakátjuk tehát soha nem “békepárti”.

Egy ballagás emléke

Ferenc pápa

Atyám én így akartam találkozni veled. A metrón utazva, vagy a 8-as buszon zötykölődve, a Plaza de Mayo világszép terének egyik padján üldögélve, vagy a külváros szegénynegyedében, ahol nyomorultak próbálgatják olcsó alkoholmámorukban az argentin tangót. Ott akartam hallgatni téged, amikor a Pampák felől fújnak a hideg szelek és a Szentháromság városában, a Jó Szelek úrnőjének, Szűz Máriának hódol az óceáni kikötő. Meséltél volna az Andok szabadságáról, az öböl felett sikoltozó sirályok ősi daláról? A nagyvárosokról, a száz mérföldekre nyúló nyitottságról. Arról, hogy kapukat kell nyitni a szívünkben, hidakat építeni lelkünk örömei és fájdalmai felett, hidakat egymáshoz, hogy belássuk ideje lenne megérinteni egymást, fekete ében bőrünkben, vagy sárga maszatos gyerek arcunkban, akár fehéren, mint a hópelyhek friss tapadása. Hogy juthattunk idáig? Hullákból építünk hegyeket, keresztekből esőerdőt, lángba akarjuk borítani világunkat? Mert nem akarjuk érteni egymást, mert nem tudunk túllátni magunk börtönén. Hallod-e! Nem kellett volna ide jönnöd, amit a világnak üzensz ,azt már régen megüzented. Láttattad egyszerűségedben, kifejezted apostoli szerénységedben és minden felett álló szeretetedben., szegényeket ölelő karjaidban. Aki hallani akarta, úgyis meghallotta. Segélykiáltásainkat azonban megneszelted emberhalló füleddel. Ezért tudjuk, mégis jönnöd kellett. Isten küldöttjeként jönnöd kellett! Most csak kérlelhetünk, esedezve esedezünk, ne hagyj itt bennünket, mert jó szelekre, jó levegőre van szükségünk. Mert ha itt hagysz bennünket,mi itt megfulladunk az önmegtagadásban, hazugságainkban és hitehagyásunkban. Foglyul ejtették nemzetünket,félrevezettek bennünket és úgy tűnik magunktól képtelenek vagyunk szabadulni, a megosztásból, a gyűlöletből, a hamisságból. Fekete fellegek országából. Ezért könyörgünk legalább hagyjál itt valamit magadból, ami ártóinknak rémuralmát végre megbontja. Valamit, ami szent irányjelzőként visszatérít bennünket ezeréves utunkra. Kérve kérünk, ne menj el!Hagyj itt nekünk valamit magadból!

Paraszti bölcsesség

Gyantás ciprus

Azt hiszem megtaláltam a Fertődi Esterházy kastély angol parkjában a fák legönzetlenebbikjét. A Gyantás ciprust, amit sokszor tévesen Gyantás cédrusnak hívnak. Ez a fa a látszat ellenére él, sőt tele van élettel. Fakéreg helyett, mély hasadásokkal, bütykökkel teli könnyen sebezhető csupasz testét kínálja égető nyári forróságnak, téli hideg szeleknek, rovarok és apró lények millióinak. Törzsén,most hogy a tavasz kirobbanóban van hangyák, bodobácsok, cincérek vonulnak tömött sorokban. Madarak,mókusok raknak fészket odvaiba, ő pedig mindezt szilárd fensőbbséggel tűri immár évtizedek óta. Azóta amióta Umlauft császári és királyi sokszorosan kitüntetett, európai hírű parktervező, 1906-ban megálmodta ezt a csodálatos kertet. Teleültettette szebbnél szebb, különlegesnél különlegesebb faegyedekkel,amelyek ma is díszítik a parkot, bohókás, kacskaringós utakkal megtoldva. Ebből a ciprus nemzetségből a kert csak két példányt őriz még, de azok az egek felé törve büszkén hirdetik, hogy az életet másokkal bőkezűen megosztva, másoknak éltetteret adva, és nem kevés áldozatot vállalva, úgy van csak igazi értelme a létezésnek, a teremtett világnak.