2018
25
02

Madonna az ösvények felett

A vándor örök útja erdei ösvények felé vezet. Ropog a friss hó lába alatt, tüdejét jéghideg levegő tölti meg. Csend fogja körül. Időtlen csend, amelyben minden apró nesz is felerősödik egyszerre. Az útelágazásnál a Madonna és gyermeke tekint le rá hirtelen. Mintha évszázadokkal ezelőtt is így történt volna. A vándorló ember megáll egy pillanatra. Rácsodálkozik a képre, de aztán újra mennie kell, tartani valami felé, ahol célba érhet. további részletek


2018
24
02

Rájli vallomása

Mindig őrködöm. Ha alszom is a körülöttem létező világot minden porcikámmal érzem. Húszezer éve az ember barátja vagyok. Egy kis gondoskodásért és szeretetért tűzbe megyek gazdámért. Megvédem családját. Mentettem sok-sok embert romok alól, vízből, hóval takartan. Életem árán is kihoztam sebesült barátaimat a harctérről. Megtaláltam az elrejtett dolgokat. Kiszagoltam a bűnhöz kötődő tárgyakat. Ha jól nevelnek a kicsik védelmezője vagyok és a rossz szándékúak ádáz ellensége. Kitartó vagyok és bátor. Elviselem a nagy hideget és a forróságot. Szeretek dolgozni és szeretek segíteni az embernek. Ám játszani is imádok. Okosnak mondanak, pedig azt hiszem csak jól megfigyeltem az emberek trükkjeit. Kevéssel is beérem, de a sokat nagyon megbecsülöm. Német juhász vagyok.


2018
24
02

Pusztul a Jordán, amelyben Jézust keresztelték

Miért pusztít el mindent az ember? Mindent amit tisztelnie és védenie kéne. A Holt tengert, ami a világ egyik csodája és amit az ugyancsak pusztulásra ítélt Jordán folyó táplál. Ebben keresztelte meg Jézust János. A kereszténység számára szent víz ez, de egyetlen keresztény  állam sem segít érdemben az ökológiai katasztrófa megakadályozásában. Persze más államok sem, de azok vallása  nem kötődik ehhez a folyóhoz. további részletek


2018
23
02

Jobbulást a kiváló sportembernek!

Egy kiváló sportemberért, élvonalbeli labdarúgóért, fiatalok százainak példaképéért aggódhatnak ezekben az órákban a soproniak. Ő a tegnapi soproni közgyűlésen lett rosszul, képviselői társai pedig azonnal a segítségére siettek. A képviselőt újra kellett éleszteni.

további részletek


2018
22
02

Jobbulást a kiváló sportembernek !

Egy kiváló sportemberért, élvonalbeli labdarúgóért, fiatalok százainak példaképéért aggódhatnak ezekben az órákban a soproniak. Ő a tegnapi soproni közgyűlésen lett rosszul, képviselői társai pedig azonnal a segítségére siettek. A képviselőt újra kellett éleszteni.

további részletek


Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide