Az alvó tündérke
Hatodik részlet új könyvemből, amely december elején jelenik meg. Egy család sorsjátszmái kétszáz év tükrében. Főszereplője egy híres magyar orvos-kórbocnok, Arányi Lajos György, akinek családfája és utódai is továbbviszik az elmúlás, a halál kérdéseit faggató sorjátszmákat. A végig izgalmas és komoly filozófiai gondolatokat felvető kötet valójában kétszáz év családregénye is egyben. Küzdelmekkel, szerelmi drámákkal, történelmi viharokkal keretezve.
Arányi Buda ostrománál
Ötödik részlet új könyvemből, amely december elején jelenik meg. Egy család sorsjátszmái kétszáz év tükrében. Főszereplője egy híres magyar orvos-kórbocnok, Arányi Lajos György, akinek családfája és utódai is továbbviszik az elmúlás, a halál kérdéseit faggató sorjátszmákat. A végig izgalmas és komoly filozófiai gondolatokat felvető kötet valójában kétszáz év családregénye is egyben. Küzdelmekkel, szerelmi drámákkal, történelmi viharokkal keretezve.
Arányi Buda ostrománál
A császári védősereg látva a honvédek beözönlését megkísérelt még egy végső rohamot. Heinzi személyesen állt a támadás élére. Elszántan indította rohamra a felsorakozott két gyalogos századot, melyeket a Bécsi kaputól érkezett két fél század muskétás határőr is támogatott. Kitörtek a Fő térre, de a roham itt elakadt, gyilkos össztűzbe kerültek és ekkor érte Heinzit a halálos lövés. A gyomrába fúródott a puskagolyó, egyes szemtanúk szerint hangtalanul hanyatlott egyik hadnagya karjai közé. Más források azonban azt állítják még ekkor is katonáit biztatta:
– Csak előre! Rohamra fiúk! Ki kell vernetek őket!
A császáriak azonban látva tábornokuk elestét lassan hátrálni kezdtek a Dísz tér felé. A súlyosan sebesült vezérőrnagyot tisztjei kivonszolták a tűzvonalból. Ideiglenesen a tüzér laktanyában kötözték be vérző sebét, majd innen átvitték az Iskola téri épületbe, az orvos-főnök szobájába. Akkor már rengeteg vért veszített, így az orvos sem tudott segíteni rajta. A fővezér itt halt meg egyik századosa karjában, de még előtte üzenetet küldött futárjával a Vízmű erődbe, Allnoch ezredesnek, hogy vegye át a főparancsnokságot. Helyettesítse őt teljhatalommal mindenben. Tartson ki, amíg a felmentő sereg meg nem érkezik.
Allnoch, miután kézhez kapta Heinzi üzenetét, minden rendelkezésére álló katonát a várba irányított. Két század a külső falakról a várfal mentén a Halász-bástyán át jutott be, másik két századát a Várkerten át küldte a Palotába. Ezt a csapatot a Várhegyre menet minden irányból lőtték a magyarok, már nem tudták elérni céljukat. Közülük a legtöbben elestek. A maradék végül a Palota kertjében magyar fogságba esett és egytől- egyig megadta magát.
Allnoch tudta, hogy minden elveszett, a vár most már a magyar honvédseregé. Mégsem adta meg a magát, fogát összeszorítva, maga is könnyebb arcsebtől vérezve egy maroknyi gyalogossal a Lánchíd nyugati hídfőjéhez vonult vissza. Felkészült a végsőkig tartó küzdelemre. A honvédek rohamát már képtelenek voltak feltartoztatni, így végső elkeseredésében és bosszúszomjában a híd felrobbantását határozta el. Az egyre közeledő honvédek még látták, amint a gyújtózsinór mellett álló árkásznak parancsot adott a híd felrobbantására, ő azonban habozott teljesíteni azt. Ekkor az ezredes pisztolyt rántott és a katonát főbe lőtte, majd másik fegyverével a legközelebbi lőporszekrénybe eresztett golyót. A detonáció ízekre szaggatta az ezredest, és a körülötte álló embereit is megsebesítette, de a híd szerencsére alig sérült meg: csak néhány függőtartó görbült el.
A vár déli részét már teljesen a magyar sereg birtokolta, de az északi bástyákon még a császári lobogó lengett. A vár ezt a részét Knezich csapatainak kellett elfoglalnia. A tervek szerint három zászlóaljnak a Bécsi kaput és a VI. rondella környékét kellett bevennie, míg másik három zászlóaljnak a IV. és V. bástyák ellen kellett támadnia. A várban még tartott a heves küzdelem, ám itt még mindig némák maradtak a fegyverek. Nagy Sándortól 5 óra körül hír érkezett, mely szerint már kilenc zászlóalj bejutott a várba és teljes erővel folytatja a harcot. Knezich csak ekkor adta ki a támadási parancsot. A Bécsi-kapunál emelt torlaszt a korábban előkészített bombákkal akarták felrobbantani. A kapu őrsége az önkéntes rohamcsapatot lemészárolta, ezért a harmadik honvédzászlóalj szuronyrohamot intézett ellenük. Tőlük nyugatra a VI. rondellánál a 42. honvédzászlóalj, a 60. gyalogezred harmadik zászlóalja és két honvédvadász század létrákon igyekezett bejutni a várba. Gyilkos muskéta- és kartácszápor fogadta a támadókat, de ezen a napon a magyar katonákat már nem lehetett megállítani. A honvédek olyan gyorsan küzdötték le az akadályokat és falakat, hogy a császári katonák képtelenek voltak még egyszer megtölteni fegyvereiket.
Halálos és elkeseredett kézitusa kezdődött. Itt is rengeteg dolga akadt a honvédorvosoknak, akik Arányi irányításával a hadijelentések alapján újabb és újabb helyszínekre indultak segíteni. Amiként elhatározták, nem nézték azt sem, hogy milyen egyenruhát viseltek a sebesültek, melyik táborhoz tartoztak, próbáltak mindenkit megmenteni. Ezért is döbbentek meg, amikor eljutott hozzájuk a hír, hogy Görgei parancsa szerint: ”A vár őrségének nincs kegyelem! Nem ejtünk foglyokat!”.
A védők közül sokan elestek, a szerencsések harcolva-hátrálva a laktanyák felé menekültek. A honvédek utánuk rohamoztak, karddal és szuronyokkal vagdalták a menekülőket, császáriak zárt rendje perceken belül felbomlott. Vérben fürdő sebesültek és halottak borították a kövezetet. Az első véres összecsapások után azonban a honvédek vérszomja lecsillapodott. Nem teljesítették Görgei kegyetlen parancsát. Odaengedték a szanitéceket a sebesültekhez. Szekerek kanyarodtak fel a várdombra, azokra gyűjtötték a még életben maradottakat.
Leiningen később így jellemezte a magyar támadást:„Borzasztó öldöklés! Kezdetben nincs pardon. Végére elcsendesül a düh.”
A győztes honvédek zászlaját, a Zala vármegyei Lebesbényi Püspöki Gracián, honvéd hadnagy, tűzte ki elsőként a visszafoglalt budai várra. Örömujjongás fogadta a Szűzmáriás, Kossuth címeres lobogót. Sokan fegyvereiket is elsütötték a diadal hírére. Ölelték egymást a győztes ostromlók és kuruc katonadalokat énekeltek. A vár reggel hétkor már teljes egészében a magyar sereg kezén volt. Elnémultak a fegyverek és a magyar katonák végre kicsit megpihenhettek, most érezték először a tavasz illatát, mert órákkal azelőtt csak a puskapor, a füst és a vér szagát szimatolhatták. A Duna két partján a pesti és budai nép is lassan kimerészkedett búvóhelyeikről. Néma csodálattal néztek fel a rommá harcolt, de így is büszke várra.
A május 4. és 21. közötti ostrom alatt az osztrák hadsereg négy elsőrendű hadosztályát veszítette el, 710 katona elesett, 4200 fő, köztük 113 tiszt hadifogságba került. A harc 370 magyar honvéd életét követelte, és 670-en sebesültek meg. Arányi Lajos György és honvédorvosai, valamint a szanitécek rengeteg emberéletet mentettek meg.
A könyv előrendelhető a kuntz.zoltan@gmail címen vagy facebook oldalamon!!! Az új kötetet ezúttal is az Oriold és Társai könyvkiadó jelenteti meg!
Festmény: Than Károly, Buda visszavétele 1849
Sírkövek a budapesti Duna-parton
Időnként felébred a rombolási vágy egynémely embertársunkban. Ilyenkor szobrokat, sírköveket, padokat, buszmegállókat zúznak össze és még sorolhatnánk kedvenc céltárgyaikat. Ezt az aljas vágyat sajnos ősidők óta hordozza magával az emberiség. Mindezt beteges vagy módosult lelki és tudatállapot, kétségbeesés, bosszú, politikai indulat, és sok más nem éppen nemes emberi ösztönzés táplálhatja. további részletek
Az Anna teherhajó pusztulása
Negyedik részlet új könyvemből, amely december elején jelenik meg. Egy család sorsjátszmái kétszáz év tükrében. Főszereplője egy híres magyar orvos-kórbocnok, Arányi Lajos György, akinek családfája és utódai is továbbviszik az elmúlás, a halál kérdéseit faggató sorjátszmákat. A végig izgalmas és komoly filozófiai gondolatokat felvető kötet valójában kétszáz év családregénye is egyben. Küzdelmekkel, szerelmi drámákkal, történelmi viharokkal keretezve. további részletek
Szegő János 56-ja.
Szegő János, akkor a hegyoldalban volt. Kétezer méter magason a Fogarasban. A süvítő szelek és a vastag füvek hazájában. Kétszáz jószágra vigyázott. Tudós pásztor emberként a mívesen faragott botjára akasztotta cifraszűrét, és tudta akörül ott maradnak az állatok a parancs szavára, még ha ő valamiért messze is jár. további részletek