2022
02
09
Kegyelmet az erdőnek
Kegyelmet kér az erdő és könyörög, mint mindig. Egy tegnapi kormányrendelet ugyanis szabad utat enged az irtáshoz. Megszünteti azt a tilalmat, hogy „az állam száz százalékos tulajdonában álló, a természetvédelmi, Natura 2000, tájképvédelmi vagy közjóléti elsődleges rendeltetésű, természetességi állapotú, és az erdőfelújítási kötelezettségre vonatkozó előírást alapul véve természetes mageredetű erdőfelújításra alkalmas erdőben tarvágást alkalmazzanak”. Tudom átkozottul kell a tűzifa télire. De nem lehet olyan súlyos a helyzet, hogy egyik napról a másikra hozzanak egy hatalmas károkat okozó rendeletet. Minek van akkor az évszázadok tudományos műhelyét képviselő erdészeti szakma? Mi a rendeltetésük az erdővédelem tudósainak és szakembereinek? Ha ennyire semmibe veszi őket a kormány, akkor nagyon nagy bajok vannak.
Néhány hónappal ezelőtt még komoly kampánytémája volt a kormánypártnak az erdősítés, fiatal csemetékkel ültettek be hatalmas területeket, hangzatos neveket adtak az akcióknak,( Újszülöttek erdeje stb), amit avatások követtek, magas rangú kormány tisztviselők jelenlétében adták át azokat a jövőnek.A fák, az erdők számokban kifejezhetetlen értéket képviselnek. Közvetlen szerepük van a klímavédelemben, természeti egyensúlyt képviselnek, a jövő védnökei, akikre mindig számíthatunk,hogy az egyre forróbb éghajlattól, az aszálytól megvédjenek bennünket. Most pedig egyik napról a másikra a hazánkat pusztító legnagyobb aszály közepén nekiindulhatnak a modern, nagy teljesítményű STIHL fűrészekkel. Nincs kegyelem. Immár természetvédelmi területeken is vághatnak, dönthetnek, darabolhatnak és bárhol kijelölhetnek a szállításokhoz erdei utakat, további károkat okozva. Tarra pusztíthatják a hegyoldalt és a völgyet,síkvidéket. Dehát ennyire kellene a fa? Ennyire, hogy még a szakmai tudományos műhelynek számító Soproni Egyetem szakértőit, kutatóit és oktatóit sem kérdik meg. Nem egyeztetnek velük. Egyáltalán mi a véleményük erről? És ha meg is kérdeznék a véleményüket, figyelembe vennék szakmai szempontjaikat, akkor is volna -e egyáltalán egy csekély beleszólásuk is a dolgok menetébe? Tudjuk amióta alapítványokba szervezték a felsőoktatási intézményeket valószínűleg pont az ő szerepük sínylette ezt meg leginkább.
2022
02
09
Komáromi nosztalgia
Az utcáknak,miként az embereknek is, megvan a maguk sorsa.Ez itt a József Attila utca Komáromban. Itt nőttünk fel számos utcabéli kortársammal együtt. Évtizedekkel, több,mint fél évszázaddal kell visszatekinteni, hogy a Dunára merőleges kicsi utca emlékei visszarepüljenek a múltból. És igaz, minél messzebbre kutakodik az emlékezet, annál képszerűbbek és annál pontosabbak a régi történések. Itt a hatvanas évek derekán alig volt gépjármű forgalom. Egy TEFU iroda volt a sarkon, régi Csepel teherautók forgalmának szabályozója. Ezért aztán ,amikor az utcabéli gyerekek játszottak naphosszat a József Attilán, akkor csak azokra kellett figyelni. Egyébként szabadon lehetett focizni, gokartozni, bicikli versenyeket, tenisz rangadókat és mi egymást ide szervezni. Májusban az utcai lámpák fényénél cserebogarakat gyűjteni.Aztán ott volt a mai boltocska helyén Fejei Géza temetkezési vállalkozása.Maszek vállalkozás volt ez. .Díszes halottas hintóval, régi szertartásokkal, eltűnt idők hagyományaival. Családi házunk udvarában volt a „telephely” raktára. A „szín alatt” koporsókkal, magával a gyászhintóval és egy asztalos műhellyel, ahol javítgatni, díszíteni is lehetett a szükséges kellékeket. Még fejfákat is. Emlékszem reggelenként kihallatszott a kopácsolás Géza bácsi műhelyéből, aki feldíszítette a megboldogultak utolsó útjára a koporsókat és nagyon ügyes kézzel feliratot is készített az elhunyt nevével és születési, halálozási dátumával. Lehet sokaknak morbidnak hat az ilyen gyerekkori élmény. Nekem akkoriban ez természetes volt. Sőt olyannyira természetes, hogy emlékszem amikor bújócskáztunk a legötletesebb és legmerészebb, akit aztán nem nagyon mert senki megtalálni, éppen egy üres koporsóba bújt. Hát ezek a nem mindennapi életképek is hozzátartoztak az utca képéhez. Miként Berka István szabómester varrodája, Both András fogtechnikus műhelye, ahol barátommal Both Bandival, a mester fiával, ámulattal néztük a műfogsorok mesteri kialakítását, a fúrást-faragást, szagoltuk a különleges illatokat, amit a műgyanta árasztott magából és aztán az elkészült pótlás számtalan rászoruló életét könnyítette meg. Egykori házunk mellett, amelynek négy ablaka a képen látható, ott húzódik Baliga Tibi barátomék háza. Ő sajnos két évvel ezelőtt már meghalt, de én úgy látom őt, mintha ott állna most is mellettem. Vele rengeteget játszottunk az utcában, és udvarunkon is. Bátran elmondhatom, ha nem lett volna ilyen csodálatos gyerekkorunk, akkor színtelenebb felnőtt világot is éltünk volna.
Miként a Both család fejének, úgy az én apámnak is volt műhelye. Ő rádió és tv szerelő volt. Egyszer újságíró lepte meg, mert furcsának találta,hogy édesapám cégtábláján Dr.Kuntz Zoltán felirat díszeleg. Hogy lehetséges az, hogy egy műszerész jogi doktori címet tulajdonít magának? Ez valamiféle trükk lehet, törte a fejét derék riporterünk. Aztán mi mást sem tehetett, minthogy bekopogott apámhoz. Ott aztán megtudta, hogy apám valóban jogi doktorátussal rendelkezik, csakhogy a Kádár rendszerben, mint gyanús , reakciós elem ezt a foglalkozást évekig nem űzhette, így lett belőle rádió és tv szerelő. A történethez persze az is hozzá tartozik, hogy ezt természetesen, a Dolgozók Lapjának munkatársa nem írhatta meg akkoriban, de azért utólag is elolvasva azt a régi cikket, az újságíró tisztességére legyen mondva, semmi rosszindulatút nem fabrikált össze. Márpedig ez a maszekvilág idejében ugyancsak ritkaságnak számított. Nincsen annyi rendelkezésre álló hely, amiben el lehetne mondani a József Attila utca néhai lakóinak és magának az utcának a történetét. Sok-sok oldal sem adná vissza azt a korszakot, azt az életet, ami az akkoriban még csendes kis utcában zajlott. Úgy gondolom majd máskor, ha időm engedi, folytatom. Mostanra azonban még annyit feltétlenül hozzá kell tennem, hogy szerintem az utca mára nagyon sokat változott és sajnos nem a javára. Hiányzik innen a sok-sok gyerek, az utcai zsibongás, a számos különleges karakter a felnőttek világából és a sok színes, érdekes történet, ami szebbé és jobbá tette akkori életünket, Na de ezt, mint már írtam, talán majd máskor…
2022
28
07
A közeledő dráma
A dráma közelebb,mint valaha. És úgy teszünk,mint akik nem érintettek a fenyegető árnyak kiterjedése miatt. Amerre mozdulunk mindenütt ijesztő jelek tornyosulnak. A boltokban égbeszökkenő árak, a földeken fojtogató szárazság, sok kutunkban vízhiány, közelünkben háború. Van egy országunk, amely mint egy elszabadult mozgósziget a Szküllák és Kharübdiszek között hánykolódik. Van aki úgy látja minden rendben van és nagy elánnal bizonygatja is: Előre megyünk. Még többen úgy látják hosszú ideje viharban állunk és már süllyedünk.Elég az online oldalak kommentjeit olvasni. Azok legalább őszinték és igazak. (Véletlenül sem a propaganda uralta médiát!) Ott vergődő szívek, aggódó lelkek, dühtől szikrázó gondolatok, földig hajolt szomorúság tükröződik vissza. Perzsel az indulat, lángol a gyűlölet. De ki ellen.? Ember ember ellen, magyar magyar ellen. Hát ki hazudik itt nyakra főre? Kik vezetik a népet az orránál fogva egy elszabadult őrületben, aminek a végét még senki sem látja. Miért nem nyitja ki a szemét mindenki ? Miért jó vaknak lenni, vagy nem gondolkodni, miért jó önmagunkat is becsapni ?Miben hisznek még? Miben remélnek? Vagy miben annyira biztosak? Hát egy cseppet sem félnek, egy békének és biztonságnak hazudott ámításban? Ami a fővezér szerint a legkeményebb valutánk most. A hatalmon lévők letagadják, hogy forintunk haldoklik, de akinek van még annak is fogy a pénze. És óriásiak a veszteségeink, nem vétózó vétózásaink miatt. Európa becsületünk vésztartalékon áll.
Egyre kevesebben markolják a júdási jussot is. Már a tűzhöz közel nyalakodóknak és alakoskodóknak, a csókos brigantiknak sem jut belőle elegendő. De mi is az elég? Elég egy milliós divattáska, egy műremek karóra, luxusjacht, magánrepülő, tengerentúli és tengerparti nyaralók, a tönkre vágott Balaton mellé sorjázott új gazdagság, a külföldi utak? Oligarchikus milliárdok, ellopott országvagyon? Az urizálás egy letűnt világ félrebicsakló feltámasztására? Az úgynevezett ántik jó élet? A feudális önhittség? A díszmagyar hivalkodás? A páváskodó uram-bátyámkodás és a dögletes mutyizás? Ezért megéri? Ezért megéri hamis magyarkodással túlélni a túlélhetetlent? Meddig fokozható ez még ? Mikor húzza már meg valaki végre a vészféket? Emberek, nem látjátok szakadék jön!!! Ébresztő!
(A felvételt közreadta Lagler Károly a Fertő tó mai állapotáról. Az eredeti felvételt Franz Jüly készítette Breitenbrunnál, azaz Széleskútnál.)
2022
28
07
A mama baracklekvárja
Talán alábecsüljük magunkat. Talán nem gondoljuk, hogy a mama lekvárjának illata még ott van a levegőben. Hiszen mivé leszünk, ha elveszítjük anyáink általi önmagunkat. Ha kibújunk a Teremtés láncolatából és engedünk a háborúk, a gyűlölködések, a feszítő indulatok és a harag átkának. Forr a világ körülöttünk és bennünk is, mert engedünk a csábításnak, engedünk az ígérgetéseknek, a magyarázkodásoknak, szó nélkül eltűrjük, hogy orrunknál fogva vezessenek. Csak élni szeretnénk, de nem hagyják azt sem, hogy békében főzzük meg a néhai anyáink receptjeit. Politikai viharokat támasztanak körülöttünk, sötét gondolatokkal ijesztgetnek és nem hagynak őszintén embernek lenni. Útvesztőbe jutottunk. Mennyire tehetünk mi róla? Hagytuk, hogy így legyen? Hazudnak a tegnapról, és hazudnak a máról, minden tiszta gondolatunkat fekete, ragacsos mocskos masszába akarják mártani. Jobb életet és gazdagodást ígérnek, miközben lelkünket csontig kopaszítják. És amikor csődbe jutnak gazságaik miatt, még mindig utat akarnak mutatni, de ők is tudják, a pusztulásba. Nem, nem mehet ez így tovább! Nem hagyhatjuk el anyáinkat, nem fordíthatunk hátat a Teremtés útjának. Mi nem erre születtünk, mi nem ilyen életzsákot kaptunk a vándorláshoz. Az őseink által elkezdett utat folytatnunk kell, vissza kell térnünk oda, ahol eltévedtünk. Nem hihetünk romlott elméjű politikusoknak, álkeresztény képmutatóknak, nem hihetünk az anyag brutális kiszolgálóiban. A javakban dúskálni akaró, kielégíthetetlen felzabálóknak, a hamis prófétáknak, a vérszagra őrjöngőknek. A tiszta szívűeknek kell hinnünk, akik egyre kevesebben vannak, tartsunk velük amíg nem késő. Emlékezzünk a mamánk lekvárjára, aminek illata még ott van a levegőben. Emlékezünk anyáink bevált receptjeire. Nem látod, de könyörögve fogják kezünket, hogy visszarántsanak. Még gyerekként őket láttuk a fazék felett, amint gondosan főzték a lekvárt, meg az ételeket, ők tápláltak bennünket és adták az életet. Velük kell tartanunk,akik mosolyt varázsoltak arcunkra és szeretettel ajándékoztak meg egy életre.