2017
13
12

Mindszenty és a farizeusok

Kereszténynek most a legnehezebb lenni. Mert aki vallásának alaptanításaihoz hű kíván maradni az nem nézheti elégedetten a mai közállapotokat. Az igazságos embernek nem a korrupció, a hatalomvágy, a pénzimádat, a farizeusi hamisság és manipuláció fáj a legjobban, hanem a lelki posvány terjedése. Ahogyan a Jelenések könyvében áll:  “Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.” további részletek


2017
12
12

Felkelések Trianon ellen

A Leghűségesebb város példája örök érvényű. Ám amikor minden évben ezt megünnepeljük, nem szabad megfeledkezni azokról, akik az ország többi részén sem alkudtak meg a világ egyik legnagyobb igazságtalanságával. Fegyvert fogtak, mert tudták a győztes nagyhatalmak csak ezen a nyelven értenek. Sopron mellett, Balassagyarmaton, Kercaszomorban és Komáromban is felkeltek a bátor szívűek. további részletek


2017
10
12

Jeruzsálem a világ közepe

Amikor néhány évvel ezelőtt Jeruzsálem óvárosában a háromezer éves köveken jártam, tudtam, hogy a világ közepén járok. Tudtam és éreztem, hogy évszázadok óta itt dől el az emberiség sorsa és jövője. Azt hiszem ezzel a gondolattal nem vagyok egyedül. Ezért azt hiszem egyetlen világi hatalomnak sincsen joga karácsony ünnepére, a béke és szeretet, Jézus születésének ünnepére vérfürdőt hirdetni.

további részletek


2017
09
12

Sopronban legyen ingyenes !

2017. december 15-től 2018. január 1-ig a fizető parkolási övezetekben is ingyenes lesz a parkolás Sopronban. De miért nem lehet egész évben az? A kieső bevételeket például azoktól lehetne beszedni, akik itt bérelnek lakást, ideiglenesen ideköltöznek, hogy átjárhassanak Ausztriába dolgozni, de semmiképpen sem városunkban adóznak. A parkolóhelyeket mégis foglalják. további részletek


2017
07
12

Fegyverért banánt

Az idősebb korosztály még emlékezik  arra, amikor a banán luxuscikknek számított hazánkban. Évente talán egyszer telítették az üzleteket a szinte elérhetetlennek számító csemegével. Olyankor hosszú sorok álltak érte, mások a pult alól kaptak, mert a korrupció már akkor is nemzeti átokként működött. Északi szomszédunk sokkal jobb helyzetben volt, ők kiváló fegyvergyártókként, a fejlődő országoktól cserében banánt és más déli gyümölcsöket kaptak, a magyarok meg átmentek érte Csehszlovákiába. további részletek


Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide