Komáromi nosztalgia
A közeledő dráma
A mama baracklekvárja
Talán alábecsüljük magunkat. Talán nem gondoljuk, hogy a mama lekvárjának illata még ott van a levegőben. Hiszen mivé leszünk, ha elveszítjük anyáink általi önmagunkat. Ha kibújunk a Teremtés láncolatából és engedünk a háborúk, a gyűlölködések, a feszítő indulatok és a harag átkának. Forr a világ körülöttünk és bennünk is, mert engedünk a csábításnak, engedünk az ígérgetéseknek, a magyarázkodásoknak, szó nélkül eltűrjük, hogy orrunknál fogva vezessenek. Csak élni szeretnénk, de nem hagyják azt sem, hogy békében főzzük meg a néhai anyáink receptjeit. Politikai viharokat támasztanak körülöttünk, sötét gondolatokkal ijesztgetnek és nem hagynak őszintén embernek lenni. Útvesztőbe jutottunk. Mennyire tehetünk mi róla? Hagytuk, hogy így legyen? Hazudnak a tegnapról, és hazudnak a máról, minden tiszta gondolatunkat fekete, ragacsos mocskos masszába akarják mártani. Jobb életet és gazdagodást ígérnek, miközben lelkünket csontig kopaszítják. És amikor csődbe jutnak gazságaik miatt, még mindig utat akarnak mutatni, de ők is tudják, a pusztulásba. Nem, nem mehet ez így tovább! Nem hagyhatjuk el anyáinkat, nem fordíthatunk hátat a Teremtés útjának. Mi nem erre születtünk, mi nem ilyen életzsákot kaptunk a vándorláshoz. Az őseink által elkezdett utat folytatnunk kell, vissza kell térnünk oda, ahol eltévedtünk. Nem hihetünk romlott elméjű politikusoknak, álkeresztény képmutatóknak, nem hihetünk az anyag brutális kiszolgálóiban. A javakban dúskálni akaró, kielégíthetetlen felzabálóknak, a hamis prófétáknak, a vérszagra őrjöngőknek. A tiszta szívűeknek kell hinnünk, akik egyre kevesebben vannak, tartsunk velük amíg nem késő. Emlékezzünk a mamánk lekvárjára, aminek illata még ott van a levegőben. Emlékezünk anyáink bevált receptjeire. Nem látod, de könyörögve fogják kezünket, hogy visszarántsanak. Még gyerekként őket láttuk a fazék felett, amint gondosan főzték a lekvárt, meg az ételeket, ők tápláltak bennünket és adták az életet. Velük kell tartanunk,akik mosolyt varázsoltak arcunkra és szeretettel ajándékoztak meg egy életre.
Petőfi és Lord Byron
Petőfiről jut eszembe, hogy abban az évben amikor megszületett, pontosan akkor tört ki a görög szabadságharc a 350 éves török uralom ellenében. Ebben a küzdelemben komoly szerepet vívott ki magának az európai romantika nagy költője Lord Byron. A botrányhősnek és kalandornak számító angol költő, akinek főnemesi rangját már-már veszélybe sodorták számos nőügyei, végül elmenekült görög földre. Itt sem hagyta cserben forró vére, és sok athéni hölgynek hódította meg a szívét, azonban a szabadságharc hírére maga is támogatni kezdte a lázadó görögök harcát.1824 januárjában Nyugat-Görögországban szállt partra. Kitűnő vezetőnek bizonyult, aki összhangba tudta hozni a marakodó frakciók ellentétes elképzeléseit. Vagyona nagyobbik részét a hadjáratok támogatására költötte, maradékát pedig a szabadságharcosoknak adta. Halála előtt három hónappal megírta saját sírversét is. Magát sem kímélte, maláriát kapott és 1824. április 19-én meghalt. Holttestét Angliába szállították, s Nottinghamben temették el. A görög nép azonban ma is büszkén és tisztelettel őrzi emlékét. Megbecsülésének jeleként az athéni történeti múzeumban külön emlékszobát rendeztek be számára. Őrzik hajfonatait, egykori íróasztalát és kardját, valamint tábori ágyát is, amelyen meghalt. Ami pedig a mi Petőfi Sándorunk és Lord Byron költészetének összefüggését illeti, a romantika nagy hatással volt forradalmár poétánkra is. Sok művében felfedezhetjük ennek nyomait. Sőt mi több, Petőfi le is fordította Byron több költeményét magyarra. Jövő évben a görög szabadságharc kezdetének és Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját ünnepeljük, mi európaiak.
Odüsszeuszról
Apai ágon dédapám hajós volt. Dunai kereskedelmi uszály kormányosa. Egy hirtelen jött hatalmas viharban vesztette el az életét, mindvégig védve a hajójának szállítmányát.Ezért nekem a vizek, a folyók,a tavak és a tengerek többet jelentenek, mint az erdők, az alföldek és a hegyek. Amikor pedig diákkoromban és még sokszor később is Homéroszt olvastam valósággal felizzott a képzeletem. Ekkor Odüsszeusszal együtt kalandoztam a görög Kikládok csodálatos szigetvilágában. Voltam a kikónok földjén és a küklopszok szigetén. Találkoztam a szelek királyával és rettegtem az emberevő óriástól. Bűbájával és földöntúli szépségével elvarázsolt engem is Kalüpszó nimfa. Nem tehettem hát mást, mint a minap Hydro kikötőjében engedtem a Homérosz okozta régi hatásoknak, a képek varázsának, a megelevenedett szigetvilág csodájának. Csak ültem és nem tudtam mozdulni, belém fagyott a jelen, mesélt a múlt édes és csodásan szikrázó emlékeket. Mintha ott jártam volna egykor Odüsszeusszal, az egyik tengerészeként. Egytől egyig átéltem a kalandokat, a tengeri bolyongás izgalmát és szigetről szigetre utaztam a kék tengeren a fűszerillatú mediterrán szelek szárnyán. Elfelejtettem egy időre honnan jöttem és hová kell majd visszatérnem…