2022
27
06

Sopron a stratégiai színhely

Sopron immár stratégiai színhellyé vált az Orbán kormány számára. Stratégiai és spirituális helyszínné is egyben. Úgy tűnik a miniszterelnök nagyon szereti Sopront. Sőt mi több talán már-már valamiféle mágikus várakozással tekint a Leghűségesebb városra. Az pedig hozzá is a leghűségesebb minden hűséges városok közt. Hiszen itt még soha nem érte csalódás. Egyre gyakrabban választja tehát sordöntő összejövetelek célpontjául városunkat. És valljuk be a soproniak jó része is imádja, rajongva viszont szereti kormányfőnket immár jó hosszú ideje. Nincsen ebben semmi rossz. Sopron a narancsbőrűek legnagyobb fellegvára, ezt most már határozottan állíthatjuk. Bár igaz ennek a találkozónak némi kényelmetlenségei is adódhatnak, hiszen két napig a sopronbánfalvi kolostor környékén lakók képtelenek lesznek majd telefonálni és sok lesz az ellenőrzés városszerte is. Mozgósítva lesznek a rend őrei, a mentők és a tűzoltók . Reméljük nagy tettekre hajtja őket az a bizonyos parraghi adrenalin löket.
A jövő héten kedden és szerdán a magyar nyugat legnyugatibb templomhegyén teszik majd próbára szellemi képességeiket országunk új és régi vezetői. Izgatott, háborús, árstoppos, Brüsszel viharaitól megtépázott időszakban, amikor a legkisebb mondatnak is nagy jelentősége van. És ha a Lajtán túlról nem is érkeznek majd dícsőítő szavak, sőt egyre gyakoribb nemtetszést nyilvánító intézkedések történnek majd, és magát a kormányfőt érintő támadások jönnek onnan sorozatban, abban biztosak lehetünk,hogy a tökéletesen birtokba vett magyar közmédia nem fog majd fukarkodni a dicshimnuszokkal. A helyszín kiválasztása pedig azért is ötletes, mert az osztrák határ mindössze pár kilométerre lesz, Bécs pedig alig több,mint hatvanra légvonalban. Onnan kívánta az elmúlt napokban az állami köztévé egyik főszereplője kormányfőnknek a halálát. Lássuk be nagyon csúnya dolog volt ez, a sógorok is belátták és már elnézést is kértek érte. Igaz tudjuk Orbán Viktor is földi halandó. Éppen ezért igencsak gyalázatos volt az osztrák állami televizíó második vezetőjének azt kivánnia ,hogy a magyarhon első vezetője szívinfarktus által is elhunyhatna. Mindezt pedig csak azért mert a hatalmas vagyonnal rendelkező és a szovjet időszakban KGB ügynökként és besúgóként ténykedő Kirill pátriárkát, Moszkva és egész Oroszország pátriárkáját ő megvédte és visszavonatta az ellene kiszabni készülő vétót. Persze nemcsak az osztrák állami tévében háborodtak fel Putyin egyik legjobb barátja és az Ukrajna ellen indított háború lelkes híve ellen tervezett nyugati vétó megtorpedózása miatt. Egyszerűre zárva, szerintem mindez nézőpont, lelkiismeret és jóízlés dolga . Országunkban ahol még mindig nem hozták nyilvánosságra a teljes ügynöklistát lehet,hogy nem sok vizet zavar. Ha Orbán a megszokott formájában lesz, biztosan nem hagyja majd ki a szurka-piszkát, mert ami azt illeti valamikor volt nekünk egy Mátyásunk, aki Sopronból Bécset is elfoglalta. És mit ad Isten volt egy másik Mátyásunk,aki a soproni Széchenyi gimnázium múlt századi elődjében koptatta a iskolapadot. Ő nagy Moszkva barát volt. Hű de meg akarta leckéztetni az imperialista Nyugatot.
Annyi bizonyos Sopronban a jövő héten megint összefutnak a történelmi szálak. A lecke most is fel lesz adva. Hogyan tovább Orbán Viktor? ( A képen a tervezett kormányülés helyszíne)

2022
03
06

Otthonra lelt a soproni zsidók hitélete

Mint egy különös álomképben, úgy kopognak a léptek az esőcseppes soproni utcaköveken. Zsidó férfiak igyekeznek a zsinagógába. Csípős tavaszi szél cibálja ruháikat. Még nem viselnek kötelezően kipát, vagy kalapot, de a külön csoportban vonuló fiatal nők és idősebb asszonyok már kendővel fedik be hajfonataikat. Akkor még Zsidó utca volt a neve a középkori soproni belváros legszűkebb utcájának. Néhány évtizeddel később utcanévcserére került sor. Ez pedig már akkor történt, amikor a soproni zsidók visszatérhettek  a városba Nagy Lajos király előbb kiűzető, majd később visszaengedő rendelete alapján. Az utcájuk nevét azonban Zsidó utcáról Új utcára nevezték át. Mint kiderült bölcsen tették, mert ez az utca, amelyen most megint Tórát vonultató zsidók lépdeltek, már “új” marad az évszázadok hatalmas vonulatában mindörökre. Hiszen kiállta az idők próbáját, történelmi sorsfordulókat, virágzást és üldöztetést, elismerést és megaláztatást, boldogságot és fájdalmat, tömeges halált. Trombiták, kürtök zengték világgá, hogy a vén Ispotály ott van a helyén, és megújult , gyönyörűvé válhatott, ott az Ó-zsinagóga mellett, amelynek nyolcszáz éves falai Európa szerte különlegességnek számítanak.

– Megjöttünk, újra itt vagyunk, együtt vagyunk ősi hitünkben és törvényeikben tovább élve, mi megmaradottak. Ezt sugározta a  felvonulók arcára kiülő öröm, akik magasra tartották Tórájukat. – Hát ünnepeljünk, mert nagy nap ez a mai. Világraszóló és immár a történelem része. Hát ünnepeljünk, térjünk vissza a régi falak közé. És akkor ünnepeltek, éppen tegnap, 2022. június második napján, bizonyosan az Örökkévaló biztató mosolya mellett, mert nem kevesebbet tettek, mint  felélesztették a hagyományaikat, jóval több, mint ötezer év törvényeit, szokásait és kultúráját a historikus soproni utcában.

Az Ispotály épületét  betegek ápolására használtak 800 évvel ezelőtt. A mostani felújítására 20 millió forintot fordított a soproni önkormányzat saját forrásból. A Soproni Zsidó Hitközség  ide költözhet be, hogy a zsidóság ünnepeit megtarthassa és fejlődő közösséget építsen. Ezen kívül  többek között kialakíthattak  egy oktatási termet is, így ha egy-egy  diákcsoport érkezik és szeretne megismerkedni egy zsidó vidéki közösség múltjával, hagyományaival, akkor itt le tudnak ülni, mellékhelyiség és ruhatár is van.

Az avató szertartás részeként  ünnepélyesen felszögezték a Mezúzát , a Tórát őriző helyiség ajtófélfájára, amit a soproni zsidók doyenje tehetett meg elsőként , igazi tiszteletbeli feladatként, mint sokat látott, sokat tapasztalt öreg úr, akit gyengéd szeretettel, ölelve, óvva kísértek oda a székéből a bejáratig. Azután valamennyien Tóra olvasásra indultak. Sok-sok év után az itteni elsőre. Miközben az udvaron a múlt nagyon mély kútjából feléledő jiddis dalokat énekeltek a meghívott előadók, azok bezengték  a különleges hangulatú teret. Erejük, örömük és vigadásuk elsöprő spirituális erejével. Időtlenül és elragadóan.

 

 

 


2022
31
05

Hová lettél levelibéka?

A háború és annak hatásai mindenkit egyoldalú figyelemre kényszerítenek. Amellett most elsikkadnak a hírekben közölt extrém környezeti változások, hogy az Északi sarkon 30 fok feletti meleget mérnek és rohamtempóban olvadnak a jéghegyek, meg hogy Dél -Indiában árnyékban soha nem tapasztalt hőség osztja a halált. Itt a Kárpát-medencében gyakorlatilag kicserélődik a növényvilág, új fajok érkeznek és a régiek kipusztulnak. Soha nem látott rovarok ijesztgetnek bennünket kártevéseikkel, no meg eltűnnek gyerekkorunk lepkefajtái, a tücskök, a siklók, gyíkok. Nyári estéken hiányolhatjuk a sünöket, mókusokat és a baglyokat. Hová lesz a világ? Ki figyel még az embargós olajon, az árstoppos benzinen , a fenyegető élelmiszerhiányon és a rohanó infláción kívül bármi másra is? A minap nagyon megdöbbentem,mert  azt tapasztaltam, hogy hiába esett az elmúlt napokban viszonylag sok eső, a kertekben a növények mégis kókadozni kezdtek. Kevés a csapadék ahhoz, hogy pótolja a több hónapos aszály szárazságát. Még mindig szomjazik a föld. Az Ikva patak vízszintje órák alatt visszaállt  és most megint alig csordogál. És mintha hiába keresném a soproni erdők gyönyörű virágait. Csapadékosabb, páradúsabb környezet kéne tömeges megjelenésükhöz. Amikor 35 évvel ezelőtt Sopronba  érkeztem, egészen más volt itt az erdő és a hegyek természeti világa. Sokkal burjánzóbb és zöldebb volt minden. Nem hinném,hogy  csak én emlékezem rosszul.

A természet tudósai szerint  fél évszázada egészen más éghajlati környezetben éltünk. Emlékképeim is akadnak arról, hogy gyerekkoromban a rétek fölött milliónyi rovar döngicsélt, a nyárnak ez adta meg a muzsikáját és hangulatát. Virágok százai nyíltak mindenütt elkápráztatva mindenkit. Gazdagabb és tarkább  élővilág köszöntött ránk, hacsak egy kis sétát is tettünk a természetben.De ahogy számos faj eltűnt az életünkből, úgy homályosultak  el az évszakok jellemzői is. A mostani hét elején hajnalban még dermesztő hideg volt, majdnem télies hőmérséklettel, de már érezhetjük a következő napokban, ha nem is hőhullám, de forróság érkezik. Maga az ember is nehezen alkalmazkodik az ilyen  hirtelen változásokhoz, hát még a természet. De persze ki gondol most erre, amikor a háború félelme borzongatja  a lelkünket és félünk a kiterjedésétől, a nélkülözésektől és valljuk be első tüneteként a kényelmetlenségektől, majd az elkövetkezőkben talán még az elszegényedéstől és meglehet a szenvedésektől is.

Parány emberi léptékünkben képtelenek vagyunk többfelé is koncentrálni, talán majd a tudósok, a politikusok megoldják a feltülekedő gondokat. Ebben reménykedünk. Ám ahogy a környezet és a természet pusztulásáról érkeznek az elrettentő hírek, rá kell ébrednünk, hogy szinte semmi sem változik, a  problémák csak szaporodnak. Elég ha csak a legutóbbi fájó hírre, a Sajó folyó gyors pusztulására gondolunk.

Hatéves koromban nagymamám balatoni házában az udvaron levelibékák tucatjai éltek. Az orgonabokor és a málnás is tele volt velük. Anyám megfogott egy-egy példányt. Az aranyos kis zöld állatkákat egy befőttes üvegbe tette és leveleket, füvet, meg legyeket rakott melléjük. Így csodálhattam meg a békák életét. Igaz csak egy napra kaptam engedélyt erre, mert aztán újra szabadon engedtük őket. Ám ez a rövid idő is csoda volt a számomra. Naphosszat figyeltem az apró békák ügyes mozgását, ahogy egyik fűszálról a másikra másztak. És boldog voltam,hogy közel kerülhettem életük részleteihez. Azóta a levelibékák eltűntek. Nem csupán nagyanyám egykori házából, de a megszokott élőhelyeiken is csak elvétve látni már őket. Eltűntek, mint az élet annyi más apró szépsége is. Jobban kellett volna vigyáznunk rájuk. És most immár felfokozódva az élet hatalmas tétje az is, hogy vajon ránk emberekre is sor kerülhet ? Hogyan tudnánk megállítani a rombolást?


2022
27
05

Röviden az orosz világképről

A fegyverek szavával soha nem lehet megérteni egymást. Ahhoz, hogy egy nép lelki indíttatásait megértsük alaposan a dolgok mélyére kell néznünk. Az orosz vallásosság ősi gyökerei egy olyan világképbe torkollanak, ahol nem a mennyek birodalma az elsődleges, hanem a Földanya mítosza a döntő. Az anyáé, akinek nincs “mennyei vőlegénye”. A nyugati látásmód ellentéteként, ő Anya és nem Szűz. Ezért érdekes és különös jelenség volt az óorosz vallási kultuszban az úgynevezett “földbe gyónás” is. A bűnöket egy kiásott gödörbe súgták bele, amit aztán betakartak. Az orosz néplélek nagy ismerője, Dosztojevszkij rántja le a leplet regényeiben az orosz lélek archetípusairól, az erős faji és általában véve vett kollektív érzésről, az egyén szabadságának és kezdeményezőkészségének a lebecsüléséről, a női alárendelődésről, és az uralkodó feltétlen uralmának elfogadásáról, meg aztán a kegyetlenkedésre válaszként fellépő mély alázatról, amely szinte az önmegsemmisítésig vezet. Hát akkor a kérdés továbbra is fennáll, Kelet vagy Nyugat? Vagyis mi itt a döntő ebben a kérdésben, a nyugati kereszténység, az egyén szabadságának és az ókori görögöktől megörökölt demokráciának szellemisége, vagy a keleti kollektív tömegalázat és misztikum, egyetlen, napjainkban elnöknek nevezett uralkodó halálos, és beláthatatlan kimenetű szolgálatában ?A dolgok bizony ilyen mélyre vezethetnek és ha meg akarjuk érteni más népek, és a népek vezetőinek indíttatásait a múlt nagyon mély kútjába kell leásnunk. Valószínűleg megéri ez a fáradozás, mert mint felül írtam a fegyverek szavával soha nem lehet megérteni egymást. Itt több tudásra, több közeledésre, türelemre és főként kölcsönös megbecsülésre volna szükség. Mert minden egykoron kezdődött el, sok- sok ezer évvel ezelőtt. ( A képen Vlagyimir nagyfejedelem kijevi szobra, aki több, mint ezer éve elsőként vette fel a keresztséget és kötelezte erre alattvalóit is. Gondolatserkentő: Martin Putna. Képek az orosz vallásosság kultúrtörténetéből.)


2022
27
05

Parragh adrenalinnal fizetne

Olvasom, hogy Parragh László nemcsak a pénztárgép csörgésében hanem egyéb motivációkban is bízik. Például abban, hogy a tanároknak jön a szabad nyaruk és délután négykor elmehetnek haza, vége a munkájuknak. A tűzoltókat meg a társadalmi megbecsültség és az adrenalin löket ösztönözheti. Tudom, hogy annak idején Parragh urat a szép olasz csempék motiválták és azokért kész volt nagy utakat is megtenni és akár éjszaka is izgulni, adrenalin készletét mozgósítani a megrendelés beérkezéséig. Valóban ehhez nem kellett olyan nagy matek tudás, és az irodalmi jártasság is akár hiányos lehetett. Az sem volt fontos, hogy tudja a Gaugamélai csatában mikor győzte le a perzsákat Nagy Sándor. Azt azonban tudnia illene, hogy minden társadalom fundamentuma a tudás pillérein nyugszik. Ezt a tudást pedig immár évszázadok óta az iskolában szerzik meg az emberek, a tanárok nevelői és oktatói munkájának köszönhetően. Éppen ezért a tanárok nem cinikus beszólásokat várnának éppen a pedagógusnap küszöbéhez érkezve. Hanem valódi megbecsülést. És nem már-már gúnnyal átitatott köszöntőket várnának, meg 1000 forintos jutalom alamizsnát. A megalázásból igaz kaptak már eleget. De megnyugtató jövőképet és a korrekt illetményt ettől a kormánytól még nem. Sajnos nem mai probléma ez. Szomorú, hogy már a 19. század végén a Trefort Ágoston vezette oktatásügy is hadilábon állt a néptanítók ügyével. Erről írta Gárdonyi Géza: “A tanítótól megkívánják, hogy intelligens ember legyen , tisztességes ruhában járjon. Legyen jól bútorozott szobája, zongorája; ha gyermekei vannak járassa azokat csinos ruhákban. Ugyanakkor a fizetések csekély kivétellel ugyanazok, amik ezelőtt félszázaddal voltak, de mások a követelések a tanító iránt”. Miért kell követni ezt az elszomorító példát, amikor akadtak nagyszerű közoktatásügyi minisztereink is, mint például Klebelsberg Kuno. Ő leginkább Európához szerette volna felzárkóztatni a magyar oktatási, kutatási és kulturális intézményeket, s ha jól megnézzük, látjuk, ezt is tette. Tartott attól, hogy iskolázatlanságunk miatt gazdaságilag sem tudunk majd felzárkózni. Az ő iskolái és az ő főiskoláin képzett tanítók nélkül nehezen keveredett volna ki a magyarság az analfabetizmusból és adott volna annyi híres tudóst és művészt a világnak. Most pedig mi a helyzet? Még a treforti időkhöz viszonyítva is siralmas és felháborító. Nincs önálló oktatási – és művelődésügyi minisztériumunk, az összevont semmilyen tárca élén egy az oktatáshoz semmit sem konyító belügyminiszter áll, aki szavai szerint nem ígér semmit, de azt be fogja tartani. Ami pedig azt a bizonyos adrenalin löketet illeti, az most már bizonyosan el fog jönni, nem csupán a tűzoltóknál, hanem minden társadalmi rétegnél, amint felébred az orbáni varázslatból. (A képen : A tanító örök és szent vállalása, az egymást követő nemzedékek oktatása és nevelése.)


Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d bloggers like this: